A Twitteren már mindenki búcsúzkodik a platformtól

2022. november 18. – 08:44

Másolás

Vágólapra másolva

#RIPTwitter és #TwitterDown hashtagek lepték el a Twittert, miután annyian mondtak fel a napokban, hogy a jelenlegi és volt alkalmazottak szerint lassan nem az a kérdés, hogy bedől-e a platform, hanem hogy napok vagy órák kérdése-e az összeomlás – írja a Guardian.

Miután Elon Musk november 16-án körlevélben értesítette a Twitter alkalmazottait, hogy elindul a Twitter 2.0 projekt, amihez a dolgozók vagy csatlakoznak (ennek eldöntésére alig egy napot kaptak), vagy távozhatnak, annyian jelentették be a felmondásukat, hogy a cég fennmaradása is kérdésessé vált.

A Twitter 2.0-ról egyébként nem sok mindent árult el Musk, csak annyit, hogy nagyon intenzív, „extrém hardcore” munkát és rengeteg túlórát követel meg azoktól, akik belevágnak. A hírek szerint Musk ultimátumát a maradék alkalmazottak közül is több százan utasították el, ami azért is nagy csapás a cégnek, mert Musk már korábban kirúgta a dolgozók felét.

A távozók között sok olyan szakember is van, aki a hibák kijavításáért és a szolgáltatáskiesések megelőzéséért felelős, ami kérdéseket vet fel a platform stabilitásával kapcsolatban. Emiatt a Guardian információi szerint a felső vezetésben már arról folynak megbeszélések, kiket kellene valahogy visszacsábítani a céghez, hogy ne omoljon össze a rendszer.

Azt már csütörtökön látták a vezetésben is, hogy a vártnál sokkal többen fogják visszautasítani Musk ajánlatát, ezért próbáltak nekik engedményeket tenni, például visszavonták a korábban Musk által bejelentett távmunkatilalmat is. A Twitter később emailben azt is bejelentette a dolgozóknak, hogy hétfőig bezárja irodaházakat, és letiltja a dolgozók belépőkártyás hozzáférését.

Miután a Twitter jelenlegi és volt alkalmazottai szorgalmasan osztották meg az információkat a közösségi platformon, az oldalon hamar elterjedt a világvége-hangulat. Sokan álltak neki búcsúzkodni, miközben több befolyásos, sok követővel rendelkező felhasználó (többek között Alexandria Ocasio-Cortez amerikai képviselőnő) tett közzé olyan bejegyzést, amiben arra buzdították követőiket, hogy más platformon is kövessék őket (Facebook, Instagram, YouTube), arra az eshetőségre készülve, hogy a Twitter végleg leállhat.

Ez egyelőre csak részben következett be, a felhasználók lassulásról és egyéb problémákról számoltak be, miközben a Twitter dolgozói felülete is akadozott.

A Twitter haláltusáját természetesen Elon Musk is aktívan követi és kommentálja is, többek között ilyen, valószínűleg a Twitter 2.0-ra utaló, mémekkel:

Elon Musk szabályos cégvezetési ámokfutásba kezdett, mióta átvette a Twittert, erről itt írtunk, a különc milliárdos portréját pedig itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!