Egyedi külsejű, teljesen átlagos, túlárazott – ez a Huawei Nova 9
2021. november 4. – 05:01
Vannak dolgok, amikről mélyen, legbelül pontosan tudjuk, hogy totálisan hétköznapiak, esetleg még csak azok se, de megpróbálunk úgy tenni, mintha a Mount Everestet másztuk volna meg, hóviharban, oxigénpalack nélkül. Lehet ilyen, mondjuk, az iskolában egy hármas, amit a szüleinknek úgy mutatunk meg, hogy oké, nem ötös, de a többieknek még így se sikerült. Vagy ilyen lehet egy film, amire régóta vártunk, de amikor kijött, kicsit csalódást okozott. Van, hogy másnak is füllentünk kicsit, de mégis leginkább magunknak, hogy egy kicsit jobban érezzük magunkat.
Na, a Huawei Nova 9 telefonja pont ilyen. A kínai cég a készüléket hatalmas csinnadratta mellett mutatta be Bécsben, és ha harmincszor nem hangzott el, hogy flagship (zászlóshajó), akkor egyszer sem. Valamiért azt az látszatot akarták mutatni a bemutatót végigülő újságíróknak, hogy elhoztak Európába egy csúcskategóriás telefont, amivel majd jól megszólítják a fiatalokat.
A Nova 9 sok mindennek nevezhető, csúcskategóriásnak viszont semmiképp.
Mondhatjuk például azt rá, hogy jól néz ki, sőt, jellegzetes, ami ma tényleg nagy szó. A legtöbb telefont ma már elég nehéz megkülönböztetni egymástól, talán csak a kameraszigetek között van némi különbség. A Nova 9 szemből ugyan semmi extra, hiába az oldalt hátrafelé kerekedő, 6,57 hüvelykes OLED kijelző – hátul viszont már egészen egyedi: bár kapható fekete színben is, a kékes-rózsaszínes-csillámos edzett üveg egészen látványos, akárcsak a kapszula alakú kamerasziget. Az előbbit persze sokan tokkal védik majd, szóval nem mindenki villoghat vele, de a kamerák így is kicsit máshogy néznek ki, mint amit megszokhattunk.
Az 1080∗2340-es felbontású, 120 Hz-es kijelzőnek nagyon szép képe van, színes, éles, amilyennek lennie kell. Nekem egy kicsit sok a 6,57 hüvelyk, de annak kényelmesebb lehet, aki gyakran játszik vagy filmezik a telefonján. Kellőképp fényes, még az éles, őszi napfényben is teljesen használható volt. A kijelzőt egy keskeny káva veszi körül, a 32 megapixeles előlapi kamera pedig csak egy fekete korong a képernyő tetején.
A fő kamerák kapszulaként nyúlnak el a hátlapon. A legnagyobb kamera 50 megapixeles, lejjebb pedig egy 8 MP-s ultraszéles-, egy 2 MP-s mélységélesség- és egy 2 MP-s makrókamera található. Itt is megbicsaklik a csúcskategória, mert ez a szett egyáltalán nem kiemelkedő, nagyjából ugyanez található meg olcsóbb telefonokban is – azzal a különbséggel, hogy a Nova 9 mindenféle mesterséges intelligenciás és szoftveres megoldással valamivel szebb végeredményt varázsol.
Arról egyáltalán nincs szó, hogy a Huawei nem tud jó kameratelefont csinálni, gondoljunk csak a Mate 40 Pro+-ra, ami valóban a legszűkebb értelemben vett csúcskategória. Ehhez képest a Nova 9-ről annyit lehet elmondani, hogy teljesen használható, jó képeket csinál, de a legizgalmasabb funkció talán az, hogy videózás közben gyorsan tud váltani a kamerák között, anélkül, hogy le kéne állítani a felvételt. Vagyis úgy is el tudunk indítani egy felvételt, hogy az egyik fele a hátlapi, a másik pedig az előlapi kamera képét mutatja – vloggereknek ideális. Éjszaka is szép képeket lehet vele csinálni, de azért a – minimum 460 ezres – iPhone 13 Pro Maxnak a közelébe sem ér.
4G van, 5G nem is volt
A Nova 9-et egy Snapdragon 778G 4G chip hajtja, ami tökéletesen elegendő volt a mindennapi használathoz, egyedül egy-egy PUBG-meccs közben éreztem azt, hogy kezd izzadni. Ha az ember elsősorban nem játékra akarja használni, a Nova 9 tökéletesen elegendő az email-Facebook-Instagram szentháromságára, netezésre, videómeetingelésre. Ma még gyakorlatilag semmi hátrányt nem jelent az átlagfelhasználó számára, ha a telefonja nem 5G-képes, de ez a következő években már nem feltétlenül marad így, és a legtöbben nem 1-2 évre vesznek telefont. Emiatt is érdemes meggondolni, hogy beruházunk-e a Nova 9-re, ami megakadt a 4G-n.
Az EMUI 12 operációs rendszer, amivel érkezik, egy Android-alapú rendszer, és most jön is a hagyományos szöveg, amit a Huawei telefonoknál mindig el kell mondani: nem a legtöbb telefonnál megszokott, Google-féle Android fut rajta, így egy gyártóváltás esetén a felhasználó nem feltétlenül fog egykönnyen hozzáférni a kedvenc alkalmazásaihoz, fényképeihez, filmjeihez vagy zenéihez. Az emailezést még meg lehet oldani a Huawei saját levelezőjével, de a Google Docs, Sheets, Calendar és YouTube alkalmazásai nem elérhetők a Huawei alkalmazásboltjában. Ez már egyéni preferencia kérdése, de érthető, hogy sokan emiatt nem akarnak Huaweire váltani. Sok olyan alkalmazás van, ami ugyan a Huawei AppGalleryből nem tölthető le, de megtalálható benne, és a bolt egy kattintásra átdob egy másik alkalmazásboltba, ahonnan már le lehet tölteni a kívánt szoftvert.
