Az Európai Parlament megszavazta az új benzines és dízelmotoros autók betiltását

2023. február 14. – 18:35

Másolás

Vágólapra másolva

Az európai Ford mintegy 3800 dolgozójától válik meg három éven belül, ám ez csupán egyetlen mozzanata annak az autóipari átszervezésnek, amely az Európai Parlament mai döntését követheti. Ennek értelmében 2035-től csak olyan új személyautót lehet majd forgalomba hozni a 27 tagállam közös piacán, amelyben nincs belső égésű motor, írja több forrásra hivatkozva az Automotive News Europe szakportál. A gyártók számára köztes klímacélként tűzték ki, hogy 2030-ig új autóik szén-dioxid-kibocsátását 55 százalékkal csökkentsék a 2021-es szinthez képest, a kisteherautók esetében ezt az arányt ötven százalékban határozták meg.

Az átmenet elvileg sok hibrid és plug-in hibrid típus bevezetését jelentené, csakhogy az utóbbiakkal kapcsolatban egyre többször fogalmazódik meg a kritika, hogy sokkal kevésbé tekinthetők zöld technológiának, mint azt gyártóik állítják. Ennek főként az a magyarázata, hogy a hálózatról is tölthető, ám részben benzinmotorral hajtott típusok gazdái a vártnál ritkábban töltik fel a hajtóakkumulátort indulás előtt, így sokszor működik és szennyez a belső égésű motor. Németországban ettől az évtől nem is kapnak állami támogatást a plug-in hibridek vásárlói, és a villanyautós átállást is kevésbé támogatják a központi költségvetésből.

Az európai klímacélok eléréséért tett fontos lépés teljes ipari szerkezetváltást követel az unióban tevékenykedő autógyártóktól. Közülük többen már bejelentették, hogy a határidő közeledtével fokozatosan megszüntetik hagyományos típusaik gyártását, emlékeztet a brit Autocar portál. A Jaguar 2025-től, a Volvo 2030-tól, a Volkswagen pedig 2033-tól nem kínál majd belső égésű motorral szerelt új autókat az EU-ban. Előtte a Ford kínálatából hamarosan eltűnik a Fiesta, vagyis egy évtizedek óta nagy sikerrel gyártott kisautó, illetve 2025-től Focust sem fognak gyártani, a márka európai kínálatában pedig 2026-tól kizárólag tisztán elektromos hajtású és plug-in hibrid modellek szerepelnek majd.

Az EP-ben 340 igen és 271 nem szavazattal, 21 tartózkodás mellett elfogadott jogszabály hatálya alól átmenetileg mentesülnek az évente ezer és tízezer közti példányszámban termelő kisebb autógyártók, illetve azok a kisteherautós cégek, amelyeknél az éves darabszám nem haladja meg a 22 ezret. Ők 2035 végéig még kínálatukban tarthatják a benzines és dízelmotoros típusokat, azok a gyártók pedig, amelyek évi ezer darabnál kevesebb autót állítanak elő, további haladékot kapnak. Ez utóbbi kibúvó tehát felmentést adhat egyebek mellett a Bugattinak is, amely csupán néhány tucat méregdrága sportkocsit szállít le többnyire ismeretlen megrendelőinek.

Az EU 2025-ig olyan módszertan kidolgozását is tervezi az új személyautók és kisteherautók teljes élettartama során várható szén-dioxid-kibocsátásának értékelésére, egyúttal 2026-tól ellenőrizni fogják, hogy a gyártók hol tartanak a 2035-ös határidő előtti köztes kibocsátási célok betartásában.

Korábban részletesen írtunk arról, hogy az unió jelentős elmaradásban van a nyilvános villanyautó-töltők telepítésében. Miközben jelenleg hetente átlagosan kétezer nyilvános elektromos töltőpontot üzemelnek be, legalább heti 14 ezret kellene a hálózatra kapcsolni, hogy teljesüljön az autóközlekedéssel kapcsolatos klímacél. Ehhez egyébként 2030-ra 6,8 millió villanyautó-töltőre lesz szükség a McKinsey kutatóintézet felmérése szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!