Mit ér másfél millió forintnyi telefon, ha egy fotós igazán meg akarja kínozni őket?
2021. január 12. – 11:01
frissítve
Amikor az első épkézláb kamerával ellátott okostelefonok megérkeztek, a magam részéről kategorikusan kijelentettem, márpedig én aztán nem fogok telefonnal fényképezni. Arra ott van a fényképezőgép, hát kávédarálóval sem szoktam kenyeret pirítani, telefonnal telefonálunk, pont.
Aztán eltelt pár év, az utolsó összetörhetetlen butatelefon is kikopott a zsebemből, és végül beláttam, hogy egy mindig velünk lévő eszköz legkézenfekvőbb funkciója az, hogy lefotózzunk vele minden szirszart, ami az utunkba kerül. És a világ sincs más véleményen. Két évtizeddel ezelőtt a fotózás a bélyeggyűjtésnél éppen csak csak pár fokkal volt népszerűbb hobbi, ma viszont már nagyítóval kéne keresni azt az átlagos felnőttet, aki mondjuk az elmúlt hónapban ne készített volna egyetlen fotót se. És tegye fel a kezét, aki ezt egy úgynevezett fényképezőgéppel tette – a fotóklubosok és a hivatásosok letehetik, köszönöm. A gyártók is felismerték, hogy azok a tömegek, akik párhuzamosan túrják a webshopokat és telefonteszteket, legalább annyira készülnek fényképezőgép-, mint telefonvásárlásra. Ma már nem is nagyon van csúcskészülék a piacon, amit ne a kamerájával próbálnának meg eladni.
A statisztikáinkból az látszik hogy a Telex mobilos olvasóinak egészen pontosan 91,52%-a négy nagy gyártó, az Apple, a Samsung, a Huawei és a Xiaomi telefonjait használja. Megkértünk hát a négy cég hazai képviseleteit, hogy adják oda egy tesztre a kínálatukból azt a készüléket, amit kamerában a legerősebbnek tartanak. Aztán napokig nyúztuk őket, hogy kiderüljön, melyik mobilos kamera a legjobb. A végeredményt rögtön el is spoilerezzük:
Azért maradjanak velünk, egyrészt a kérdés nem ilyen egyszerű, másrészt egy csomó részlet fog kiderülni a cikkből, és a végére nem maradnak vásárlási tanács nélkül sem, ezt megígérjük.
Az alábbi négy telefont teszteltük:
- Apple iPhone 12 Pro Max
- Huawei Mate 40 Pro+
- Samsung Galaxy Note20 Ultra
- Xiaomi Mi 10T Pro
Felszereltségüket (és árukat!) tekintve elég nagy a szórás a mezőnyben. Mindegyikben van ultra-nagylátószögű és normál nagylátószögű főkamera. Az iPhone kapott ezenfelül egy egy kissé szűkebb 65 mm-esnek megfelelő kamerát, amit az Apple telefotó-kameraként emleget, de azért ez erős eufemizmus. A Xiaomi a két nagylátó mellé telefotó-kamerát nem kapott, viszont egy 5 megapixeles makrókamerát igen. A Samsung és a Huawei arzenálja közel azonos, az alapfelszereltség mellé mindkettőbe egy-egy 120 mm körüli, periszkópelven működő telekamera került.
