Megtalálták a világ egyik leghíresebb hajóroncsát
2022. március 9. – 10:23
Megtalálták Ernest Shackleton sarkkutató elsüllyedt hajójának a roncsát, írja a History Hit. Az Endurance több mint száz éve, 1915-ben süllyedt el, és azóta sem találták. Most februárban viszont expedíció indult a hajóroncs felkutatására, és úgy tűnik, hogy az antarktiszi Weddel-tengernél megtalálták az Endurance-t. Mindezt szinte pontosan száz évvel azután, hogy meghalt Ernest Shackleton.
Az expedíció egyik vezetője elmondta, hogy még életében nem látott ennyire jó állapotú, szinte teljesen ép, fából készült hajóroncsot, mint az Endurance, ami a háborítatlanul fekszik a tenger fenekén. Az expedíciónak 35, maximum 45 napja volt megtalálni a roncsot, ami végül sikerült a kutatás utolsó hetében.
A roncs 3 kilométer mélyen fekszik a tenger fenekén, és az Antarktiszi Egyezmény értelmében történelmi helynek és emlékműnek számít, ezért nem nyúlhatnak hozzá. Az expedícióról egyébként dokumentumfilm is készül a National Geographic támogatásával, amit a tervek szerint majd a Disney+ felületén is bemutatnak.
Shackleton 1914 és 1917 közötti expedíciójának az volt a célja, hogy először vágjanak át szárazföldi úton az Antarktiszon. Azonban hiába figyelmeztették a kutatót, hogy a vastag jégtakaró miatt képtelenség lesz a hajót navigálni, Shackleton mégis elindult. Végül 1915 januárjában a jég csapdába szorította az Endurance-t a Weddel-tengernél, ahol tíz hónapig vesztegelt, mire végül a jégtömeg nyomása miatt elsüllyedt. Végül a hajó 28 fős legénységének minden tagja túlélte az expedíciót. Az expedíció indulásáról korábban a Telexen is beszámoltunk, itt pedig nagyobb cikkünket olvashatják a legendás Ernest Shackleton életéről és expedícióiról.