Az agyzsibbasztó virális spam éri el a legtöbb embert a Facebookon

2021. augusztus 20. – 19:11

Az agyzsibbasztó virális spam éri el a legtöbb embert a Facebookon
A Faceebook európai főhadiszállása az írországi Dublinban – Fotó: Niall Carson / PA Images / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Teljesen új, a platform legnépszerűbb tartalmait összesítő jelentést adott ki a Facebook a transzparencia jegyében, mellyel alighanem az is lenne a techóriás célja, hogy bebizonyítsa, nem a radikális, gyakran szélsőjobbos tartalmak dominálják a diskurzust.

A jelentés, amelyet mostantól minden negyedévben kiadnak majd, az amerikai felhasználók hírfolyamának legnépszerűbb posztjait összesíti majd, méghozzá az interakciók száma helyett az eléréssel, amely a cég szerint jobban reprezentálja azt, hogy mi népszerű a platformról.

A jelentés viszont ránézésre nem fest túl jó képet a Facebookról, amellett ugyanis, hogy nem sok minden derül ki belőle, az azért látszik, hogy a legnagyobb elérést a borzalmas, századjára újrahasznosított memék szállítják.

Cicás GIF, Green Bay Packers és keresztény pólók

Ahogy azt a Facebook ebben a jelentésben is kiemelte, a transzparencia nagyon fontos számukra, ezért szerettek volna rávilágítani arra, hogy melyek voltak a legnézettebb domainek, linkek, oldalak és posztok a platformon az előző negyedévben. Mint írták, ez a jelentés (a Lájkbajnokságban általunk is használt) CrowdTangle interakciós adataival összevetve teljesebb képet ad arról, hogy mit látnak az emberek a Facebookon, és azt is hozzátették, hogy a jövőben szeretnék a mostaninál is részletesebben feldolgozni a témát.

Erre amúgy szükség is lenne, mert jelenleg minden listán csak húsz tétel szerepel, ami elég messze van a teljes képtől, de következtetéseket azért ez alapján is lehet levonni a jelentésből. Kiderült többek közt, hogy a benne szereplő, legnézettebb tartalmak az összes tartalomnak mindössze 0,1 százalékát tették ki, ahogy az is, hogy az Egyesült Államokban a vizsgált negyedévben a posztok 87,1 százalékához nem mellékeltek linket. Ez érdekes infó, ám valójában sokat azért nem számít, mert a fennmaradó 12,9 százalék is észbontó mennyiségű linket jelent, az emberek pedig valószínűleg minden nap számos ilyen poszttal találkoznak a platformon.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

A listákat átpörgetve elsőre talán fel sem tűnik, hogy mennyire furcsa a helyzet, a domaineknél például olyan oldalak dominálnak, mint a YouTube, az Amazon, a Unicef, a GoFundMe vagy a Twitter. Ebben semmi meglepő nincs, várható, hogy az internet legnépszerűbb, legismertebb oldalai Facebookon is gyakran feltűnnek, mivel pedig az nem derül ki, hogy ezeken belül pontosan mit néztek az emberek – vagyis például a több milliárd YouTube-videóból bármelyikről lehet szó – következtetni sem nagyon lehet ebből.

Kicsivel lejjebb viszont már feltűnnek olyan bizarr dolgok, mint a Green Bay Packers amerikaifutball-csapat korábbi játékosait tömörítő oldal, a playeralumniresources.com.

A linkeknél aztán teljesen el is szabadulnak a dolgok, itt már a fent említett Packerses oldal az első, a vizsgált negyedévben 87,2 millió embert ért el, amivel népszerűbb volt minden más linknél. Ez már önmagában is érdekes, de lejjebb sem lesz jobb a helyzet, a második helyen egy cannabidiolt (CBD) és ahhoz köthető termékeket árusító online áruház van, az ötödiken pedig a keresztény tematikájú pólókban utazó reppnforchrist.com. A top 10-ben emellett van egy tumblrös GIF két cicáról, akik egymásba kapaszkodva sétálnak a hóban (49,1 milló emberes eléréssel) meg az Epoch Times nevű, trumpista és egyéb összeesküvés-elméleteket terjesztő lap feliratkozói oldala.

Az észbontó elérés neve: Meme

A Wired saját cikkében kicsit jobban kibontották a bizarr linkek kiugróan jó teljesítményének hátterét, az pedig hamar kiderült, hogy ezek az oldalak nem azért vannak ilyen magasan, mert akkora tényezőnek számítanának a Facebookon. A Packershez kapcsolódó oldalt például a csapat korábbi rúgója, Chris Jacke menedzseli, aki a hivatalos Facebook-oldalt nem pörgeti túlságosan, a saját profilján viszont 120 ezer követőnek tolja megállás nélkül a zéró energiabefektetést igénylő, századjára újrahasznosított virális, a Packershez egyáltalán nem kapcsolódó meméket, a leírásba pedig minden egyes alkalommal odateszi az oldal linkjét.