A pontos specifikációk:
Főkamera | Nagylátószögű | Telefotó | Egyéb | |
Apple iPhone 12 Pro Max | 12 MP, f/1.6, 26mm, 1.7µm pixelméret, dual pixel autofókusz (PDAF), érzékelő-eltolásos stabilizáció (IBIS) | 12 MP, f/2.4, 13mm ekv., 120˚ látószög | 12 MP, f/2.2, 65mm ekv., 1.0µm pixelméret, PDAF, Optikai stabilizáció, 2,5x zoom | TOF 3D LiDAR szkenner |
Huawei Mate 40 Pro | 50 MP, f/1.9, 23mm, 1.22µm, PDAF, Lézeres autofókusz | 20 MP, f/1.8, 18mm, PDAF | 12 MP, f/3.4, 125mm, PDAF, OIS, 5x zoom | |
Samsung Galaxy Note20 Ultra | 108 MP, f/1.8, 26mm (wide), 1/1.33, 0.8µm, PDAF, Lézeres Autofókusz, Optikai stabilizáció | 12 MP, f/2.2, 120˚ látószög, 13mm, 1/2.55, 1.4µm | 12 MP, f/3.0, 120mm, 1.0µm, PDAF, OIS, Optikai stabilizáció, 5x zoom | |
Xiaomi MI10T Pro | 108 MP, f/1.7, 26mm, 0.8µm pixelméret, PDAF, | 13 MP, f/2.4,123˚ látószög, 1.12µm | 5 MP, f/2.4, makró, 1/5.0, 1.12µm, AF |
Pixelháború
A távol-keleti gyártók és az Apple alapvetően más irányt vettek a kameráik fejlesztésében. Ez előbbiek rendre már legalább két éve 100 megapixel feletti szörnyetegekkel jönnek, míg az iPhone-ok kameráinak felbontása a 7-es széria, tehát 2016 óta maradt a jól bevált 12 megapixelnél. De miért nem száll be ebbe a versenybe az Apple? A kulcsszó a pixelméret. A pixelméret azt mutatja meg, hogy egy képpont mekkora helyet foglal el az érzékelő lapkán, ezt pedig alapvetően két dolog határozza meg: az érzékelő mérete és felbontása. Innentől a logika egyszerű:
1. Minél kevesebb pixelt kell rázsúfolni egy minél nagyobb méretű lapkára, annál több hely jut egy-egy pixelnek.
2. Minél nagyobb egy pixel, annál több fényt tud befogadni.
3. Vagyis annál kevesebb jelerősítésre és digitális javításra van szükség.
4. Ez pedig jócskán megmutatkozik a dinamikatartományon, a kamera rossz fényviszonyok között nyújtott teljesítményén és a zajszinten – vagyis úgy általában a képminőségen.
A másfél millió forintos séta
Szóval felpakoltam a négy készüléket, és bő másfél millió forintnyi telefonnal a zsebemben nekivágtam Budapestnek, hogy lefotózzak minden szirszart, ami az utamba kerül, mint egy rendes turista. Annyi difivel persze, hogy ők általában, ha megtalálják a tökéletes szpotot, ritkán szoktak négy telefont cserélgetve fotózni. A képeket egyébként egyszeri turistához méltóan alapbeállításokon csináltam, ha valahol ettől eltértem, azt a fotók mellett jelzem.
Első fontos tapasztalat: aki ma kamera szempontjából csúcskészüléket szeretne, növessze meg kosárlabdázóra a tenyerét. Mindegyik telefon bazi nagy, a legnagyobb a Samsung Note 6,9 hüvelykkel, de a legkisebb Xiaomi sem marad le sokkal a maga 6,67-es méretével. A kamera app minden készüléken villámgyorsan indul, nem éreztem nagyobb különbségeket a telefonok közt, talán mintha az iPhone tűnt volna a leggördülékenyebbnek minden helyzetben, de ezt nem mértem stopperrel.
Az androidos telefonok kameraappjai jellemzően tele vannak pakolva mindenféle extra kameramódokkal, ezeket az ember néhány kivételtől eltekintve (éjszakai mód, háttérelmosásos portré mód) nagyjából a megvásárlást követő első héten próbálgatja, hogy aztán soha többe feléjük se szagoljon. Az iPhone appja ezzel szemben átlátható és letisztult, személy szerint nekem sokkal szimpatikusabb is, egy nagy hiányosságát éreztem, ez pedig a professzionális mód, ahol manuálisan lehet állítani az alapvető paramétereket, mint az érzékenység és a záridő. Ez a négy telefon közül csak az Apple készülékéből hiányzik, de onnan nagyon.
