A ruhásszekrényt az előlapjával lehet irányítani. Igen, a ruhásszekrényt

2022. szeptember 4. – 14:24

A ruhásszekrényt az előlapjával lehet irányítani. Igen, a ruhásszekrényt
Az LG cipőtisztító okosszekrénye – Fotó: Klág Dávid / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Két év kihagyás után, 2019 óta először rendezték meg a nagyközönségnek az IFA nemzetközi techvásárt Berlinben, ami óriási új trendeket, sokkoló bejelentéseket vagy teljes agyalágyultságot sem hozott, de azért mégis az egyik első komolyabb szakmai rendezvény volt a koronavírus-járvány kezdete óta. A Telex több napot ott töltött, az IFA furább portékáiról itt írtunk cikket, a Samsung bemutatóiról pedig itt. Ebben a cikkben az LG, a Honor és a Huawei újdonságait mutatjuk be.

Hatalmas területet foglalt el az LG a vásárból, ráadásul az egész hangulata olyan volt, mintha egy kilencvenes évekbeli plázában egybenyitnák a háztartási és műszaki boltokat, majd kivernék a játékteremmel közös falat: volt egy viszonylag nagy, Flex Arcade névre keresztelt videójátékos terem, ahol lehetett Tekkenezni, Forza Horizon 5-özni és DynaBlasterezni is (igen, a régivel), minden azért, hogy demonstrálják az OLED Flex LX3 monitort.

A nevéhez híven a cucc hajlított, de a hajlás szögét lehet állítani, akár használat közben is, lehet finomhangolni vagy előre beállított ívek között váltogatni. Arra, hogy egészen pontosan mire jó, azon kívül, hogy pár másodpercre David Cronenberg-i életre kel egy használati tárgy, és mintha pulzálna és lélegezne, nem sikerült rájönni, a Halo hajlított és egyenes képen is ugyanolyan immerzív, ha közel ül hozzá az ember. Valamivel több értelme van az Ergo AI monitornak, ami figyeli az ember változó pozitúráját, és ahhoz igazítja a magasságát és a dőlésszögét.

A MoodUp-fal az LG-nél – Fotó: John Macdougall / AFP
A MoodUp-fal az LG-nél – Fotó: John Macdougall / AFP

Az úgynevezett MoodUp hűtő annyira esztétikusan néz ki, hogy az LG konkrétan dísztárgynak használta, az egyik falba többet is beépítve. A LED-ajtók színskálája változtatható a cég appjának segítségével, lehet különböző hangulatokat beállítani rajta, illetve bluetoothos hangfalként is funkcionál. Kinyitva amúgy egy szokásos kétajtós hűtő, amikor már nem egy digitális mozaikfalba van beépítve, hanem egy konyhába, akkor kevésbé megkapó.

Az viszont kétségtelenül menő, hogy kettőt kell kopogtatni az egyik oldalán, és akkor bele lehet kukkantani – áttetsző lesz annyira az ajtaja, hogy lássuk, mi van benne. Az a helyszíni zajkavalkádban nem volt annyira egyértelmű, és a sajtószöveget olvasva sem teljesen világos, hogy a bluetoothra bármilyen zenét küldhetünk-e, vagy csak bizonyos, előre létrehozott mixeket lehet hallgatni rajta. Jópofa az, hogy szinkronba kerül a zene és a szín, és hosszú időre egy new age stroboszkóp lesz a hűtőből, de ez egy olyan ötlet, ami inkább egy ilyen vásáron működik, mint az ember otthonában.

Apropó otthon, az LG büszkén mutogatta a kifejezetten nappalira tervezett Objet nevű kollekcióját is, amiből a legimpozánsabb az Easel névre keresztelt tévé. Impozáns a szó legszorosabb értelmében, mert hatalmas (65 colos), muszáj a falnak dönteni, hogy működjön, ráadásul hatalmas helyet foglal. A lényege ugyanis az, hogy van egy csak és kizárólag unalmas bézs színekben pompázó, kollégám szerint nagymamája kárpitjára emlékeztető anyagú borítása, ami gombnyomásra elfedi a képernyőt. De nem teljesen, megmarad nagyjából egy arasznyi felső sáv belőle, amit ilyenkor lehet például digitális órának használni.

Az ötlet az mögötte, hogy a tévé legyen dizájntárgy, el lehessen tüntetni, ne egy óriási fekete téglalap legyen a szobában, amit semmire nem lehet használni, de én nem vagyok benne biztos, hogy egy szocialista fotelnek szeretném álcázni a tévémet, amit ráadásul muszáj a földön tárolni, a falnak döntve, mintha csak arra várna, hogy jöjjenek a szakik, és felszereljék a falra. Mert mondom: a falon nem működik. Németországban már lehet kapni, 9000 euró (ez nagyjából 3,6 millió forint).

Az Easel – Fotó: Klág Dávid / Telex
Az Easel – Fotó: Klág Dávid / Telex

Hasonlóan extravagánsnak tűnt az LG Styler-vonal, a könnyen összetéveszthető ShoeCase, ShoeCare és a meglehetősen egyértelmű Steam Closet. A legelső, a ShoeCase egy üvegkalitka, ahova be lehet rakni az ember nagyon drága csukáját, és konstans pára és hőmérséklet alatt tartani, sőt, potenciálisan még úgy is lehet forgatni, mintha egy átlátszó mikrosütőbe tettük volna. A ShoeCare pedig egy nagyjából másfél méter magas cipősszekrény, amibe összesen maximum négy darab cipőt lehet belerakni, és azokat gőz segítségével tisztítani. Mint egy párológép: az alsó, fiókos tartályba vizet töltünk, az meg kipucolja a cipőket, amiket a csövek alá helyezünk. A prezentációban egy Gucci cipő volt a ShoeCare-ben, ez nagyjából be is lövi, hogy milyen célközönségre bazíroznak. A Steam Closet pedig ennek a ruhásszekrény-változata, ahol a ruháinkat tudjuk makulátlan állapotban tartani. A szekrény magasabb volt nálam, és azért nem lehetett degeszre tömni, irányítani pedig app segítségével, vagy az előlapján lehetett.

