Kiszivárgott a telefonjairól ismert Xiaomi első autója

2023. január 30. – 12:15

Másolás

Vágólapra másolva

Mindössze másfél éve, 2021 szeptemberében alapították az elsősorban mobiltelefonjairól ismert kínai Xiaomi járműipari vállalkozást, azóta pedig az 1,39 milliárd dollár befektetéssel rajtoló Xiaomi Automobile megfeszített tempóban dolgozott első típusa fejlesztésén. Az MS11-nek, más források szerint viszont Modenának nevezett négyajtós villanyautó mostanra teljesen elkészült, és hamarosan hivatalosan bemutathatják – a most kiszivárgott képek is erre utalnak.

A többféle kivitelben készülő Xiaomi-autó bizonyos formai részletei, a China Car Newson kiszivárgott fotók alapján ismerősek lehetnek. A Carscoops autós portál kiszúrta, hogy a karosszéria teljes szélességén végigfutó hátsó lámpa kialakítása erősen emlékeztet az Aston Martin DBS-en látható megoldásra, a felnik a Lamborghini Huracan Evón lévőkhöz hasonlóak. A feltűnő apróságok ellenére szó sincs szupersport autóról, hiszen a Xiaomi első típusa minden más részletében közönséges közúti modell lesz, és várhatóan 36 ezer eurónak, vagyis körülbelül 14 millió forintnak megfelelő jüanért kerülhet piacra 2024-ben.

Az MS11-ből egy- és kétmotoros kivitel is készül majd, legnagyobb teljesítménye 354 lóerő lehet, és a motorokat nem beszállítottól vásárolja a Xiaomi leányvállalata, hanem házon belül fejlesztették ki őket. A 800 voltos akkumulátortechnológiát ugyanakkor a BYD, illetve a Magyarországon jelentős lakossági ellenállás mellett gyárat építő CATL biztosítja majd, és a hardver működését a születőben lévő autómárka saját fedélzeti operációs rendszere felügyeli majd. A cég 2022 augusztusában bejelentette, hogy Kína-szerte 140 autóval tesztelik saját önvezető-technológiájukat, és pusztán ezen a képességen ötszáz fős fejlesztőcsapat dolgozik.

A 2010-ben alapított, kezdetben kizárólag mobiltelefonokat gyártó Xiaomi vezetője, Lei Jun korábbi tweetjében azt írta, hogy amikor a villanyautó-ipar fejlődése érett szakaszába lép, öt márka fogja birtokolni az eladások nyolcvan százalékát. A Xiaomi Automobile célja bekerülni ebbe a szűk mezőnybe, márpedig ehhez évi 10 milliós darabszámot kell elérnie.

A kezdeti mennyiség ennél szerényebbnek ígérkezik, hiszen a Pekingben található üzemben kezdetben évente 150 ezer autót gyártanak majd. A darabszámot várhatóan idővel meg tudják duplázni, hogy aztán az MS11-gyel azonos műszaki alapokra építve bemutassanak majd egy második tömegmodellt is.

A Xiaomi rövid időn belül a második, az autóiparon kívülről érkező techóriás, ami autógyártásba kezdhet – január elején a Sony jelentette be a Las Vegas-i CES-en, hogy ők is beszállnak az elektromos autók gyártásába (a Honda segítségével).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!