Ki- és befordítva is bízik a Samsung a telefonok hajtogatható jövőjében
2022. augusztus 10. – 15:01
frissítve
Talán nem túl nagy eretnekség kijelenteni, hogy az átlagfelhasználó számára egyre kevésbé izgalmas a mobiltelefonok fejlődése. Az első néhány évben látványosan egyre kisebbek lettek, később egyre nagyobbak, volt néhány bizarr darab, aztán eltűntek a gombok, és az emberiség tudásának jelentős része bekerült a zsebünkbe, táskánkba.
Az elmúlt öt-tíz évben azonban az ember csak annyit lát, hogy évről évre újabb telefonok jelennek meg, és sokszor kísértetiesen emlékeztetnek az előző évi modellre. Persze ha az embert kicsit jobban érdekli, mi van a tenyerében, akkor örülhet az egyre nagyobb akkumulátoroknak, a 120 Hz-es képfrissítésnek, az 5G-nek vagy a különböző szoftveres fotós rásegítéseknek.
Ezt a monotóniát törte meg 2019-ben a Samsung (és nem sokkal később a Huawei) a hajtogatós telefonjával. Bár izgalmas volt, és bizonyította, hogy a technológiának van létjogosultsága, a Samsung Galaxy Fold nem aratott töretlen sikert. Ennek ellenére a cég nem adta fel, évről évre fejlesztették, kapott egy kistesót, a Flipet, és idén bemutatták a Galaxy Z Fold4-et és a Galaxy Z Flip4-et. A Fold az, amelyik könyvként nyílik ki, a Flip pedig a klasszikus, behajthatós mobilok mintájára hosszában hajtható ketté. Egy sajtótájékoztatón mindkét készüléket kipróbálhattuk.
Tavaly én teszteltem az akkori verziókat, így össze tudtam hasonlítani a 4-es szériát a hármassal. Arra jutottam, hogy már az eleinte izgalmas hajtogatós telefonokat is utolérte a trend, hogy
igazából semmi egetrengetően látványos nem történt tavaly óta, de egy kicsit minden jobb lett.
Galaxy Z Fold4
A Samsung által multitaskos munkagépként bemutatott Fold4 első ránézésre szinte megkülönböztethetetlen tavalyi elődjétől. Csukott állapotban elöl van egy kijelző és egy kamera, hátul pedig fémes váz és három nagyobb lencse. Ha kinyitjuk, akkor kapunk egy tablet méretű képernyőt és egy az alá elrejtett szelfikamerát.
Pár perc nyomkodás után azonban látható, hogy nem csak átcímkézték a tavalyi Foldot. Az előlapi kijelző érezhetően, sőt hasznosan nagyobb (6,2 hüvelykes), és ugyan nyilván nem akkora, mint egy hagyományos telefon képernyője, már kényelmes méretű. A nyitott, Dinamikus Amoled 2X kijelző 7,6 hüvelykes, adaptív 120 Hz-es, a káva kisebb, de középen még mindig érezhető a hajtás. A telefonba egy Snapdragon 8+ Gen 1 csip kerül, 12 GB RAM, és 256 GB-os 512 GB-os és 1TB-os változatban kapható majd.
A hátsó kamerasziget összetétele olyan, mint a Galaxy S22-é: egy 50MP-es széles, egy 12MP-es ultraszéles és egy 10MP-es telefotó lencsét kapott. A külső kijelző kamerája 10MP-es, a belső pedig 4MP-es. Ez a belső kamera egyébként új, kevésbé is látszik, mint a korábbi, de azért továbbra sem állítható, hogy nyomtalanul eltűnik a pixelrengetegben.
Használati szempontból nagyon hasonló a Fold 3-oz, csak kicsit jobb. Az aksi továbbra is 4400 milliamperes, IPX8-as víz- és porálló tanúsítványt kapott, és elvileg 200 ezerszer biztosan ki lehet nyitni probléma nélkül. A nagy kijelzőn még mindig kényelmes két ujjal gépelni, és még mindig hasznos, hogy jobbra-balra lehet pakolgatni a megnyitott alkalmazásokat. Hogy könnyítsék a multitaskingot, a Samsung új tálcát adott a Fold4-nak, ami már egészen olyan, mint egy számítógépé, és könnyen elérhetőek a gyakran használt alkalmazások. Bár akkora, mint egy minitablet, kényelmes tartani, 263 grammos.
A telefon szürkészöld, bézs és „fantomfekete” árnyalatokban érkezik majd.
Galaxy Z Flip4
Az inkább fiatalokat célzó kagylófon, a Flip4 látványra még kevésbé különböző, mint a tavalyi modell. Jelentős belső változás azonban a nagyobb, 3700 mAh-s aksi, ami elvileg még néhány óra extra üzemidőt biztosít, valamint az, hogy képes gyorstöltésre. A Samsung szerint legalább 25 W-os töltővel 0-ról 50 százalékra fél óra alatt tölt fel.
Ebbe is ugyanaz a processzor került, mint a Fold4-be, és 8GB RAM-mal, 128, 256 és 512 GB-os változatban kapható majd. A kívülre két 12 MP-es kamera került, egy széles és egy ultraszéles látószögű, belülre pedig egy 10 MP-es. A Flip4 is megkapta az IPX8-as tanúsítványt. A belső, fő képernyő 6,7 hüvelykes Dinamikus Amoled 2X.
