Az Apple visszaküldött egy tepsit a jövőből

Pár évvel ezelőtt, amikor először láttam élőben iPad Prót, egy pillanatra nem is értettem, mi az. Hogy lehet egy tablet ekkora, és egyáltalán kinek lehet ilyesmire szüksége pratikus szempontok alapján? A helyzet ugyanez maradt azok után, hogy most bő egy hétig nyomkodtam a 2022-es, minden szempontból friss és felturbózott verziót, illetve az ezzel együtt szintén ráncfelvarrt sima 2022-es iPadet.

Fontos persze leszögezni, hogy a Pro nagyon sok dolgot tekintve lényegében tökéletes, de pont a pár zavaró dolog miatt nehéz is vele mit kezdeni. De mielőtt rátérnénk a szaftos részletekre, nézzük gyorsan a nem is olyan régi, október közepi bemutatón leleplezett technikai adatokat.

A sima iPadbe belekerült az az A14 Bionic csip, ami az iPhone-ban már a 12-es széria óta megtalálható, és új helyre került az előlapi kamera, reagálva arra a fejleményre, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta az iPadek többsége fektetett állásban videóhívásoknál asszisztál az idő jelentős részében. A töltést immár nem Lightning, hanem a jövőt jelentő USB-C csatlakozóról lehet végezni. (Ez persze megbonyolítja az Apple Pencil használatát, mert az első generációshoz kell így egy adapter, a második generációs meg sehogy sem kompatibilis az új modellel.)

A Pro pedig megkapta a Macbookok irtó erős M2-es processzorát, amitől az eddig is iszonyatosan bika tablet még bikább lett. Hardveres fronton viszont nem történt más.

A nagy

Az iPad Pro csúcsverziója a maga 12,9 colos kijelzőjével igazából már régóta a laptop territórium határán jár, és a most érkezett szoftveres frissítéssel minden korábbinál nyíltabban jelezte, hogy oda akar belépni. Ez a frissítés az Apple sokadik próbálkozása arra, hogy valahogy épkézláb, használható többablakos, multitasking megoldást hozzon a tabletjeire, de igazából a Stage Manager sem lett valami jó. Még akkor sem, ha lehet vele látványos dolgokat csinálni.

A Stage Manager legnagyobb gondja, hogy még igen messze van a kiforrott állapottól. Egyszer persze lehet, hogy majd csodás lesz, de egyelőre inkább macerás és riasztó a dolog. De miről is van szó? A párhuzamosan, háttérben futó alkalmazásokból egyszerre akár négyet is kirakhatunk egymás mellé a képernyőre. Ez idáig rendben van, de a szabad átméretezésük Apple Pencil nélkül elég esetleges, többször átméretezés helyett inkább bezárás történt. Az sem túl jó, hogy egy frissen megnyitott alkalmazás gyorsan felülírja az addig használt „stage”-et, ha pedig a több app közül egyet ki akar tenni az ember teljes képernyőre, a többi eltűnik, valahova a csillagközi térbe, mert arról nem kapunk semmiféle indikációt, hogy ilyenkor mi alapján és hova kerülnek.

Más persze a helyzet, ha mondjuk egy bazi nagy monitorra kikötjük az iPadet, hozzárakjuk a billentyűzetet meg az Apple Pencilt, de hát ekkor monitor nélkül alsó hangon a 12,9 colos modellt figyelembe véve 650 ezer, plusz 68 ezer (az Apple Pencil) plusz 160 ezer (a friss billentyűzet), azaz 878 ezer forintnál járunk. Ez több, mint az erősebb Air (már az M2 processzorral), és ugyancsak jócskán több, mint az erősebb 13 colos MacBook Pro.

De jó, nem kötelező használni a Stage Managert, és hát mivel nem áll annyira kézre, felesleges erőltetni, és nem is kell megvenni hozzá mindenféle kiegészítőt.

Akkor is 650 ezerbe kerül a nagyobb változat, amin az M2-es processzorral a világon bármi megcsinálható, mehet a film- és képszerkesztés, a rajzolás. Emellé 682 gramm a súlya, amitől azért már idővel fárad a kéz tartás közben, tehát nem kerül be a legmozgékonyabb tabletek közé. Ez a súly amúgy akkor is érezhető, ha mondjuk az ember filmezésre használja, és a kanapén elfekve a lábának támasztja a tabletet, az pedig egy kisebb mocorgás közben visszadől a hasára.

Apropó, filmezés: a Mini-LED technológia miatt bitang jó a kijelző, konkrétan szebb képe van az iPad Prónak, mint a mindennapokban használt tévémnek – ki azért így sem cserélném a kettőt. A pazar kijelző olvasás közben is jól jön, legyen szó simán netezgetésről, hosszabb cikkek vagy képregények olvasásáról. Utóbbinál ráadásul ez a méret már majdnem pont akkora, mintha a nyomtatott verziót tartaná az ember a kezében, de mivel kézben kell tartani, a több mint félkilós súly azért nem annyira felhasználóbarát.

Emellé egyébként meglepően jó akksi jár, folyamatos videónézegetéssel úgy 10 óra leszívni az egészet, nyilván videót vágva azért hamarabb megadja magát, de valahogy mindig oda lyukad ki az ember, hogy miért vágna videót egy tableten, amikor van erre ugyanúgy, vagy talán még jobban alkalmas Mac olcsóbban.