A CBD-s oldalnál, amely mögött a lap szerint a '90-es évek végéig futó, Family Matters nevű sitcom egyik volt szereplője, Jaleel White áll, pontosan ugyanezzel a módszerrel sikerült a toplista csúcsára pörgetni a linket. Arra pedig, hogy ez mennyire jól működik, nem is kell jobb bizonyíték a legtöbb embert elérő posztok lecsekkolásánál, itt ugyanis egymást érik a „mi lenne a VAGINÁD 🐱 vagy PÉNISZED 🍆 neve, ha a legutóbbi sorozatról vagy filmről neveznéd el, amit láttál” kategóriájú posztok, meg az olyanok, ahol egy szósalátából kihámozott három szóval jellemezhetik az emberek a saját életüket.

Mint azt a Wired is kiemelte, ennek fényében elég érdekes, hogy a Facebook ebben a formában hajlandó volt közzétenni ezt a jelentést, mert hiába próbálta vele bebizonyítani, hogy nincs tele szélsőséges tartalmakkal, inkább azt bizonyította be, hogy rogyásig van agyzsibbasztó virális tartalmakkal. Ez pedig nem pont arra utal, hogy a Facebook az értelmes és fontos diskurzus hazája lenne, egyes esetekben pedig még veszélyesnek is tűnik a helyzet, elég csak a fentebb említett Epoch Times-ra gondolni.

Az persze nem derült ki, hogy hányan kattintottak rá ezekre a linkekre, csak az, hogy hány embert értek el, úgyhogy az is lehet, hogy valójában szinte semennyi forgalmat nem generált a Facebook a toplistán lévő oldalaknak.

Ez azért fontos, mert bár a Facebook egyebek mellett vélhetően a New York Times újságírójának, Kevin Roose-nak is vissza akart vágni a mostani jelentéssel, mert elsősorban ő, illetve az általa kezelt Twitter-oldal felelős azért, hogy a platformot a szélsőjobbos tartalmakkal azonosítják. Roose ugyancsak a CrowdTangle adatait veszi alapul, az ott elérhető adatok alapján pedig minden nap összeállít egy tízes listát a legtöbb interakciót elérő posztokról, ezeket pedig jellemzően a szélsőjobbos bejegyzések dominálnak.

A Facebook már korábban is azzal védekezett, hogy az interakció nem minden, és a mostani jelentésből is látszik, hogy inkább az elérésre akarták helyezni a hangsúlyt, de egyszerűen nem közöltek annyi infót, hogy ebből kiindulva ki lehessen jelenteni bármit.

Addig jó a transzparencia, míg nem árt a Facebooknak

Az biztos, hogy az eddigi helyzethez képest – amikor a Facebook egyáltalán nem osztott meg infókat a legnépszerűbb posztokról – a mostani már előrelépésnek számít, de a Facebook szándéka ellenére nem biztos, hogy ennél sokkal több infót fognak majd kiadni a jövőben. Roose éppen júliusban foglalkozott azzal egy nagyobb cikkben, hogy korábban arról is volt szó a cégnél, hogy minden adatot tegyenek nyilvánossá, ez azonban komoly belső ellenállásba ütközött.

Az ötletet ellenző vezetők úgy érezték, hogy a cég már most is túl sok információt közöl, az újságírók és a kutatók pedig arra használják a CrowdTangle-t, hogy rájuk nézve kellemetlen infókat ássanak elő és tárjanak a nyilvánosság elé. Ők inkább gondosan kiválogatva, egy jelentés formájában akarták megmutatni ezeket ahelyett, hogy az emberek kezébe adták volna az irányítást, végül pedig ez is valósult meg. Az egyébként a mostani listák alapján nem meglepő, hogy nem akarták kiadni a kezükből a kontrollt, hiszen már ez a jelentés sem fest túl jó képet a platformról, és láthatóan nem is lett túl jó a sajtója.

„Rettentően különösnek találom ezt a jelentést, mert gyakorlatilag semmi sem támasztja alá a megszabott paramétereket. Összességében egyértelmű, hogy túl sok minden hiányzik belőle, így ez nem a Facebookon leggyakrabban látott tartalmak összefoglalója, hanem annak egy kis szelete. Mennyire lenne más a helyzet, ha [a hírfolyamon regisztrált elérés mellett – a szerk.] az oldalakat, a csoportokat és a nem nyilvános posztokat is beleveszik az elemzésbe? Biztos vagyok benne, hogy más lenne a kép, de ezt lehetetlen megmondani, mert csak a Facebook lát rá ezekre az adatokra”

– mondta Rebekah Tromble, a George Washington University Adatokért, Demokráciáért és Politikáért felelős intézetének igazgatója a Wirednek.

A Facebook részéről természetesen ezt a jelentést is lehet a transzparencia felé tett lépésként értékelni, mert jogilag semmi nem kényszeríti őket arra, hogy ezzel foglalkozzanak, de ha már ezzel foglalkoznak, sokkal többet is tudnának tenni azért, hogy átlátható legyen a működésük. Ez viszont sokszor kellemetlen lenne nekik, ahogy pedig azt nemrég a Facebook korábbi alelnöke, az adatok nyilvánossá tétele mellett kiálló Brian Boland is elmondta, amikor a transzparencia kellemetlen pillanatokhoz vezet, gyakran úgy reagálnak, hogy megszüntetik a transzparenciát.

Felhasznált források

  • How an Obscure Green Bay Packers Site Became the Biggest Thing on Facebook (Wired)
  • Inside Facebook’s Data Wars (The New York Times)
  • Facebook releases a glimpse of its most popular posts, but we don’t learn much (Tech Crunch)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!