A teljes szélvédőre vetít a BMW, a műszerfal megszűnik, a hűtőmaszk mosolyog

2023. január 5. – 11:30

A teljes szélvédőre vetít a BMW, a műszerfal megszűnik, a hűtőmaszk mosolyog
A BMW i Vision Dee messze nem gyártásra kész típus, de rövidesen egy sor megoldásával találkozhatunk a legújabb BMW-kben. Fotó: BMW

Másolás

Vágólapra másolva

A hagyományos műszerfal és a központi kijelző megszüntetésével, illetve a fizikai gombbal vezérelhető funkciók műszerfalborítás alá rejtésével egyszerűsítené a következő években megjelenő típusainak használatát a BMW. A Las Vegas-i CES kiállításon bemutatott i Vision Dee tanulmány legfőbb állítása mégsem ez, és nem is az, hogy a gyártó megtartja a „háromdobozos” lépcsőshátú karosszériakialakítást a végleges modellen, inkább az, ahogyan a digitalizált életmód és az autózás kapcsolatát képzeli.

A nagyjából a mostani 3-as sorozat, tehát a márka legfontosabb típusának helyére, vagy mellé kerülő tisztán elektromos modell végleges verziója 2025 környékén jelenhet meg a Neue Klasse elnevezésű platformra épülő villanyautók sorával együtt. Eközben a márka 2035-ig nem mond le a belső égésű motorral szerelt modellekről sem.

Rövid karosszéria-túlnyúlásokkal és a korábbi, hosszmotoros BMW-knél megszokotthoz képest szintén rövidebb orrésszel villantja fel a jövő építési elveit az i Vision Dee. Fotó: BMW
Rövid karosszéria-túlnyúlásokkal és a korábbi, hosszmotoros BMW-knél megszokotthoz képest szintén rövidebb orrésszel villantja fel a jövő építési elveit az i Vision Dee. Fotó: BMW

A Las Vegasban megmutatott i Vision Dee, teljes szélvédőre kiterjedő head-up display-ének egyszerűbb változata biztosan bekerül a szériaérett típusba is. Ezzel a BMW nemcsak az elektronikus eszközeibe gabalyodott modern ember tekintetét szeretné a környező forgalom tartani, de szabadabb lehetőséget biztosít arra is, hogy kizárólag azok a jelzések és funkciók maradjanak láthatók menet közben, amelyekre szükség van.

Aki nem elsősorban a vezetési élményre koncentrál, az a sebességre, az akkumulátor állapotára, illetve az alapvető kezelőszervekre vonatkozó információkon felül a látóterébe csoportosíthatja majd a kommunikációs rendszerek, és a kiterjesztett valóság üzeneteit is.

A „figitálisnak” nevezett, fizikai és digitális összetevőkből álló technológia segítésével az autó oldalablakaira, és összesen 240 E ink szegmens segítségével a teljes karosszériára szintén lehet majd animációkat vetíteni, például mimikai reakciókat mutat majd a hűtőmaszk és a fényszórósáv. Az autó színárnyalata is változhat, hiszen a vezérelhető szegmensek 32 árnyalatot képesek megmutatni. A szokatlan megoldás végtelen számú minta kirajzolását teszi lehetővé az következő generációs BMW-k külső borításán. Ez első olvasatra túlmutat azon amit tegnap villantott meg a Volkswagen az ID.7, CES-re készített koncepcióváltozatán. Az alábbi videóban működés közben is megmutatják a gesztikuláló BMW-tanulmányt.

Az i Vision Dee újabb hatalmas fordulatot jelent a BMW 2001-óta következetesen fejlesztett, eleinte rendkívül ügyetlen, vezérlőtárcsás iDrive-rendszere után, amely az azt megelőző modellekben elszaporodó fizikai gombok jelentős részét száműzte a középkonzolról, és vitte be egy ágas-bogas menürendszerbe. A fizikai gombok eltüntetése általános trend az autógyártásban, sőt, a prémiummárkák sok éve ontják gesztus- és hangvezérlési megoldásaikat is. Ezek biztosan megmaradnak egy darabig, noha a konzervatív vevők továbbra is szeretik az ujjbegyükkel irányítani a kezelőszerveket.

Az összesen három tanulmányautóval felvezetett BMW-vízió első tagja a tavaly bemutatott i Vision Circular volt. Azzal kapcsolatban azt hangsúlyozták, hogy a következő generáció típusaihoz a lehető legszélesebb körben újrahasznosított alapanyagokat használnak majd, illetve fontosnak tartják, hogy az autók életciklusuk végén jelentős környezeti terhelés nélkül megsemmisíthetők, alapanyagaik pedig újrahasznosíthatók legyenek.

Közös képen a gombócforma i Vision Circular (balra) és a Las Vegasban bemutatott i Vision Dee tanulmányautók. Fotó: BMW
Közös képen a gombócforma i Vision Circular (balra) és a Las Vegasban bemutatott i Vision Dee tanulmányautók. Fotó: BMW

Még idén várható a harmadik BMW-koncepciómodell, abban várhatóan többet bemutatnak a motorokról és arról a hengeres cellákból álló akkumulátorcsomagból, amelytől a töltési idő jelentős rövidülését és nagyobb kapacitást vár a gyártó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!