Bár egy nagyobb, Google hajtotta világból kiesnek, ezeknek az eszközöknek talán a legnagyobb előnyük az ökoszisztéma, amiben léteznek: a telefonok nemcsak a gyártó tabletjeivel, laptopjaival vagy fülhallgatóival működnek tök jól együtt, hanem mindenféle tévékkel és otthoni okoseszközökkel is. Az egyik legijesztőbb/szomorúbb, amit a Huawei megmutatott, talán az a robot volt, ami több mint 100 esti mesével tudja álomba szenderíteni a gyerekeket, bár egyelőre csak angolul és kínaiul.
Az iOS-hez hasonlóan az EMUI 12-ben ketté lett osztva a gépház és az értesítések. Ha jobboldalt húzzuk le a képernyőt, akkor ki-be kapcsolhatjuk a mobilnetet, wifit, NFC-t, vagy állíthatunk a hang- és fényerőn. Ha baloldalt húzzuk le, akkor az értesítéseink között böngészhetünk.
A telefon kezelése kényelmes, a csodálatos 120 Hz-cel megáldott kijelzőn szépen csúszkál minden. Az arcfelismerés és az ujjlenyomat-érzékelő is pontos és gyors, a hangszóró teljesen jól szól (bár nem kiemelkedő), úgy működik, ahogy egy jó telefontól elvárható. A kijelzőre pakolhatunk mappákat, ami önmagában nem hangzik érdekesnek, de az már egészen hasznos, hogy van kisebb és nagyobb mappa, és az utóbbit nem kell külön megnyitni, hogy elindítsuk a benne található alkalmazásokat.
Az első elindításnál kicsit zavaró volt, hogy a telefon 12 módon kérdezte meg, hogy hajlandó vagyok-e átadni az összes adatomat a Huaweinek. Persze tudom, hogy minden gyártó ezt csinálja, de olyannal még nem találkoztam, hogy külön meg kelljen kérnem a telefont, hogy ne telepítsen mindenféle alkalmazást és játékot a telefonomra már az előtt, hogy egyáltalán megláthattam volna a főképernyőt. Még mindig vannak olyan mappák a képernyőn, amikben olyan játékok vannak, amiket még nem is telepítettem.
Egészen disztópikus sci-fi érzetet kelt, hogy a telefon így is az arcomba nyomja a reklámokat – arról nem is beszélve, hogy még az alkalmazásbolt is egy néhány másodperces reklámmal nyit minden alkalommal.
Mindehhez egy 4300 mAh-s akkumulátor szolgáltat energiát, ami ugyan elsőre nem hangzik valami soknak, de az okos energiahasználat miatt erősebb igénybevétel mellett is 8-10 órát bír. Ha az ember csak néha ránéz, pörget kettőt a Facebookon és pár percet telefonál, akkor akár másfél-két napig is kibírja. Ha ez nem lenne elég, akkor örülni fog, hogy a Nova 9 nemcsak képes 66 wattos villámtöltésre, de a bőkezű gyártó még töltőfejet is ad a telefonhoz. Így 0-ról 100-ra nagyjából 45 perc alatt feltölt.
Szóval adott egy telefon valahol a felső- és a középkategória határán, de egyrészt visszahúzza a Google hiánya, másrészt túlságosan borsos az ára: csak egy 8 GB memóriás, 128 GB tárhelyes verzió létezik, amit nem is lehet tovább bővíteni, és ez 190 ezer forintba kerül. Ez az a határ, hogy egy kicsit drágábban már bőven jobb telefonokat is lehet kapni, olcsóbban viszont nagyon hasonlókat. Itt már egyéni preferencia, hogy az ember szeretne-e Huaweit, vagy sem.
A Nova 9 nagy ellensége nem a konkurencia telefonjai, hanem a Huawei sajtóeseménye volt. Az óriási csinnadrattával túl nagy elvárásokat hoztak ki belőlem, így a telefon szinte csak csalódást tudott okozni. Igen, drágább, mint lennie kéne. Nincs Google, ez talán a legnagyobb hiányossága, talán perdöntő is. Ezeken túl azonban egy jópofa telefon, ami ugyan nem ért fel csúcstelefon-kategóriába – még ha csak fiataloknak készült is –, de egyébként amit tud, azt jól csinálja.
+1 bónusz miniteszt, a fülhallgató rúzs
A Nova 9 mellett a Huawei bemutatta a FreeBuds Lipstick nevű fülhallgatóját is, ami egy Freebuds 4 vezeték nélküli fülhallgató, csak
piros színben és rúzstokban.
Ez pontosan azt jelenti, ahogy hangzik. A Huawei fogta a Channel klasszikus fekete rúzstokjait, és fülhallgatótöltő tárolót csinált belőlük. Körbekérdeztem ismerősöknél, és a dizájn nem aratott osztatlan sikert.
A fülhallgatók egyébként nem újak, de jól szólnak, futás közben is bennmaradnak, de nekem hiányzott a kis szilikon vég. Ahány ember, annyi fül, de szerintem kifejezetten jól működnek. Az igaz, hogy magamnak nem vennék FreeBuds Lipsticket, de el tudom képzelni, hogy bizonyos szettekhez jól passzol csinos kiegészítőként.