Musk azt mondja, hogy a Twitter azt mondja: nem akarja, hogy Elon Musk megvegye

2022. október 7. – 06:50

Másolás

Vágólapra másolva

A Twitter elutasította Elon Musk megújított 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát a közösségi médiavállalatra – közölték a milliárdos vállalkozó ügyvédei magyar idő szerint csütörtök éjszaka. Muskék most azt kérik, hogy a Delaware állambeli bíróság függessze fel az adásvétel körülményei miatt indított eljárást. Az ügyvédek azért kérik a tárgyalás elnapolását, hogy az üzletember az adásvétel anyagi forrásait biztosíthassa.

Elon Musk kedden jelentette be, hogy megújítja ajánlatát, és mégis kifizeti a 44 milliárd dolláros árat, amelyről áprilisban állapodott meg a közösségi médiavállalat tulajdonosaival. Feltételül azt szabta, hogy az üzlethez kapjon adósságfinanszírozást, valamint hogy a bíróság szüntesse meg a peres eljárást.

Elon Musk – fotó: Mike Blake / Reuters
Elon Musk – fotó: Mike Blake / Reuters

Az esetről az AP készített összefoglalót, ebben megjegyzi: miután a Twitter perrel akarja kényszeríteni Elon Muskot eredeti ajánlatának betartására, valószínűtlen, hogy most a médiacég mondana le arról, hogy új tulajdonos irányítása alá kerüljön. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a Twitter biztosítékot szeretne kapni a milliárdos vállalkozó vételi szándékának komolyságára és arra, hogy többször nem próbál visszalépni az üzlettől.

Musk a tavaszi adásvételi megállapodás után nem sokkal megpróbált kihátrálni az üzletből egyebek között arra hivatkozva, hogy a Twitter elhallgatta előle a hamis felhasználói fiókok tényleges számát. Ennek nyomán a közösségi médiavállalat júliusban szerződésszegés miatt pert indított a Tesla és a SpaceX alapító-vezérigazgatója ellen.

Az első bírósági tárgyalás október 17-én lenne Delaware állam bíróságán. Szerdán az ügyben eljáró bíró azt közölte, hogy a tárgyalás előkészületei folytatódnak, mert addig hivatalosan egyik peres fél sem kezdeményezte az eljárás leállítását. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!