Júniusban szállnak fel a Virgin Galactic első űrturistái fejenként 450 ezer dollárért

2023. május 9. – 16:49

Másolás

Vágólapra másolva

Májusban négytagú legénységet küld tesztrepülésre az űrbe, június végén pedig el akarja elindítani első kereskedelmi járatát a Virgin Galactic Holdings űrturisztikai vállalat – számolt be az MTI.

Richard Branson brit milliárdos cége tavaly májusban ellátásbeli problémákra és munkaerőhiányra hivatkozva 2023 első negyedévére halasztotta eredetileg 2022-re beharangozott kereskedelmi szolgáltatása megkezdését.

Virgin Galactic a kereskedelmi űrrepülések jegyárát személyenként 450 ezer dollárban (152 millió forintban) határozta meg űrhajója hosszadalmas februári tesztelése után.

Az űrvállalat korábban 600 jegyet adott el elővételben a tervezett űrutazásokra 200-250 ezer dollár (68-84 millió forint) közti áron, de már akkor közölték, hogy a részvételi díjak emelkedni fognak.

Branson 2021. július 11-én járt az űrben saját űrhajóján. Az Új-Mexikóból induló űrhajó elérte a világűrt a sivatag felett nagyjából 85,3 kilométeres magasságban, a fedélzeten tartózkodók néhány percig érezték a súlytalanságot, majd az űrhajó siklásban visszatért az űrkikötőbe. Az egész út a felszállástól a landolásig nagyjából egy órán át tartott. Az útról és az űrturizmus jelenségéről itt írtunk bővebben.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!