A dízelbuszok és -teherautók is leállhatnak az AdBlue-hiány miatt, már a Molnál is alig van készlet

Legfontosabb

2021. október 25. – 18:01

Másolás

Vágólapra másolva

A modern dízelmotorok működéséhez nélkülözhetetlen AdBlue folyadék napok alatt hiánycikk lett Magyarországon is. Eleinte a felvásárlási láz volt az oka és nem az utánpótláshiány, mára viszont minden forgalmazó széttárja a kezét, ha valaki ezt a folyadékot keresi. A probléma közel 300 ezer autót, kb. 100 ezer kishaszonjárművet, közel 5 ezer autóbuszt, 33 ezer kamiont és nehézteher-gépjárművet érinthet. A Mol a Telex kérdésére azt válaszolta: nincsenek jelentős készletek raktáron, ha gyártói oldalon konszolidálódik a helyzet, akkor javulhat az ellátás. Az AdBlue-elektronika ugyan kijátszható, de a járművek így komoly környezetszennyezést okozhatnak.

Miközben az utóbbi negyedévben a teljes európai autópiacnak csak az ötödét tették ki a dízelmotorral szerelt típusok (2017-ben még a felét), addig a kis- és nagyteherautók, illetve autóbuszok esetében még sokáig a dízelek lesznek túlsúlyban. Ezért nem mellékes, hogy napok alatt egész Európában, így Magyarországon is elfogyott a modern dízelek működéséhez nélkülözhetetlen AdBlue adalék, és a forgalmazók szerint két hétig nem várható a helyzet rendeződése. A budapesti Kauffer áruház munkatársa, Prokop Gábor arról számolt be, hogy egy hét alatt kétszeresére emelkedett az AdBlue beszerzési ára. Az anyag kisebb mennyiségekben érkezik, és a jelentős áremelkedés ellenére mindet azonnal elviszik a vevők, a kereslet éppen a tízszeresére ugrott a tavalyi évhez képest. A cég jelenleg 10 literes kiszerelést nem tud adni, az 1,89 literes Volkswagen-csomagolású folyadék pedig 6500 forintba kerül.

Környezetvédelmi szempontból fontos

Az Új Szó hírportál múlt keddi cikke szerint a folyadék előállításához használt földgáz nemzetközi piaci árának jelentős emelkedése miatt nem vesz fel új megrendeléseket Európa egyik nagy AdBlue-gyártója, a vágsellyei Duslo vegyi üzem. A cégen kívül egyebek mellett egy lengyel és egy német gyár is foglalkozik ezzel a termékkel, de azok is korlátozták a termelést vagy leálltak, ami hamarosan súlyos gondot okozhat a teher- és személyszállításban.

A kereskedelmi nevén AdBlue valójában 32,5 százalék karbamidot és 67,5 százalék ioncserélt vizet tartalmazó, nagy tisztaságú folyadék. Külön tartályban tárolják az Euro 5, de főként az Euro 6 környezetvédelmi besorolású dízelmotorral szerelt típusokban, amelyek az utóbbi tíz-tizenöt év konstrukcióit jelenti. A folyadékot a motor működése során külön adagolórendszer juttatja a szelektív redukciós katalizátor (SCR – Selective Catalytic Reduction) egységbe, a 250 Celsius-fokra előmelegített SCR-be érkező AdBlue-ból hő hatására ammónia szabadul fel, majd az kölcsönhatásba lép a kipufogógáz nitrogén-oxid-összetevőivel, és azokat nitrogénné, illetve vízzé bontja.

A Volkswagen kettős AdBlue-adagoló rendszere 2018-ból – Fotó: Volkswagen
A Volkswagen kettős AdBlue-adagoló rendszere 2018-ból – Fotó: Volkswagen

Több százezer járművet érint

Az állami járműnyilvántartás elemzésével foglalkozó Datahouse kérésünkre megnézte, hogy a különböző kategóriákban összesen hány járművet érinthet a hirtelen jött AdBlue-hiány Magyarországon. Kimutatásuk szerint

  • az összesen 4,1 millió személyautó 6 százaléka Euro 6 besorolású, ez 247 ezer példányt jelent,
  • a félmillió kishaszonjármű közel ötöde szorul az adalékra (kb. 100 ezer),
  • a 18 ezer autóbusz esetében ez az arány már 27 százalék (4860),
  • a mintegy 100 ezer nehéztehergépjármű közül viszont már minden harmadik használ AdBlue-t (kb. 33 ezer).