A képeket nézve az első szembetűnő különbség, hogy míg a Xiaomi egészen természetes kinézetű képeket készít, a többi három készülékből alapbeállításokkal kiguruló fotók a mostanában divatos, túlszaturált képeslap-esztétikát hozzák. Hogy ez kinek tetszik, ízlés kérdése, mindenesetre jó fényviszonyok mellett készült képeken ilyen esztétikai jellegű különbségeken túl, első ránézésre nem látható lényeges minőségbeli különbség.
De lássuk, mi a helyzet, ha a részleteket nézzük. Az alábbi képen az összes fotóról egy azonos részlet látható, a normál képméret melletti 100 százalékos nagyításban. Bár a maximum felbontások nagyban különböznek, alapbeállítások mellett mindegyik telefon 12 megapixel körüli képeket köp ki magából (kivéve a Xiaomit, így az azzal készült képeket hozzáméreteztük a többihez a jobb összehasonlíthatóság kedvéért). Egyértelmű, hogy magasan legtöbb részlet a Xiaomi felvételén (jobb lent) látható, bár ebben az is benne van, hogy ez a kép kapott egy jó adag szoftveres élesítést. Ezt követi a Huawei (jobb fent), majd a Samsung (bal lent), és itt látványosan elvérzik és utolsóként fut be az iPhone Pro Max. Hiába versenyez a saját ligájában – hiszen az összes fotó 12 megapixelre van nagyítva –, mégis látszik, hogy a többi kamera sokkal több pixelből dolgozva készíti el a végeredményt.
Ha kicsit kevésbé ideális fényviszonyok között fotózunk, rögtön megfordul a mezőny. Alább jól látszik, hogy míg a Xiaomi fotóján a felhők közül kilátszó Nap teljesen kiég a fotón, és az előtérben lévő épületek is sötétbe buknak, addig az iPhone-nal készült képen még a Nap mögötti ég kékje is látszik, és nem tűnt el túl sok részlet az épületekből sem. A Samsung sem teljesít rosszul, a Huawei egy kicsit jobban, de ezt a kört egyértelműen az Apple nyeri.
Nagyítsunk rá a lényegre: az iPhone (bal fent) fotója a legjobb, szinte minden részlet látszik minimális kiégéssel, a Huawei (jobb fent) már gyengébben muzsikál. A Samsungnál (bal lent) már egész sok a kiégés, de még bőven van részlet, a Xiaominál (jobb lent) szinte minden elveszik.
Nézzünk egy sok részlettel telezsúfolt, viszonylag kontrasztos jelenetet. Az iPhone hozza a legvilágosabb és legkontrasztosabb képet, már-már zavaró mértékben húzza fel az árnyékokat a kép többi részéhez képest, de ez már ízlés kérdése. A Samsung és a Huawei megoldása elég hasonló, mindkettő viszonylag természetes, kicsit melegebb színvilágot hoz, a Xiaomi fotója itt is kicsit laposabb és elmosott érzetet kelt.
Ha közelebbről megnézzük, látszik, hogy az iPhone fotóján nagyon sok az élesítés, így első blikkre élesebbnek hat a Huaweihez és a Samsunghoz képest, de igazából több részlet nincs a fotón, csak több utómunka. A Xiaomi utólagos képfeldolgozása viszont iszonyatosan megszaladt, már-már rajzfilmszerűek a részletek, ha teljesen belenagyítunk.
A szoftveres utómunkát tekintve mindegyik telefon hajlamos túlzásokba esni, de a fény-árnyék kiegyenlítésben a legdurvább túlkapásokat és így a legtermészetellenesebb végeredményt az iPhone hozta. Ha végignézek a Facebook-falamon, azért azt látom, hogy ez sokaknak bejön, szóval jöhet is a sokat ismételt frázis: ízlés kérdése. Az alábbi képeken elég jól láthatók a különbségek.