Látványos fejlődés, hogy az apró, külső kijelző még több funkciót kap, például fel lehet hozni rajta a vezérlőpultot, hogy ne kelljen kinyitni a telefont ahhoz, hogy például kikapcsoljuk a netet vagy felkapcsoljuk a zseblámpát, de a Samsung Wallet is elérhető lesz rajta.
A Flip és a Fold is még mindig meglehetősen ék alakú, nem igazán láttam különbséget a tavaly modellhez képest. Ez azt jelenti, hogy továbbra is elég vaskosak (gyakorlatilag kétszer olyan vastagok, mint egy átlagos telefon), bár a Flipnek még mindig megvan az a hatalmas előnye, hogy mivel rövidebb, könnyebben befér a gyakran híresen rosszul méretezett női nadrágzsebekbe.
A Flip „Bora Lila”, kék, pink arany és grafit színekben kapható majd, de arra is lesz lehetőség, hogy a vásárló magának rakja össze, hogy a hátlapok és a fémkeret milyen színkombinációban kerüljön a telefonra.
Az új csipkészlet nagyot dob a telefonok teljesítményén, bár kérdéses, hogy az egyáltalán nem vagy csak kicsit nagyobb akkumulátoroknak milyen hatásuk lesz az üzemidőre. Az is érdekes kérdés, hogy a jelenlegi általános világégés alatt hányan akarnak majd ultracsúcskategóriás mobilt venni 700–900 ezer forintért.
A Galaxy Z Fold4 256GB 779 990, az 512GB-os változat 839 990 forintos, az 1 TB-os 944 990 forintos, míg a Galaxy Z Flip4 128 GB 479 990, a 256 GB-os változat 499 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érhető el.
Amint lehet, mindkét telefont alaposan leteszteljük, hogy megnézzük, hosszabb idő alatt milyen különbségek jönnek elő.
Galaxy Watch5 és Watch5 Pro
Az új Samsung órákat is bemutatták, amiknél továbbra is azt emelték ki, hogy milyen hatékonyan segítik az egészséges életmódot. Továbbra is tudnak vérnyomást mérni, alvást elemezni, de ami fontosabb, hogy még nagyobb akkumulátorokat kaptak, és gyorsabban is töltenek, mint az előző széria.
A sima verzió továbbra is kicsit játékóraszerű, 40 és 44 mm-es változatban érkezik majd, a Pro pedig 45 mm-esben. A Pro okosóráknál néha azt jelenti, hogy elegánsabb, jobban passzol a tárgyalóasztalhoz, de a Watch5 esetében nemcsak erről van szó, hanem inkább arról, hogy keményebb igénybevétel esetén is helytáll.
Van egy elsőre fura, de jópofa mágneses csatja, amivel könnyebb fel- és levenni, és a kijelző (számlap?) körül megemelték az óra házát, hogy jobban védjék az amúgy elég strapabíró zafír kristály kijelzőt.
A Pro egészen jópofa GPS-es trükköket tud majd, például folyamatosan navigál, vagy visszavezeti a felhasználót a kiindulási ponthoz.
Magyarországon a bluetoothos Galaxy Watch5 40 mm-es változata 129 990 forintos, a 44 mm-es 144 990 forintos ajánlott fogyasztói áron lesz kapható, míg a Galaxy Watch5 LTE 40 mm-es változata 149 990 forintos, a 44 mm-es pedig 164 990 forintos árcédulát kapott.
A Galaxy Watch5 Pro bluetoothos verziója 204 990 forintos, az LTE verziója 224 990 forintos ajánlott fogyasztói áron vásárolható meg.
Galaxy Buds2 Pro
Nem gondoltam volna, de az újonnan bemutatott fülhallgató volt talán a legizgalmasabb. Látványosan kisebb, mint az előző verzió, de rövidtávon tök kényelmes, és a fülemből se esett ki. Ez az első Samsung füles, amit kipróbáltam, így nincs összehasonlítási alapom, viszont az biztos, hogy elég jól szólt. A legérdekesebb a 360 fokos hangszóró volt. A füles egy képernyőhöz volt párosítva, így ahogy forgattam a fejem, a hang is úgy vándorolt egyik oldalról a másikra. Ez önmagában nem formabontó, de egy ekkora, alapvetően átlagfelhasználókat célzó kis fülesből még nem hallottam ilyet.
A zajszűrés alapvetően jól működött, bár nem tudta teljesen leküzdeni az újságírókkal és fotósokkal teli, apró bemutatótér hangzavarát. Az viszont jópofa volt, hogy amikor beszélgetni kezdtem valakivel, egy gombnyomás nélkül, automatikusan kikapcsolt, sőt, felerősítette a külső zajokat, hogy jobban halljam a másikat. Ezzel az aktív zajszűréssel a füles 5–18 órát bír, nélküle pedig 8–29 órát.
Három színben érkezik (grafit, fehér és lila), és 99 990 forintos ajánlott fogyasztói árat kapott.
Mától augusztus 25-ig mindegyik új eszköz előrendelhető, 26-tól pedig kereskedelmi forgalomba kerülnek.