Musk saját bevallása szerint 24 milliárd dollárt bukott a Twitteren

2023. március 27. – 12:17

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk 20 milliárd dollárra értékeli a Twittert, ami kevesebb, mint a vételárának a fele. Musk március 25-én azt írta az alkalmazottainak, hogy a cég értéke jelenleg 20 milliárd dollár – írja a The Verge egyik újságírója a Twitteren. Ez az összeg kevesebb, mint a fele annak a 44 milliárd dollárnak, amelyet a Tesla alapítója 2022 októberében a platformért fizetett.

Zoe Schiffer szombaton a Twitteren azt írta, hogy Musk emailben tájékoztatta a Twitter alkalmazottjait a Twitter 2.0 állapotáról. Elismerte, hogy a cég radikális változások időszakán ment keresztül, de kijelentette, hogy a változtatásokra szükség volt, éspedig azért, mert a Twitter korábban körülbelül 4 hónapnyira volt attól, hogy kifogyjon a pénzből. Musk egyébként úgy gondolja, hogy előbb-utóbb 250 milliárdot fog érni a cég.

A korábban kitiltott felhasználók visszatérése, az antiszemita és egyéb gyűlöletbeszéd növekedése, a meghibásodott funkciók és még sok más egyéb hír miatt a hirdetők elidegenedtek a Twittertől. Sokan végleg elhagyták a platformot, bár a hirdetési bevételek 2022 negyedik negyedévében váratlanul megnőttek.

A Wrap megkereste a Twitter sajtóosztályát azzal, hogy kommentálják a hírt, csakhogy ilyen részleg már vélhetően nincs a cégnél, miután március 19-én Musk azt írta a Twitteren, hogy a press@twitter.com címre küldött minden megkeresésre automatikusan egy kaki emojival válaszol. Kipróbáltuk, tényleg így van.

Kikerült az internetre a Twitter forráskódjának egy része

Még egy hír borzolta a hétvégén a kedélyeket: a Twitter forráskódjának egy része kikerült az internetre egy adatszivárgás során – derül ki bírósági dokumentumokból, amelyeket az amerikai sajtó idézett a hétvégén.

A Twitter az észak-kaliforniai kerületi bírósághoz fordult egy beadvánnyal, amelyben azt kérik, hogy a Szilícium-völgyi székhelyű GitHub programozói szolgáltatásokat biztosító honlap – ahol a közösségi portál forráskódja megjelent – azonosítsa azt az embert, aki nyilvánossá tette a Twitter belső adatait, és minden olyan felhasználót is, aki letölthette azokat – írja az MTI.

A forráskódok a szoftverfejlesztők szigorúan őrzött szellemi tulajdonai, nyilvánossá tételük azzal a veszéllyel jár, hogy a programot törvénytelenül lemásolhatják, illetve alapot adhat hekkertámadásokra is.

A Twitter belső vizsgálatot is indított az adatszivárgás felderítésére, és a New York Times információi szerint a cég egy volt alkalmazottját sejtik a programkód kikerülése mögött. A közösségi portál vezetősége csak nemrég szerzett tudomást az ügyről, a forráskód részletei azonban már hónapok óta nyilvánosak lehettek az interneten.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!