Bár a fentiek nem pontos értékek, hiszen több esetben az eggyel korábbi, Euro 5-ös személyautók kis részét is felszerelték a rendszerrel, sőt, egy ideig bizonyos autógyártók úgy teljesítették a legújabb (Euro 6d Temp és Euro 6) környezetvédelmi normát, hogy nem alkalmazták a műszaki megoldást, mára kevés kivétellel minden új dízel AdBlue-val üzemel. Ez azt jelenti, hogy a 2010 utáni autókban és a 2008 utáni (Euro V és VI besorolású) teherautókban, illetve buszokban kötelező ez a rendszer.

Egy modern személyautó AdBlue-tartálya 15-20 liter térfogatú. Átlagos használat, tehát 15-20 ezer kilométer futásteljesítmény mellett csak évente kell felölteni, hiszen egy tipikus személyautó ezer kilométerenként, átlagosan 1-1,5 liter folyadékot fogyaszt. Amikor viszont kiürül a tartály, a motorvezérlő elektronika többszöri figyelmeztetés után vészüzembe kapcsol, végső esetben nem engedi elindítani a motort, amíg a tartály üres.

Az aktuális Volkswagen Caddy 2,0 TDI üzemanyag és AdBlue-betöltőnyílásai – Fotó: Alapjárat.hu
Az aktuális Volkswagen Caddy 2,0 TDI üzemanyag és AdBlue-betöltőnyílásai – Fotó: Alapjárat.hu

A Molnál nincsenek felhalmozott készletek, a szlovákok saját célra tartalékolnak

Márpedig mostanában sok autós kérdezősködik hiába a kútkezelőnél, hiszen néhány nap alatt szinte mindenhonnan eltűnt a jellemzően ötliteres kannás kiszerelésben kapható, ritkábban külön kútoszlopon betölthető folyadék. Az utóbbi napokban öt nagy forgalmú budapesti benzinkúton jártam, és akár az M1-es és M7-es autópálya bevezetőjén lévő OMV-nél, akár a Budán található Mol-kutakon érdeklődtünk, akár a Shell töltőállomásain, mindenhol azt mondták: néhány nap alatt elkapkodták az egyébként egy-két hétre elengedő készleteket.

Az ügyben megkérdeztem a Mol kommunikációs osztályát is. Pénteki válaszaik szerint a cég alapvetően nem rendelkezik jelentős készletekkel az AdBlue adalékanyagból, hiszen az európai gyárakból folyamatosan kiegyenlített mennyiség érkezik a viszonteladókhoz. Mint állítják, a Mol eddig teljes mértékben biztosítani tudta az ellátást, az elmúlt napok sajtóhírei azonban valóban sokszorosára emelték a vásárlói igényeket, elindult a felvásárlás, amely felborította a magyar piacot, és időszakos hiányt okozott. Amint gyártói oldalon konszolidálódik a helyzet, a Mol középtávon a kereslet és a kínálat kiegyenlítődésére számít.

Hogy ez mikor történik meg pontosan azt ma nehéz megmondani. A probléma bonyolult, hiszen az Új Szó múlt hét keddi közlése szerint Richard Sulík gazdasági miniszter utasítására az Állami Tartalékalap 500 ezer liter felvásárlását tervezi, ugyanakkor a szlovák állam megegyezett a gyártókkal és forgalmazókkal, hogy az AdBlue-t kizárólag helyi fuvarozóknak árulják majd.

Bizonyos töltőállomások önálló kútoszlopról árusítják az AdBlue-t – Forrás: Wikipedia
Bizonyos töltőállomások önálló kútoszlopról árusítják az AdBlue-t – Forrás: Wikipedia

Kijátszható az elektronika

Az AdBlue-adagolórendszerrel és SCR-rel felszerelt személyautók és teherautók, illetve buszok összetett elektronikája kijátszható, hiszen a szabványos fedélzeti diagnosztikai csatlakozón, az OBD-n keresztül megkerülhető az adalékszint ellenőrzésére és a tartály kiürülése esetén a motorindítás tiltására vonatkozó parancssor. Az erre szolgáló AdBlue-emulátorok régóta kaphatók, 10-20 ezer forintért kínálják őket teherautókhoz, de a forgalmazóik általában felhívják a figyelmet, hogy az emulátor nem végleges megoldás, hanem, ahogy az eMAG oldalán fogalmaznak, a cél az, hogy

„például külföldi úton, olyan helyen, ahol sokszorosa az ára a folyadéknak, el lehessen menni egy olcsóbb helyre, autópályán.”

Az illegális módszer nem károsítja a motort, de amikor egy ezzel a környezetvédelmi megoldással szerelt dízelt AdBlue nélkül használnak, annak nitrogén-oxid-kibocsátása jelentősen megugrik, így értelemszerűen nem teljesíti a hivatalos besorolásának megfelelő előírásokat sem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!