A járvány alatt már hatodszor hivatkozik kibertámadásra a kormány

Másolás

Vágólapra másolva

Regisztrációs oldal a koronavírus elleni oltásra; a regisztráció sikerességét ellenőrző oldal; időpontfoglaló oldal a tömeges oltásra – mindegyik rendszerben közös, hogy a kormány szerint érte már túlterheléses támadás.

Ráadásul az utóbbi kettőnél ez a támadás épp akkor érte a rendszert, amikor megnyitották szélesebb körben a használatát, ezért kívülről úgy is tűnhetett volna, hogy egyszerűen nem bírta az egyébként előre várható terhelést.

A túlterheléses támadások lényege, hogy a támadók több gépről egyszerre rengeteg kéréssel árasztanak el egy oldalt, amivel úgy megdolgoztatják a szervert, hogy megroppan a kezelhetetlen méretű forgalomtól, és elérhetetlenné válik. Mivel kívülről általában nem nagyon lehet eldönteni, hogy egy rendszer összeomlásához valóban rosszindulatú támadás vezet-e, vagy csak a rendeltetésszerű használat során érkező, megugró forgalom miatt adja meg magát, a kormány közlése az egyetlen támpont a kérdésben.

A támadások bejelentésekor rendre elhangzott, hogy megteszik a szükséges jogi lépéseket, haladéktalanul feljelentést tesznek az elkövetők ellen. Ezért összegyűjtöttük a járvány ideje alatt történt – és nyilvánosságra hozott – ilyen eseteket, és megkérdeztük az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy történt-e ezekben az ügyekben feljelentés, és ha igen, indult-e nyomozás. Ha indult, ennek az eredményéről vagy állásáról is érdeklődtünk.

Ha válaszolnak, beszámolunk róla, de úgy ítéltük meg, hogy már maga a lista is tanulságos, hiszen ezek szerint ilyen sokszor éri támadás a kormányzati, ezen belül is a járványügyi oldalakat, amelyek – a leállásokból következtetve – nincsenek az ilyen támadások ellen kellőképpen felvértezve.

Ezekre az esetekre kérdeztük rá:

  • 2020. március 16.: támadás a koronavirus.gov.hu ellen,
  • 2020. november 13.: támadás a koronavirus.gov.hu ellen,
  • 2021. január 26.: támadás a kormányzati és közigazgatási ügyintézési portálok ellen (ennek eredményeként akadozott állítólag a digitális oktatás központi eszköze, a KRÉTA-rendszer is),
  • 2021. február 19.: támadás az oltási regisztrációnak és a konzultációnak otthon adó oldal, a koronavírusról szóló tájékoztató oldal valamint a kormany.hu ellen,
  • 2021. március 26.: támadás a vakcinaregisztrációt ellenőrző oldal ellen,
  • 2021. április 30.: támadás az időpontfoglaláshoz szükséges informatikai rendszer ellen.

Frissítés (május 10.)

„Az Ön által felsorolt weboldalakkal kapcsolatban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya folytatott vagy folytat nyomozást. A felsorolt weboldalak kapcsán kijelenthető, hogy történt támadás, a 2021. április 30-ai esettel kapcsolatban jelenleg is folyik az adatok elemzése”

írta április 30-án küldött kérdésünkre a rendőrség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!