A főkamerához képest az ultranagylátóval készült képek minden telefonnál gyengébbek, persze nincs ebben semmi meglepő, ezt a lencsét jóval ritkábban használjuk, a legtöbb fejlesztés és a legdrágább alkatrészek sem itt landolnak általában. A legtermészetesebb látványt az iPhone hozza, a Huawei fotója kicsit lilába hajlik, a Samsungé picit sötétebb, a Xiaomi megint kicsit laposabb, kevésbe szaturált és kontrasztos képet ad.
Ha a részleteket nézzük, egyértelműen a Xiaomi (jobb alsó) teljesít a legrosszabbul, utána a Samsung (bal alsó), mind a kettőn nagyon erős szoftveres élesítés látszik. Az iPhone némileg jobb, bár itt a képzaj elég erős. A legtöbb részlet a Huawei fotóján van, de az élesítés itt is elég durván megszaladt.
Telemarketing
A telefonba szerelt teleobjektív tipikusan az a kunszt, ami egészen addig soha nem hiányzott, amíg nem használtam. Fotósként sose voltam nagy rajongója, inkább a klasszikus „ha távol van, akkor menj közelebb” filozófiát követtem, és a munkám során is inkább csak kényszerből használok telét. Aztán egyszer elkezdtem egzotikus kacsákat és féllábú gólyákat fotózni a Margitszigeten egy telefonnal, és rájöttem, hogy ez igazából jó móka. A büdös életben nem jutna eszembe egy 70-200-zal (tudják, az a nagy fehér izé, amitől a fotós úgy néz ki, mintha mesterlövész lenne) elbandukolni a margitszigeti Vadaspark kerítéséhez, de ha egyszer ott van a zsebemben, hát miért is ne?
Ezen a téren egyébként elég nehéz összehasonlítani a telefonokat. Teleobjektívnak nevezhető dolgot a Samsungnál és a Huaweinél találunk, az iPhone megoldását helytállóbb lenne portrékamerának hívni, a Xiaominál pedig ilyen nincs is, helyette van a makrókamera. De lássuk képekben, hogy mit is jelent ez pontosan:
Vegyük külön az iPhone telefotó-kameráját, mert ennek nem nagyon van párja egyik vetélytársban sem. Igazából sok érdekeset nem lehet róla elmondani, azt tudja, amit ígér: nagyjából 2,5-szeres nagyítást nyújt a főkamerához viszonyítva, amihez képest a képminősége talán egy leheletnyivel gyengébb, de abszolút hozza az elvárható szintet.
Azért ha belenagyítunk, már látszanak az erőteljes élesítés és a zajcsökkentés nyomai, főleg a második, kicsit gyengébb fényviszonyok között készült fotónál.
Az igazán érdekes két versenyző a Samsung és a Huawei – mindkettőbe egy középtelének mondható, periszkópos 120 mm körüli kamera került. Hogy mit jelent itt a periszkóp? A technológia fejlődésének mindig is egyfajta laikus mércéje volt, hogy mennyire tudjuk a dolgokat összezsugorítani, és – persze a kijelző kivételével – a mobilokra ez különösen igaz. Az optika törvényeit viszont nem tudja a fejlődés felülírni. Végtelenül leegyszerűsítve: minél nagyobb egy objektív gyújtótávolsága (laikusan: minél messzebb lát), annál nagyobb távolságra kell elhelyezni egymástól a benne lévő lencséket. Ez jelen esetben komikusan nagy kameraszigetet eredményezett volna. A két gyártó ezt úgy oldotta meg, hogy apró tükrökkel törték meg 90 fokban a beérkező fény útját, tudják, periszkóp, mint a tengeralattjárókon.
Na de milyen velük fotózni? Egészen jó, ideális fényviszonyok között alapvetően mindkettő szépen teljesít, talán a Huawei képstabilizálását valamivel jobbnak éreztem.
