Hullámvasúton ültek, a telefon azt hitte, autóbalesetük volt

2022. október 10. – 10:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az idén megjelent iPhone 14 egyik újdonsága az automatikus autóbaleset-érzékelés, ami a beépített giroszkóp és gyorsulásmérő segítségével összematekozza, hogy a felhasználó éppen balesetet szenvedett, automatikusan hívja a hatóságokat, és egy előre rögzített üzenettel tudatja velük, hogy mi történt, majd megadja a helyadatokat is.

Ez mind szép és jó, csak éppen amikor Cincinnatti város rendőrei több ilyen hívást is kaptak mostanában, aminek a hátterében sikolyokat és kiabálásokat lehetett hallani, akkor nem az volt a megoldás, hogy vészesen megnőtt a súlyos balesetek száma a környéken. Hanem hogy a Kings Island nevű vidámpark hullámvasútján több felhasználónál is bekapcsolt az érzékelés.

Azaz az iPhone 14 a hullámvasutat úgy érzékelte, mintha autóbaleset történt volna a telefon tulajdonosával.

A fejlesztés a 14-es és SE telefonokon, valamint a 8-as és Ultra Apple Watchokon elérhető. A Verge megjegyzi, hogy az érzékelés nem teljesen megbízható, ugyan volt már arra példa, hogy egy valódi balesetnél segített, de egy roncsderbinél nem száz százalékosan érzékelte az ütközéseket.

Az érzékeléskor a telefon kiír egy üzenetet, hogy értesíteni fogja a hatóságokat, és meg is teszi a fentebb említett módon, ha húsz másodperc alatt nem nyomjuk ki a kérést. Valószínűleg amikor valaki a hullámvasúton működik, akkor nem fog a telefonjával bíbelődni. Az Apple okosórái csak akkor használják ezt a funkciót, ha a közelben van az illető telefonja, és az óra vagy wifihez vagy a mobilhálózathoz csatlakozik.

A Wall Street Journal cikke szerint nemcsak King Islandnél történtek hasonló esetek, más amerikai vidámparkoknál is riasztottak az új telefonok, az újságíró szerint neki személyesen olyan sztorikat is meséltek, hogy az érzékelés bekapcsolt akkor, amikor valakit autóval elvittek valahova, és kiszállt a járműből.

(The Verge)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!