Oké, tehát filmezésre jó, de hát azért arra picit drága. Olvasásra remek, de fárasztó, második (sokadik) képernyőnek zavaróan nagy, ráadásul csak a méregdrága billentyűzetet megvásárolva lehet normálisan, tokkal kitámasztani (gyári dolgokkal), ami megint csak nem túl praktikus. Egy ekkora tepsit, bármilyen gyors, a buszon sem nagyon fog elővenni az ember, hogy megnézzen vagy folytasson egy dokumentumot.

Vagyis igazából valami olyasmi élethelyzetben működhet az új Pro, amiben az ember megvesz hozzá minden létező kiegészítőt, elkezd videót szerkeszteni, de mindig ott lebeg a feje fölött, hogy jaj, hirtelen útra kell kelni, és ölben folytatni a megkezdett filmszerkesztést.

Hogy kifejezetten nagyon profi munkaeszközként tekint az Apple is a Próra, azt az is jól jelzi, hogy csak nagyon elegáns kivitelben, asztroszürke vagy ezüst színben készül, ami tökéletes a céges kultúrába. Csak hát a bika erőforrásokat inkább kreatív vonalon lehet kihasználni, ott meg simán elférne az a friss színvilág, amit az új, sima 2022-es iPad megkapott a kék, ezüst, sárga és rózsaszín verziókkal.

A szép

Ha nem is az átlagjúzerek között, de valahol azért nyilván megvan az iPad Pro célközönsége. Ugyanez, mármint hogy kinek szól, viszont még kevésbé érthető a 2022-ben ráncfelvarrást kapott sima iPad esetében. Kicsit ugyanabba a csapdába esett – aztán majd a negyedéves jelentések nyilván azt mutatják, hogy a csapda tényleg létezik, de nem a cégnek, hanem a vásárlóknak –, mint az iPhone-okkal:

sorra adják ki az újabb és újabb verziókat lényegében már minden évben, így viszont teljesen elmossák a határokat az egyes generációk és típusok között.

Ahogy az Engadget is kiemeli, 2021 végén elég jól megkülönböztethető volt a piacon levő négy iPad, ahogy az is, hogy ár szerint emelkedő sorrendben melyik mivel tud többet a másik modellnél. A már 10. generációs iPad ezt kavarja meg azzal, hogy elég sok mindent átvett az iPad Airtől, sokkal közelebb hozva egymáshoz a két modellt.

A 2022-re esedékes ráncfelvarrás miatt nagyobb lett a kijelző, eltűnt a központi gomb – ehelyett van viszont Touch ID a lezárógombon –, és ahogy már írtuk, a videóhívások előretörése miatt a kamera átkerült a rövidebbről a hosszabb oldalra, úgyis mindenki fektetve használja a tabletet.

Kívül és belül is világosan látható, érezhető, hogy több, jobb és nem utolsósorban szebb lett az előző iPadnél – még a rózsaszínnek titulált, inkább pirosas kiadás sem hivalkodó –, ám egyik ugrás sem indokolja, hogy 75 ezer forinttal többe kerüljön, mint a még mindig kapható tavalyi iPad. Főleg, hogy ezek az újítások már mind ismerősek lehetnek a korábbi iPad Airekről vagy Prókról. Kicsit az a helyzet, mint az iPhone-oknál: jött egy új modell, mert valaki majd úgyis megveszi.

A konklúzió

Mindkét iPad esetében óriási komfortugrás, hogy USB-C-ről lehet már tölteni őket. Mivel a laptopom is erről eszi az áramot, ha teszt közben valamelyik iPad 20% alá ugrott, elég volt fél-egy órára átdugni a laptopból, és már dübörgött is minden tovább. Lassan, ha minden Apple-termék átáll erre, eljön a majdnem tökéletes világ.

Ami a sima iPadet illeti, a mostani újdonságok kellettek már a modellnek, ám pont az eddig azért eléggé vonzó olcsósága ugrott picit. Aki egy régi tabletről váltana, még mindig jobban megéri neki a tavalyi modell, aki pedig ki akarja használni a hardver erejét, vagy mondjuk az Apple Pencilt, az jobban jár, ha picit tovább spórol, és rámegy az Airre vagy a Próra. Ez a mostani verzió inkább az Air kicsit lebutított verziójának tűnik – mondom ezt úgy, hogy én még mindig egy 2016-os Airt használok amúgy, amin persze már kezd akadni pár dolog, néhány friss program (játék) pedig már el sem indul, de amire egy laptop és egy mobiltelefon mellett kell, még mindig bőven elég.

A Pro nagyobb, 12,9-es verziójánál pedig ugyanazt érezni, hogy kicsit a senki földjére került. Tabletnek nagyon erős, de valószínűleg kevesen vannak, akik csak egy tabletből, laptop nélkül oldanak meg olyan komplex dolgokat, amire az új Pro már képes. Ahhoz meg iszonyatosan drága és méretes, hogy csak egy másodlagos, tartalékeszköz legyen. Ettől függetlenül mindkettő nagyon jó, a Pro sebessége észbontó, de talán kicsit még megelőzi a korát.

(A két iPadet a teszteléshez az iStyle-tól kaptuk kölcsön.)