Közelebbről megnézve mindkét fotó kellően részletgazdag, a Samsung felvételén kicsit több az utólagos élesítés, de számottevő különbség igazából nincs.
A Huawei előnye jobban kijön, ha kicsit rosszabb fényviszonyok között fotózunk, kevésbé látszik bemozdulás. A Samsungnál az éles kontraszthatároknál egy kis ködösödés is látszik, de alapban is kevesebb a részlet, ha közelről nézzük.
A Xiaomitól a telefotó helyett egy makrókamerát kapunk, aminek a felbontása nem túl nagy, de maga a kamera nem rossz, a közelpontja 2-3 cm körül van. Ez például itt egy szabványos gyufaszál feje:
Itt pedig némi moha a Kodály körönd egyik kerítésének betontalapzatán:
A Mi 10T Pro makrója egész jópofa, nem túlzás makrókamerának hívni, de azért lássuk be, ez nem az a funkció, amire az átlagos felhasználó jobban vágyna egy telefotó-kameránál.
108 vs. 50 vs. 12
Ahogy arról már esett szó, ha a számokat nézzük, a legszembetűnőbb különbség a főkamerák érzékelő lapkáinak felbontásánál látszik. A Samsung és a Xiaomi 108 megapixeles szenzorszörnyetegeket kapott, a Huaweinél ez a szám 50, az iPhone-nál pedig csak 12. Teljes felbontáson a Samsung és a Xiaomi körülbelül 12000x9000, a Huawei 8192x6144, az iPhone pedig 4032x3024 pixeles képeket készít. Nézzünk négy képet:
A legutolsó kép eredetije pontosan kilencszer annyi pixelből áll, mint a legelsőé. Lát bármilyen különbséget? Ekkorában nyilván nem, és lássuk be: az esetek döntő többségében ekkorában és így nézegetjük a képeinket. De ha nézhetjük nagyban, akkor nézzük is nagyban! Az alábbi képek közül a kisebb felbontásúakat a két nagyágyú 108 megapixeléhez nagyítottuk, hogy látsszon, mi a különbség 12 és 108 megapixel között.
Nem meglepő, hogy itt az iPhone nemigen rúg labdába, mégiscsak egy 12 megapixeles kép 100 százalékra nagyított részletét húztuk fel a kilencszeresére (az élhosszt számítva háromszorosára). Az viszont váratlan meglepetés, hogy a Hauwei 50 megapixeles fotója sem tűnik sokkal élesebbnek, kicsit olyan, mintha a telefon maga is egy kisebb felbontású fotót méretezett volna fel. 108 megapixelen a Xiaomi teljesít a legjobban, bár első ránézésre csalóka a Samsung fotója: ha jobban megnézzük, csak az erősebb kontraszt, és az iszonyatos mennyiségű szoftveres sharpening (a kép felső részén érdemes megnézi az autókat!) miatt tűnhet élesebbnek, a Xiaomi képén igazából több a részlet.
De van-e ennek az egésznek értelme? Hát, azt mindenki maga döntse el. Egy nyaraláson készült városképen jópofa dolog egyesével kurkászni a házakat, vagy mutogatni a haveroknak a céges bulifotón, hogy nézd rá tudok nagyítani a dülöngélő részeg kolléga szemölcséből kinövő szőrszálra. Én azért azt tippelném, hogy az emberek többségénél ez afféle három napig tartó csoda, egy ideig nyomkodja a százezer megás óriásképeket, nagyítgatja, nézegeti, aztán két hét múlva már csak a telefon hátuljára biggyesztett feliratból jut eszébe, hogy mégis hány megapixeles a telefonja.
