Fizetőssé válik az egykori Vipmail, az Indamail is

2023. március 6. – 19:10

Másolás

Vágólapra másolva

Nem sokkal azután, hogy fizetőssé tette a cég a Citromail emailküldő szolgáltatást, az üzemeltető Fjordmail International tájékoztatta a felhasználókat, hogy szintén előfizetéses modellel fog működni az Indamail, avagy az egykori Vipmail.

Az Indamail március 28-án megújul, nagyobb tárhellyel, hirdetések nélkül fog működni, ám május 3. után csak azok használhatják majd a szolgáltatást, akik havi 2000 forintért előfizetnek. A megújulással megszűnnek az Indamail mobilalkalmazásai is.

Az előfizetést negyedéves vagy éves konstrukcióban lehet választani, a közlemény szerint „az első három hónapra 80% kedvezményt” adnak az előfizetés árából. Március 28-án a szolgáltatás telefonos appjai is meg fognak szűnni.

A Vipmail hasonlóan ikonikus emailoldala volt a kétezres évek eleji hazai internetnek, mint a Citromail. 2008-ban az Indamedia portfóliójába tartozó levelezőszolgáltatásból hivatalosan is Indamail lett.

A Fjordmail korábban azt nyilatkozta a Telexnek, hogy az átállás egy fenntarthatóbb üzleti modellt valósít meg, és garantálja, hogy a szolgáltatást ne kelljen más emailszolgáltatókhoz hasonlóan bezárni, mint ahogy a UPC-mailt vagy a Chellót kellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!