Feltámadt a Vissza a jövőbe trilógia csodaautója

2022. augusztus 19. – 14:22

frissítve

Feltámadt a Vissza a jövőbe trilógia csodaautója
A filmben szereplő eredeti – Fotó: Tara Ziemba / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A DeLorean Motor Company logóját mindenki ismeri, aki látta a Vissza a jövőbe trilógiát, több generáció időutazós referenciafilmjeit. Néhány korábbi próbálkozás után most mégis újrakezdődik az időutazás, mert hamarosan gyártani fogják az új DeLoreant, és az első képek után ennek is van esélye kultuszteremtésre.

Negyven év szünet után okafogyott ötlet feltámasztani egy olyan autómárkát, amely 1981-82-ben összesen kilencezer példányt volt képes kiizzadni egyetlen típusból. A képlet azonnal megfordul, ha kimondjuk DeLorean nevet, mert ilyenkor mindenki fejében peregni kezdenek a Vissza a jövőbe trilógia képsorai, amelyek úgy égtek be a filmtörténetbe, mint a DMC-12 különleges sziluettje, a fényezetlen karosszéria, vagy éppen a felfelé nyíló ajtók látványa. Hatalmas érdeklődés övezte hát a balsikerű gyártó megszűnésének negyvenedik évfordulóján megtartott bemutatót, amelyen először láthatta élőben a közönség a vadonatúj DeLoreant, az Alpha 5-öt.

A Pebble Beach Concours d'Elegance nevű kaliforniai autós rendezvény csütörtöki első napján minden izében mai, de itt-ott az elődmodellt idéző prototípust állítottak ki, amely közel jár a végleges változathoz. Az előrendelés már zajlik, az első példányokat pedig várhatóan 2024-től szállítják. A két plusz kétüléses, sirályszárnyas ajtóiról azonnal felismerhető Alpha 5 összkerékhajtású villanyautó, 100 kilowattóra kapacitású akkumulátora közel ötszáz kilométeren át képes vinni az új DeLoreant. Az Italdesign stúdió tervei alapján készülő típus elérhető legnagyobb sebességét elektronikusan korlátozták 250 km/órára, álló helyzetből pedig három másodperc alatt gyorsul százra, és 0,23-as alaktényezője szintén kedvez majd a hatótávnak.

A sirályszárnyas ajtók maradtak, szinte minden más változott az elődmodellhez képest Fotó: Delorean
A sirályszárnyas ajtók maradtak, szinte minden más változott az elődmodellhez képest Fotó: Delorean

Amikor a DeLorean Alpha 5 megjelenését májusban, hivatalosan bejelentette a márkanevet most birtokló cég, azt is elárulták, hogy a típusból egyelőre mindössze 88 példányt készítenek majd, ezzel utalva a filmekben az időutazáshoz szükséges kritikus sebességre, a 88 mérföld/óra volt. A limitált széria miatt viszont egyértelműen a gyűjtőket célozzák a korai példányok, és kérdés, milyen módon folytatódik a történet.

A márka feltámadását John DeLorean, az egykori névadó-alapító nem érhette meg, 2005-ben elhunyt, ráadásul a hetvenes évek közepén alapított márka története sem volt olyan romantikus és lelkesítő, mint Robert Zemeckis és Bob Gale filmjei. A DeLorean Motor Company belfasti üzemében 1981 januárja és 1982 decembere közt zajlott a termelés, ami óriási pech, mert a filmet csak 1985-ben mutatták be, és bár kasszasikert hozott, nem tudta megtámasztani az autómárkát. A sirályszárnyas ajtók miatt emlékezetes ősmodell fényezetlen, rozsdamentes acél karosszériája alatt a korabeli Lotus sportkocsik bizonyos konstrukciós megoldásai is fellelhetők, ám az alaposan túlárazott, akkoriban 25 ezer dolláros DMC-12 sorsát már a szaksajtóban kapott kritikák megpecsételték.

Fotó: DeLoran Motor Company Fotó: DeLoran Motor Company
Fotó: DeLoran Motor Company
Fotó: DeLoran Motor Company

Mint minden kis gyártó, a DeLorean is financiális gondokkal küzdött, ráadásul az autóhoz választható egyetlen motor egy, a Peugeot, a Renault és a Volvo által közösen fejlesztett, mindössze 130 lóerős, hathengeres volt. A DMC-12 ezzel gyalázatosan lomhának tűnt a korabeli hasonló árú kupék mezőnyében, hiszen 8-10 másodperc alatt küzdötte fel magát száz kilométeres sebességig. John DeLorean nagy tervét mégsem csupán a kiábrándult szaksajtó hiúsította meg a nyolcvanas évek elején, hanem az általános minőségi problémák, például az ajtó záródási nehézségei, ezekről később a filmesek is említést tettek. Az sem tett jót az üzletnek, hogy a kokainügybe keveredett alapító csak nehezen tudta tisztázni magát a vádak alól.

Bár a márkanév később többször gazdát cserélt, és a sok éve létező utódvállalkozás biztosítja az eladott régi autók alkatrészellátását is, az új DeLorean megjelenése éppen arra az időszakra esik, amikor a Vissza a jövőbe filmek világszerte máig népes rajongótáborának néhány tagja a leginkább fizetőképes életszakaszánál tart. A kudarc után negyven évvel elkészült teljesen új DMC biztosan nem válik tömegtermékké, állítólag 200 ezer dollár lesz az indulóára, de maga a DeLorean Motor Company sem tűnik alkalmasnak arra, hogy a Tesla által kitaposott ösvényen járva váljon naggyá. Az Alpha 5 mégis képes lehet meglovagolni a mostani évtizedre jellemző nosztalgiahullámot, és kicsit visszavinni mindenkit Hill Walley-be, ahol balsikerű elődje milliók rajongásától övezve először gyorsult az időutazáshoz szükséges sebességre, majd pillanatok alatt ugrott évtizedekkel korábbra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!