Tizenkilenc év várakozás után a Virgin Galactic végrehajtotta első kereskedelmi űrrepülését

2023. június 29. – 18:53

Tizenkilenc év várakozás után a Virgin Galactic végrehajtotta első kereskedelmi űrrepülését

Másolás

Vágólapra másolva

A Virgin Galactic hivatalosan is megkezdte a kereskedelmi célú űrrepüléseket, az új-mexikói Spaceport America űrrepülőtérről helyi idő szerint reggel 8:30 körül elstartolt a Galactic 01, amelyik három utast is szállított.

Az olasz légierő két tisztje, Walter Villadei ezredes és Angelo Landolfi alezredes, valamint az olasz Nemzeti Kutatási Tanács űrkutatási mérnöke, Pantaleone Carlucci tett meg egy rövid szuborbitális utazást a Virgin Galactic három legénységi tagjával. A start után 75 perccel a gép biztonságosan landolt.

Richard Branson cége 2004-ben kezdte meg működését, de míg versenytársai, mint a Blue Origin vagy a SpaceX már teljesített kereskedelmi repüléseket, addig a brit cégnek ez az első ilyen jellegű eseménye.

Ez a mostani repülés sem vegytisztán kereskedelmi volt, mert a három férfi biometrikus adatokat gyűjtött, kognitív teljesítményt mért, és rögzített, hogyan keverednek bizonyos folyadékok és szilárd anyagok mikrogravitációs körülmények között.

A Virgin Galactic első járatára három olasz kutatót fizettek be – Fotó: AFP
A Virgin Galactic első járatára három olasz kutatót fizettek be – Fotó: AFP

Az űr határát a NASA és az amerikai légierő is 80 kilométeres magasságra teszi, így aki ezt túllépi, már űrhajósnak tekinthető. Ez nem teljesen egységes álláspont, mert van, aki az űr határának a 100 kilométer magasságban kijelölt Kármán-vonalat tekinti.

Branson öt másik Virgin Galactic-alkalmazottal már járt 80 kilométeres magasságban, 2021-ben hajtott végre a Unity egy tesztrepülést. A Virgin Galactic akkor úgy tervezte, hogy már 2022-től rendszeressé válnak a kereskedelmi repülései, de több akadály is gördült ez elé. A céget vizsgálat alá vonták, mivel a tesztrepülés során eltértek a megadott pályától a légtérben, így a szabályozó hatóságok 11 hétre betiltották a repüléseket. Később a laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a járművekben használt bizonyos anyagok szilárdsága nem érte el az előírt határértékeket, ami miatt korszerűsíteni kellett a flottát.

A Virgin Galactic azt közölte, hogy legközelebb augusztus elején repülnek, utána pedig havi rendszerességgel szállítanak majd űrutasokat. Van kiből válogatni, mert Brandon azt közölte, hogy már 800-an váltottak jegyet. Az űrrepülés nem olcsó mulatság, 250-450 ezer dollárba (84-150 millió forint) kerül egy jegy.

Maga a Virgin Galactic program 2004-ben indult, de nem váltotta be akkor az ígéreteket, majd 2014-ben miután az egyik tesztrepülő szétesett a levegőben, még inkább ellehetetlenülni látszott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!