Az éjszaka királya
A megapixel-robbanáson és az űrszkennereken túl, talán az éjszakai – vagyis ha pontosok akarunk lenni, a gyenge fényviszonyok közötti – fotózás az a terület, amiben a legnagyobb fejlődésen ment keresztül a mobilfotózás az utóbbi években. Nem is volt olyan régen, amikor egy átdorbézolt este utáni reggel több impresszionista színtanulmány volt a telefonomban, mint fotónak kinéző fotó. Ez ma már bőven nincs így, egy középkategóriás készüléknél is alapelvárás, hogy értékelhető képeket készítsen akkor is, ha elmúlt este nyolc, és nincs kéznél stúdiólámpa.
A négy telefon közül csak az iPhone-ban nincs dedikált éjszakai mód. Úgy értem, csak neki nem kell előre szólni, hogy hé Siri, most éjszaka fogunk fotózni, vértezd fel a lelked. Míg az androidos készülékeknél külön módot kell kiválasztani, hogy lássuk a csodát, az iPhone egy kis sárga ikonnal jelzi a bal felső sarokban, hogy nincs elég fény, magától átváltott éjszakai üzemmódra. Erre rábökve felül tudjuk ezt bírálni, vagy nagyobb lépésekben állítani az expozíció hosszúságát. Ha lenyomtuk az exponáló gombot, a Xiaominál és a Samsungnál a jó öreg „Tartsa stabilan a telefont” üzenet jelenik meg, aztán várunk szépen, hogy vagy sikerült a kép, vagy nem. A Huaweinél elindul egy visszaszámlálás az exponálás végéig, aztán megjelenik egy sötét, életlen kép, ami lassan kivilágosodik és kiélesedik, ahogy elkészül az expo. Vagy nem. A legjobb megoldás egyértelműen az iPhone-é, ahol, ha a gomb lenyomása után elmozdul a telefon, két egymáson elcsúszó szálkereszt segít visszaigazítani azt a helyes irányba. De következzenek a képek:
A módszertan egyébként az lett volna, hogy minden telefonnal három képet készítek, és a legjobban sikerültet használom a cikkben. A képek feldolgozásakor tűnt fel, és egészen árulkodó, hogy az iPhone-nal nagyon sok esetben valójában csak egy kép készült, és miután láttam, hogy jól sikerült, reflexből abbahagytam vele a fotózást. A másik három telefonnal szinte mindig kihasználtam a három lehetőséget.
Ha közelebbről nézzük, az iPhone és a Samsung képe tűnik a legélesebbnek, de azért a Pro Maxnál kicsit több az utólagos élesítés. A Huawei és a Xiaomi fotója is használható, de ezeknél egyértelműen kevesebb a részlet. Még néhány példa:
A legtöbb részlet ismét az iPhone-nál látható, utána a Samsung, egy leheletnyi lemaradással a Xiaomi, és egyértelműen utolsó a Huawei.
Ahogy a fenti képen képeken is látszik, voltak helyzetek, amiket az iPhone gond nélkül, a Samsung és a Xiaomi többé-kevésbé kínlódva megoldott, de a Mate 40-ből sokadik próbálkozásra sem tudtam igazán éles fotót kicsikarni.
Az éjszakai kört egyértelműen az Apple vitte, az egész mezőnyél nagyságrendekkel magabiztosabb érzés volt vele fotózni az éjszakában. Utána érzésre fej fej melletti befutó a Samsung–Xiaomi páros, és legrosszabbul egyértelműen a Huawei teljesített, ami eléggé meglepő, tekintve, hogy a Huawei az utóbbi években az éjszakai mobilos fotózás egyik úttörőjének számított.
