Dobja a Galaxy Note márkanevet a Samsung, mostantól Ultra néven jelennek meg az érintőtollas telefonok
2022. február 28. – 17:30
Eddig is minden jel arra utalt, hogy a Samsung búcsút intett a Note márkanévnek, Roh Tae-moon, a dél-koreai cég okostelefonokért felelős igazgatója azonban a jelenleg zajló barcelonai Mobile World Congressen hivatalosan is megerősítette, hogy ez történt. A márka viszont ezzel nem vész el, a továbbiakban Ultra néven jelenik majd meg – írja a Verge.
Aki az utóbbi években nyomon követte a Samsung munkásságát, nyilván nem lepődött meg a bejelentésen. A két éve piacra dobott Note 20 és Note 20 Ultra óta nem jelent meg újabb Note, amikor pedig a Samsung február elején bemutatta az idei csúcstelefonjait, az Ultra feltűnően inkább nézett ki Note-nak, mint egy nagyobb és okosabb S22-nek. De ha esetleg valakit nem győzött volna meg a lekerekített formavilág és a szériatartozékként kínált S Pen érintőtoll, bő egy hetes nyomkodás után bizton állíthatjuk, hogy az S22 Ultra a nevét leszámítva mindenben a Note-széria feltámasztását jelenti. Erről hamarosan olvashatnak is majd tesztünkben.
A Samsung számára egyébként teljesen logikus lépés volt a két csúcsmárkájának összeboronálása, az utóbbi években ugyanis egyre kisebb volt a Note létjogosultsága egy olyan világban, ahol lényegében minden gyártó gigantikus telefonokat dob piacra a prémium szegmensben. A Note 5,3 colos kijelzője 2011-ben még kuriózumnak számított, 2017-ben azonban már a Samsung saját csúcsmobiljai is akkorák voltak, mint az éppen aktuális Note.
Így aztán az utóbbi öt évben leginkább az érintőtoll miatt volt érdemes Note-ot venni, sőt, 2016-ban amiatt sem. Az akkor piacra dobott Galaxy Note 7 aksija hajlamos volt felrobbanni, így nem meglepő módon óriási katasztrófaként maradt meg az emberek, főként a vásárlók emlékezetében. A Note széria ezt a csapást még túlélte, ám menet közben a Samsung elkezdett kísérletezni a hajtogatós telefonokkal is, a még futurisztikusabb, még nagyobb képernyővel operáló Z Foldok és a nyakukon loholó S szériás telefonok között pedig egyre nehezebben tudott kitűnni. Ultraként viszont az S22-es készülékekből kiindulva abszolút megtalálta a helyét.