Mire nem érdemes számítani a mai bemutatón?

2021. szeptember 14. – 18:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Apple mindig az év vége felé kezd el mozgolódni az új bejelentésekkel, és bár a legtöbb embert általában a szeptemberi esemény szokta érdekelni az új iPhone miatt, azért később is szoktak izgalmas dolgokat mutogatni. Ez egyfelől jó, mert van mit várni később is, ha valaki szereti a gyártó termékeit, másfelől viszont rossz, mert előre tudni lehet, hogy hiába van szeptemberben bejelentés, egy csomó mindent nem mutatnak meg ott.

Kedden tutira nem lesz újabb Apple processzorral hajtott iMac, aki 24 colosnál nagyobbat szeretne venni a Macbook Airben is varázslatosan működő M1-gyel szerelt, áprilisban piacra dobott iMacből, annak még várnia kell egy kicsit. Több mint valószínű, hogy iPadekről és Macbookokról sem fognak beszélni, a Bloomberg szakírója, Mark Gurman azt írta, hogy hamarosan lesz egy másik bejelentés, és azt is hozzátette, hogy szerinte itt lesz majd szó ezekről.

Egy kínai szivárogtató szerint egyébként az nincs kizárva, hogy a kilencedik generációs iPadek mégis bemutatkozzanak ma, aminek lenne is értelme, mert az Apple így a következő eseményen fókuszálhatna kizárólag az ennél várhatóan sokkal számottevőbb vérfrissítést hozó, újragondolt iPad Minire. A tavalyihoz hasonló iPades banzáj viszont ettől még valószínűleg nem lesz. Aztán persze ki tudja!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!