Nagyon úgy tűnik, hogy most először sikerült észlelni egy bolygót a Tejútrendszeren kívül
2021. október 26. – 12:36
Komoly felfedezésről számolt be hétfőn egy csillagászokból álló kutatócsoport, mely nem kisebb dolgot állít, mint hogy most először sikerült észlelniük egy csillag körül keringő bolygót a Tejútrendszeren kívül. Arra, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyosodjon, hogy egy bolygóról van szó, valószínűleg még évtizedeket kell várni, a kutatók szerint azonban komoly érvek szólnak a Chandra űrtávcsővel tett felfedezésük valódisága mellett, a módszerük pedig új távlatokat nyithat az exobolygók utáni kutatásban – olvasható a NASA exobolygókkal foglalkozó oldalán.
A Nature Astronomy szaklapban publikált kutatásban a Chandra és az XMM-Newton űrteleszkópokat használva találtak rá a frissen felfedezett potenciális exobolygóra, melyről azt kell tudni, hogy jelenleg M51-ULS-1b-ként hivatkoznak rá, a Messier 51 (M51, vagy Örvény-galaxis) nevű spirálgalaxisban található és durván 28 millió fényévnyire van tőlünk. A csillagászok a két űrteleszkóp segítségével összesen ötvenöt rendszert vizsgáltak meg ebben a galaxisban, a most felfedezett objektumot pedig a tranzitmódszerrel sikerült észlelniük.
Ennek során a csillagok fényének gyengülését mérik, melyet egy bolygó áthaladása, vagyis tranzitja okoz a megfigyelő és a csillag között.
A módszerrel számtalan exobolygót fedeztek már fel a csillagászok a Tejútrendszerben, a mostani eset azonban ennél jóval különlegesebb, hiszen egy rettentően messzi objektumról beszélünk. A Rosanne Di Stefano által vezetett kutatócsoport nem véletlenül használta a Chandra űrteleszkópot, az általa készített röntgenképekkel ugyanis sokkal könnyebb észrevenni egy áthaladó bolygót – még akkor is, ha nagyon távol van. Ennek oka, hogy a röntgensugárzást teljesen képes blokkolni egy ilyen tranzit, így könnyebb megállapítani, hogy áthaladt valami a teleszkóp és a csillag között.
Mint azt a Space.com kiemelte, ezzel a módszerrel sikerült megtalálni a most felfedezett potenciális exobolygót, amely egy bináris rendszerben kering két nagyobb objektum körül – az egyik ezek közül egy neutroncsillag vagy egy fekete lyuk lehet, amely egy másik, hatalmas csillag körül kering. A csillagászok által regisztrált áthaladás nagyjából három óráig tartott, ez idő alatt a röntgensugara kibocsátása nullára csökkent. Ebből az is kiderült, hogy valószínűleg egy Szaturnusz méretű bolygóról lehet szó, amelynek távolsága a fentebb említett neutroncsillagtól (vagy fekete lyuktól) kétszer akkora, mint a Szaturnuszé a Naptól.
Ez így természetesen rendkívül fontos felfedezésnek tűnik, amely új korszakot nyithat a bolygók felfedezésében és vizsgálatában, ám ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan bizonyítsák, hogy egy bolygóról van szó, további kutatásokra lesz szükség. Ez pedig nem lesz egyszerű feladat, az objektum ugyanis legközelebb durván 70 év múlva fog áthaladni a másik égitest előtt, a keringési idejére vonatkozó bizonytalanságok miatt pedig nem is lehet pontosan megmondani, hogy mikor kellene ismét megfigyelni. A kutatók ugyanakkor lényegében kizárták azt a lehetőséget, hogy egy gázból és porból álló felhő okozta az elhalványulást, míg a bolygós elméletet alátámasztják az eddigi adatok.
Julia Berndtsson, a tanulmány társszerzője elmondta, tudják, hogy izgalmas és bátor kijelentést tettek azzal, hogy bolygóként definiálták az objektumot, és számítanak arra, hogy a csillagász közösség komoly vizsgálatnak fogja alávetni a kutatásukat. Hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte az érveik elég erősek, ez a folyamat pedig egyébként is a tudományos munka része. Ha egyébként végül kiderül, hogy tényleg egy bolygóról van szó, az már csak azért is érdekes fejlemény lehet, mert a bolygónak ebben az esetben már túl kellett élnie egy szupernóvát, amelynek következtében létrejött a neutroncsillag (vagy fekete lyuk), amely körül kering, a rendszer másik csillaga pedig szintén idézhet elő szupernóvát, amely ismét óriási mértékű sugárzással teríthetné be a bolygót.