A dollármilliárdos Richard Branson új korszakot nyitott az űrturizmusban

2021. július 11. – 17:31

frissítve

A dollármilliárdos Richard Branson új korszakot nyitott az űrturizmusban
A VSS Unity nagyjából 86 km-es magasságban, az űr határán – Fotó: Virgin Galactic

Másolás

Vágólapra másolva

Új korszakot nyitott az űrturizmusban magyar idő szerint vasárnap délután a Virgin Galactic, a dollármilliomos Sir Richard Branson brit üzletember cége, illetve maga Branson is, aki személyesen vett részt a cég első, űrturistákat is fedélzetén tudó repülésén. Ezzel Branson lett az első, aki saját űrrepülőjén jutott el az űr (a NASA által elismert) határára. Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere július 20-án megismételné Branson tettét, sőt, ő a 100 km-es magasság, a Kármán-vonal átlépésével minden szervezet szerint elérné az űrt.

A pont egy hét múlva 71. születésnapját ünneplő Branson rakétahajtású repülője, a VSS Unity 45 perccel az új-mexikói felszállás után, 14 km-es magasságban vált le a hordozórepülőről, innentől pedig a hangsebesség háromszorosára gyorsulva, nagyjából 160 másodperc alatt érte el 85,95 km-es magasságot, ahol a gépen tartózkodó hat fő perceken át megtapasztalhatta a súlytalanságot, és a Föld görbületét is szemügyre vehette.

A visszautat siklásban tették meg, ez jóval rövidebb lett, mint a felkapaszkodás, és kevesebb mint 15 perccel a hordozóról való leválás után már landoltak is ugyanazon az új-mexikói Spaceport America bázison, ahonnan indultak.

Branson még a repülés előtt nagyszabású bejelentést ígért a landolás utánra. Mielőtt erre rátért volna, elmondta, hogy hihetetlen látvány tárult elé az űrben, erre semmi nem tudta felkészíteni. Az űrt megjárva hangsúlyozta, hogy nagyszerű látni, hogy unokáinak, illetve a világ jelentős részének elérhetővé teszik az űrbe utazást. Ezt megkönnyítendő, jótékonysági sorsolást hirdetett, amin egy várhatóan 2022-es űrutazásra lehet páros jegyet nyerni. Ezután Branson, illetve három társa megkapták az asztronautáknak járó aranyszárnyakat.

A történelmi repülést élőben közvetítette a Virgin Galactic.

(A VSS Unity eredetileg magyar idő szerint vasárnap délután 3-kor repült volna, de a szombatról vasárnapra virradó éjszakai időjárás miatt 1,5 órával halasztaniuk kellett az induláson.)

A Virgin Galactic júniusban kapott kereskedelmi engedélyt, ez tette lehetővé, hogy Branson a cég három másik dolgozójával csatlakozhasson a két pilótához, Dave Mackay-hez és Michael Masuccihoz. A pilótapáros mellett Sirisha Bandla, Colin Bennett és Beth Moses volt még a fedélzeten Branson társaként. A világ szeme természetesen Bransonon volt, aki három másik űrturista-társához hasonlóan egyrészt tesztelte, hogy milyen élményt nyújt a cég utazása, másrészt kisebb kísérleteket hajtott végre.

Ők még ingyen repültek, a jövőben viszont 250 ezer dollárért – mintegy 75 millió forint – árult jegyekkel lehet majd 85 km-es magasságba jutni a Virgin Galactickal. Előzetesen már nagyjából 6-700 jegyet adott el a cég, a vevők között állítólag olyan hírességek vannak, mint Angelina Jolie, Lady Gaga, Tom Hanks, Justin Bieber vagy Leonardo DiCaprio. Sőt, Branson szerint az egyik nagy rivális, maga Elon Musk is foglalt jegyet a Virgin Galacticnál, amit csak úgy kommentált, hogy könnyen lehet, ő is vesz majd magának egy utat a SpaceX-nél.

Branson és a három másik űrturista, Colin Bennett, Beth Moses, és Sirisha Bandla a VSS Unity fedélzetén – Fotó: Virgin Galactic / Reuters

Branson cége egyébként meglehetősen egyedi módszerrel repül. A már említett VSS Unity egy rakétahajtású repülő, amit egy hordozórepülőről, a VMS Eve-ről, a levegőből indítottak. Az első felszállástól a VSS Unity leszállásáig 90 perc telik majd el, eközben a gép körülbelül 85 km-es magasságba emelkedett – ezzel ugyan nem lépte át a nemzetközi szinten az űr határának tartott, 100 km-es magasságban található Kármán-vonalat, ám a NASA, az amerikai hadsereg és a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) által a határpontnak tekintett 80 km-es magasságot meghaladták, így amerikai szempontból joggal kampányolhatnak majd azzal, űrugrást hajtottak végre.

A valódi űrutazáshoz Föld köri pályára is kellene állniuk, ezt sem ők, sem az Amazon-vezér Jeff Bezos cége, a Blue Origin nem vállalja egyelőre, utóbbi viszont 100 km fölötti magasságot teljesít majd július 20-án, első űrturistaként többek között magával Bezosszal, illetve a 82 éves korábbi űrhajósjelölt Wally Funkkal a fedélzetén.

A 80 és a 100 km-es magasság közti különbségre természetesen Bezos cége, a Blue Origin is felhívta a figyelmet. A milliárdosok turisztikai űrversenyéről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Branson és a Virgin cégcsoport útja az űrturizmusig elég rögös volt. Branson még 2004-ben jelentette be, hogy űrutazásra alkalmas repülőgépet épít, akkor még úgy számolt, ez az álma 2007-re meg is valósulhat. Végül sokkal hosszabb időt kellett várnia, a fejlesztést pedig egy 2014-es tragédia is hátráltatta, amikor az elsőként elkészült SpaceShipTwo, a VSS Enterprise tesztrepülés közben lezuhant – Michael Alsbury pilóta életét vesztette, a gép másik pilótája súlyos sérüléseket szenvedett.

A második SpaceShipTwo, a most is használt VSS Unity először 2018 decemberében érte el a 80 km körüli magasságot, amit azóta kétszer is megismételt.

A VSS Unity az emelkedés megkezdésekor 2021. július 11-én – Fotó: Virgin Galactic / Reuters

Branson előtt hét űrturista járt az űrben – Dennis Tito, Mark Shuttleworth, Gregory Olsen, Anousheh Ansari, a duplázó Charles Simonyi, Richard Garriott és Guy Laliberté mind az orosz Szojuz űrrepülővel ment a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére, nagyjából 20-35 millió dollár közötti összeget fizetve. Ők valóban űrutazást hajtottak végre (nyolc nappal Titot töltötte a legkevesebb időt az űrben a fentiek közül), Branson, Bezos és Elon Musk cégeinek köszönhetően viszont gyorsan nőhet majd az űrturisták listája.

Musk cége, a SpaceX szeptember közepére szintén történelmi űrutazást tervez. A Crew Dragon Resilience űrkapszula fedélzetén négy fő tölthet majd három napot az űrben, végrehajtva az emberiség első, pusztán csak civilek részvételével zajló űrutazását.