Orbán üzent Elon Musknak

2022. november 19. – 12:13

Másolás

Vágólapra másolva

„A nép szava Isten szava”

– írja Elon Musk a 24 órán át elérhető szavazás alatt, amiben azt kérdezi a követőitől, hogy visszaengedje-e a Twitterre a volt amerikai elnököt. Magyar idő szerint szombat délig több mint 9 millió szavazat érkezett, 52% pedig igennel voksolt a több mint egy éve kitiltott Trump fiókjának visszaállítására, a szavazásból 13 óra van hátra.

Frissítés: A témában megszólalt Orbán Viktor is, aki retweetelte Elon Musk posztját azzal a szöveggel, hogy „találd ki, mire szavaznék”. A miniszterelnök egy kacsintós szmájlit is mellékelt a bejegyzéshez.

Musk korábban azt nyilatkozta, hogy vissza fogja vonni a Trump tiltását, akinek a fiókját a tavalyi, amerikai Capitolium elleni támadás után függesztették fel.

A világ leggazdagabb embere 2022 áprilisában vásárolta meg a platformot hosszas huzavona után, október végén pedig vezérigazgatóként vette át a vállalat irányítását, és kezdett több milliárd dolláros ámokfutásba. Többek között azonnal kirúgta az addigi vezetőket, majd a dolgozók felét is, helyettük odavitt egy rakás embert a Teslától, bejelentette a Twitter 2.0-át, amihez vagy csatlakoznak a dolgozók vagy távozhatnak, mire annyian jelentették be a felmondásukat, hogy a cég fennmaradása is kérdésessé vált.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!