Megvan az Űrgolyhók című scifi-viccparódiából az a jelenet, amikor a nagy csillagközi üldözésben már nem elég a fénysebesség, ezért a birodalmi csillagromboló eszméletlen sebességre kapcsol?
Ez az Apple új notebookja, a 2022-es kiadású MacBook Pro kapcsán jutott eszembe, ebben a gépben debütál ugyanis a cég új processzora, az M2. Ennek az elődje volt másfél éve az M1, az Apple első, saját tervezésű-fejlesztésű processzora, ami mindent felborogatott, lezárta az Intel-processzoros Apple-korszak 15 évét, egyszerre volt szupergyors és szuperalacsony fogyasztású. Ami konkrétan minden, amit egy processzortól elvárhatunk. A techvilágban régi népi bölcsesség, hogy a forradalmi újdonságokból nem jó ötlet az első verziót megvenni, mert mindig tele vannak kisebb-nagyobb hibákkal, optimalizálatlanok, teszteletlenek; mindig a második generáció szokott igazán kiforrott lenni. Na, esetünkben ez lenne az M2. És már most mondom, hogy a népi bölcsesség itt már másfél éve csődöt mondott, az M1 ugyanis nem nagyon küzdött gyerekbetegségekkel. Ami önmagában egy kész csoda, és fel is veti a kérdést: miért kellett ilyen gyorsan rámenni egy új verzióval?
A MacBook Pro hagyományosan a csúcsragadozó az Apple notebookjai között, és eddig jellemzően négy évente vezényelt le egy generációváltást: 2008-ban érkezett a második (Unibody), 2012-ben a harmadik (Retina), 2016-ban a harmadik (Touch bar). Aztán 2020-ban jött a váltás az M1 processzorra, és 2021-ben a felturbózott, M1 Max és M1 Pro verziók. Ebből a generációból (egyébként itt írtunk róluk bővebben) viszont hiányzott a legkisebb és legnépszerűbb, 13 hüvelykes modell – na ezt pótolja a mostani termékvonal-frissítés. Ez egyben azt az örömteli hírt is hozza magával, hogy ezúttal nem kell egymillió feletti árcédulákkal szembesülnünk, az M2-es MacBook Pro 650 ezerről indul. (Az amerikai ár 1299 dollár, ami még a mostani, rekordmagas dollárárfolyam mellett is félmillió forint alatt van; a tavaly ilyenkori standard 300-as dollárral meg 400 ezer alatt lenne, de inkább ne is fájdítsuk a szívünket ilyesmivel.)
Csak a szíve az új
A processzorcsere mellett ne várjunk nagy újdonságokat a 2020-as kiadáshoz képest, sőt, kicsiket se, sőt, igazából egyáltalán semmilyet se: a gép minden egyéb porcikája milliméterre ugyanaz maradt. Ami igazából jó hír, mert ez egy állati jó notebook, és minek megbolygatni azt, ami egyszer már tökéletesen bevált. A családban van egy 2020-as Pro, szóval egymás mellé tettem a kettőt, és kikapcsolt állapotban tényleg konkrétan lehetetlen volt megkülönböztetni őket. Ebből fakadóan gyorsan le is darálhatjuk a szokásos MacBook-dicsőítő köröket, a gép állati kényelmes, könnyű, gyönyörű a képe, erős és jó a hangja, a billentyűzet meg a trackpad a legjobb, amit valaha notebook látott, a touchpad továbbra is remek találmány, az anyaghasználat, az egész minősége csúcs. Össze van rakva, na. Persze 650 ezerért legyen is.
Na és mit tud az egyetlen újdonság, a gép új szíve, az M2? Hát, hétköznapi, átlagos használatban, őszintén szólva, semmit nem vesz észre az ember a sebességváltásból, hiszen az M1-es képességeit se nagyon hajtottuk a maximumra, amíg nem került elő mondjuk egy videovágó szoftver, vagy óriásplakát méretű, 96 réteges képek a Photoshopban. Az Ars Technica-s kollégák megmérték stopperrel egy agyoneffektezett, 60 fps-es 4K-s videó exportálását: az M1-es modell 103 másodperc alatt végzett vele, az M2-es 66 másodperc alatt (a tavalyi, M1 Pro és Max processzoros, egy-másfél millió forintos változatok pedig 43 és 30 másodperc alatt). A különféle teljesítménymérő benchmark teszteken is hasonló az eredmény: az M2 simán lenyomja az M1-et, de elmarad a kétszer drágább tavalyi gépektől (azokat majd az M2 Pro és Max verziói körözik le).
De vajon mennyire életszerű az, hogy egy kicsi, könnyű, ultrahordozható gépet az ember rendszeresen profi videóvágásra vagy grafikai munkákra fog használni? Szerintem nem igazán – ezt a gépet inkább azoknak számják, akik legfeljebb böngészőt és szövegszerkesztőt futtatnak rajta, de azokat nagyon sokat, és fontos nekik az extrém megbízhatóság, hordozhatóság és kényelem. Azt meg abszolút meg is adja. Olyan használat mellett, amire én azt tippelem, hogy az emberek egy 13 hüvelykes MacBookot vesznek, megizzasztani sem sikerült a hardvert. Száz nyitott Chrome-tab mellé elkezdek tízezer soros Google Sheets-táblázatokat megnyitni, miközben a háttérben 4K-s Youtube-videó megy – és meg se röccen. Még szép, ne is röccenjen, elvégre ezt a gépet úgy veszi az ember, hogy még 5-6-7 év múlva is is használni akarja (és utána még mindig aránylag jó áron eladni).
A legjobb pedig a fogyasztása, illetve az aksi élettartama, amire 18 órát ígérnek, és ezt simán hozza is. Nálam két óra Netflix, aztán másnap kb. fél napnyi közepes intenzitású böngészőhasználat, és este még két óra mozizás 60% környékére tolta le a töltöttséget – ami azt jelenti, hogy ha két napnál hosszabb időre visszük magunkkal valahová, és rendesen használni is akarjuk, azért vigyünk töltőt magunkkal, amúgy fölösleges.
Szóval ez egy eszméletlenül jó kis notebook, a saját családjához képest az ára sem vészes annyira – és én ezzel együtt sem nagyon értem, hogy ez a gép minek van. Akinek a vadállat teljesítmény és a hordozhatóság pont ilyen kompromisszuma kell, annak a 2020-as, 13 hüvelykes M1-es Pro pont megfelelt volna még pár évig, különbséget nem nagyon érzett volna (nem volt azért véletlen a Pro családnál az a négy évenkénti generációváltás). Egy tök ugyanolyan, csak még egy kicsit gyorsabb gépnél talán logikusabb irány lett volna egy kisebb-könnyebb-hordozhatóbb notebook, mondjuk a 2016-ban kihalt 11 hüvelykes MacBook-vonal feltámasztása.
Persze az is lehet, hogy a júliusban megjelenő, elvileg teljesen újradizájnolt, és szintén M2 processzorral futó új MacBook Airrel majd a helyére kerül minden, és kiderül, mi volt a mesterterv az Apple-nél.
(A notebookot az iSTYLE-tól kaptuk kölcsön a teszthez.)