Egyrészt-másrészt
Kezdjük a számomra legmeglepőbb fejleménnyel. Hogy finoman fogalmazzak, nem az az ember vagyok, akinek Steve Jobs-oltár van a szobája sarkában. Egyszer használtam huzamosabb ideig egy kölcsönkapott iPhone-t, amikor tönkrement a telefonom, azt az időszakot átlagban napi két-három lábon kihordott agyvérzéssel éltem túl. Most viszont, ha őszinte akarok lenni, az iPhone Pro Maxszal szerettem a legjobban fotózni. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszott az, hogy egyrészt a megapixelek számától nem izgulok fel különösebben, másrészt alapban sokat fotózok éjszaka, és a négy telefon közül erre egyértelműen a Pro Max a legalkalmasabb. A félmillió forintos ár persze elég erős lélektani határ, az IOS-t sem szerettem meg, és valamiféle pro módot is nagyon hiányolok – szóval nem hinném, hogy én személy szerint váltanék erre, bármennyire is jól fotóz. De ha ön eddig is iPhone-t használt, hajlandó egy használt kisautó árát egy új telefonba fektetni, nem hiányolja a tizenezres felbontású képeket, esetleg még az éjszakai fotózást is szereti, akkor hajrá, nem fogja megbánni!
A Huawei Mate 40 Pro érdekes darab. Érzésre nagyon jó vele fotózni, a telefotó-kamerája egészen szuper, abszolút a legjobbnak tűnik a mezőnyben. A dinamikaátfogása is nagyon jó, de az éjszaki teljesítménye engem nem győzött meg. Közelebbről megnézve az 50 megapixeles képei is kissé kiábrándítóak, ami, tekintve az iPhone-tól nem sokkal elmaradó, 450 ezer forintos árat, és a rendes Google-támogatás hiányát, nekem kicsit kevésnek tűnik. Mindenesetre, ha önnek a kézből fotózott éjszakai képek kevésbé, a nappali, nagy dinamikaátfogású, életteli képek és a szuper telefotó annál fontosabbak, akkor jól fog járni a Huawei készülékével.
A Samsung Note 20 Ultra az a telefon, ami a négy közül semmiben sem a legjobb, de mindenben közel van hozzá. Tud 108 megapixeles képeket készíteni, amiknek a minősége csak egy kicsit marad el a Xiaomitól. Az éjszakában sem hagy cserben, van benne egy 120 mm-es tele, ugyan kicsit gyengébben muzsikál, mint a Mate 40-é, de abszolút jól használható. És bár ez egy alapvetően fotózásról szóló teszt, jegyezzük meg, hogy a vetélytárs Huaweijel szemben teljes Google-támogatással ellátott Android fut rajta, az ára pedig kevéssel alatta, 400 ezer körül mozog. Ha egy kicsit mindent szeretne, akkor a négy telefon közül a Samsungot ajánljuk.
Ahogy a cikk elején írtuk, az egész tesztet azzal indítottuk, hogy megkértük a gyártókat, hogy azt a telefont nyomják a kezünkbe, amit ők maguk harcba küldenének bajnokukként egy csúcskategóriás mobilfotós teszten. A Xiaomi választását először őszintén szólva nem teljesen értettem, ugyanis a Mi 10T Pro kicsit más ligában játszik, mint a többiek. Nincs benne telefotó, helyette van makrókamera, amivel szökőévente egyszer jó móka játszani, de ha választani lehetne a tele és eközött, nem sokan szavaznának a makróra. Dinamikaátfogásban is gyengébb a többinél, cserébe elég jól boldogul éjszaka, egészen impresszív és részletgazdag nagy felbontású képeket készít, és az eddigi legolcsóbb versenyző, a Note 20 Ultra árának nagyjából a feléért a miénk lehet. Így már érthetőbb a Xiaomi döntése. Ha önnek nem hiányzik a tele, esetleg lázba jön a megapixelektől, és egy korrekt kamerával ellátott felső középkategóriás készüléket venne nem aranyáron, 200 ezer forintért, akkor mindenképp a Xiaomi a jó választás.
>>A tesztben használt fotók eredetijét itt találja, és töltheti le!<<
(A Huawei, Samsung és Xiaomi telefonokat a gyártók hivatalos magyar képviseleteitől, az iPhone-t az iSTYLE-tól kaptuk a teszthez.)