Ismétlem, a ruhásszekrényt az előlapjával lehetett irányítani.

Az LG bejárásán kívül még két komolyabb eseményre voltunk hivatalosak a vásáron. Ebből az egyik a Honor keynote-ja, ami, teszem hozzá, életem első technológiai keynote-ja volt, amit személyesen végigültem.

Kezdésnek George Zhao vezérigazgató beszélt – egy előre felvett videón – arról, hogy mennyire fontos a Honor jövőjében az a bizonyos ökoszisztéma, amit a termékek új vonalával akarnak megteremteni, miközben repkedtek az olyan hívószavak, mint az innováció, a konnektivitás és ezek viszonya a mindennapokhoz. Zhao elmondta, hogy a Honor is létre akar hozni egy sajátos ökoszisztémát a saját termékei között, amivel könnyedén tudunk a telefonról a laptopra, a laptopról a tabletre vagy ezek tetszőleges kombinációjában fájlokat vagy képeket küldözgetni, adott esetben egy saját gyártású egérrel is.

A Honor európai elnöke, Tony Ran aztán be is mutatta azokat a termékeket, amikkel ezt a saját zárt láncot létre akarják hozni. Az első a Honor 70 mobiltelefon, aminek az alapváltozatát Magyarországon szeptember 5-től lehet majd kapni. Kétféle változata lesz, az egyikben 128 giga, a másikban 256 giga tárhely lesz. A hátlapján a két körben összesen három darab kamera van: egy 2 megapixeles mélységérzékelős, egy 54 megapixeles főkamera és egy 50 megapixeles ultraszéles és makroobjektív. (A telefonról a tervek szerint lesz részletes teszt a Telexen.)

A Honor standja a 2022-es IFA-n – Fotó: Ren Pengfei / Xinhua News Agency / AFP
A Honor standja a 2022-es IFA-n – Fotó: Ren Pengfei / Xinhua News Agency / AFP

Mint ahogy már valószínűleg lejött ebből a cikkből, én általában nem a fontos dolgokra fókuszálok, de az egyik Honor 70 feature még nekem is tetszett: van egy úgynevezett Solo Cut módja a videók készítésének, ami gyakorlatilag egy kép-a-képben felvétel, miközben készítjük a mozgóképet, egy kisebb ablakban beállíthatjuk, hogy a mobil kövessen egy figurát, vagy éppen zoomoljon valahova. A végeredmény két külön videó lesz, egy felvétel alatt.

Ran még bejelentette a Honor Magicbook 14 nevű laptopot, illetve a Honor Pad 8 tabletet is, aminek a marketingszövegében sokszor elhangzott az, hogy nyolc darab hangszórója van, amiről ez a klasszikus Onion-cikk jutott eszembe.

A másik nagyobb szabású esemény pedig a Honor egykori anyacége, a Huawei keynote-ja volt. A Huawei nyugat-európai elnöke, William Tian egy moderátor segítségével prezentálta az újdonságokat, közöttük a magyar közönségnek érdekes Huawei Nova 10 és 10 Pro telefonokat. Amiknek a legnagyobb újdonságuk egyértelműen az előlapi, 60 megapixeles kamera (a 8 megapixeles mellé), amibe ráadásul beépítettek egy gyors zoom funkciót is, hogy az ember a szép arcát is meg tudja mutatni, ahogy Tian fogalmazott. A kínai Huaweit még mindig sújtják a néhány éve bevezetett szankciók, nincsenek az eszközein Google termékek, nincsen benne 5G, az igazgató pedig váltig állította, hogy ezek ellenére is szárnyalnak, és nálunk többet csak a Google anyavállalata fektet be a világon.

A Huawei szintén mutatott be laptopot és tabletet is, érkezik majd a Huawei Matebook X Pro és a Huawei MatePad Pro is. Mármint valahova biztosan, mert valószínűleg Magyarországra nem. Ahogy a Watch D nevű okosórájuk sem fog megérkezni, pedig Tian nagy boldogsággal – és ahogy a kollégáktól megtudtam, percekig fejjel lefelé – mutogatta a közönségnek. A Watch D gyakorlatilag egy orvosi eszköz, ugyanis lehet vele vérnyomást is mérni. Sajnos nem láthattuk a színpadon, hogy az hogy néz ki működés közben, de az igazgató hangsúlyozta, hogy nemcsak a vérnyomásra fókuszálnak a cégnél, hanem például a vércukormérés területén is nagy erőkkel kutatnak. A vérnyomással és az új óra EKG-mérésével a Huawei még több adathoz fog hozzáférni a felhasználókról, de Tian megnyugtatott mindenkit, hogy amit a cég az EU-ban gyűjt az emberekről, az az információ az EU-ban is marad.

A Telex útját és szállását az idei IFA vásárra a Honor fizette. A cégnek semmilyen beleszólása nem volt a tartalomba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!