Mikor és hogy fog megoldódni az AdBlue-ügy Magyarországon? Megkérdeztük a Molt

2021. október 26. – 18:11

frissítve

Mikor és hogy fog megoldódni az AdBlue-ügy Magyarországon? Megkérdeztük a Molt
Fotó: Julian Stratenschulte / picture alliance / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hét alatt szinte minden magyar benzinkútról eltűnt a modern dízelmotorok működéséhez nélkülözhetetlen AdBlue adalék. Eddig ellentmondásos hírek jelentek meg a hiány és a felvásárlási láz valódi okairól, de az ügyben válaszolt kérdéseinkre a legnagyobb hazai forgalmazó, a Mol Nyrt. ezért a termékért is felelős leányvállalatának ügyvezetője, Vida Szabolcs. A Mol-Lub Kft. nemcsak a több mint négyszáz magyarországi töltőállomás ellátásért felel, de nagy ügyfeleknek, például szállítmányozó cégeknek, vagy busztársaságoknak adnak el a szlovákiai vegyi üzemből származó AdBlue folyadékot.

Vida Szabolcs szerint a mostani helyzetet valóban a földgáz jegyzésárának drasztikus emelkedése eredményezte. Mint az korábbi cikkünkből kiderül, a földgáz jegyzésára egy év alatt öt és félszeresére emelkedett. Az AdBlue egyik alapanyaga a karbamid, amelyet földgázból állítanak elő, így az energiahordozó áremelkedése közvetlenül hat az összes modern dízelmotor működéséhez szükséges folyadék árára is. Hogy miért ennyire fontos és általános az adalék, és hogyan hat a dízelek károsanyag-kibocsátására, arról tegnapi cikkünkben olvashattak részletesen.

Mivel az AdBlue-t az ezzel foglalkozó vegyi üzemek a műtrágyával együtt állítják elő, a két termékre egyszerre hatnak a fenti piaci folyamatok. A technológia fejlettségétől függően bizonyos esetekben, arányaiban sok műtrágya mellett kevés AdBlue készül, a korszerűbb üzemekben viszont az arány fordított.

A gázáremelkedés miatt a mezőgazdasági műtrágya-megrendelők ráadásul nincsenek lépéskényszerben, mert a műtrágya-beszerzési időszak tavaszra esik. Vida szerint ez azért érdekes a dízelautósok szempontjából, mert minden gyártónak véges tárolókapacitása van, és amikor ez betelik, le kell állítaniuk mindkét fajta termék előállítását. Ezért álltak le az üzemek Európa-szerte az utóbbi hetekben. A szakember úgy látja, ilyenkor kéne közbelépnie az államnak, így például Nagy-Britannia állítólag 25 millió font támogatást ad, hogy a gyártók meg tudjanak szabadulni készleteiktől, a tárolókapacitások felszabaduljanak, és újrakezdhessék az AdBlue előállítását is.

További probléma, hogy mivel az AdBlue folyadék kétharmada desztillált víz, kis értékű termékről van szó, legalábbis az volt az utóbbi hetekig. Az ilyen termékeknek értékesítési hatósugara viszonylag szűk, az AdBlue esetében legfeljebb 200-300 kilométer, messzebbről nem gazdaságos a szállítása és az értékesítése sem. Ezért lehetséges, hogy Magyarországot és Szlovákiát szinte kizárólag a korábbi cikkekben is szereplő Duslóból látják el. A Greenchem néven is ismert cég jó minőségű AdBlue-t gyárt, és mivel korszerű üzemről van szó, a műtrágya és az AdBlue aránya az utóbbi számára kedvező, vagyis abból gyárthatnak többet.

Ráadásul, mint Vida Szabolcs mondja, a Greenchem AdBlue-gyártási kapacitása bőven elég arra, hogy a magyar és a szlovák igényeket lefedje. A szakember hangsúlyozza, hogy az AdBlue-felhasználási igény egyik országban sem változott, ilyesmi csak abban az esetben történne, ha hirtelen felszaladna az ezzel a folyadékkal működő dízelmotoros autók, teherautók és buszok futásteljesítménye, esetleg hirtelen korszerűbbé válna a járműpark, és nagyobb számban jelennének meg Magyarországon a magas környezetvédelmi besorolású, tehát az AdBlue-nak kitett típusok.

Az Adblue beszerzési ára tehát a földgázár-emelkedés miatt ugrott egy hónap alatt mégis a háromszorosára, de a Mol hosszú évek óta tartó együttműködésben áll a Greenchemmel, így az évi 20-25 millió liternyi utánpótlás biztosított mind az AdBlue ömlesztett, tehát töltőkútról vásárolható, mind pedig az általában 5-10 literes kannákba csomagolt változatából. Cserébe a Greenchem garantálja a szokásos mennyiséget, az igények növekedését követő, évi 10% körüli piaci növekedést is beleértve. Vida ennek kapcsán megjegyzi, hogy a Mol szeptember óta a szokásos időszakra vetített mennyiségnél 20%-kal többet is kapott a szlovák gyártótól.

A Mol-Lub vezetője úgy látja, hogy a pánik akkor tört ki, amikor a szlovák gazdasági miniszter kilátásba helyezte az AdBlue exporttilalmát, majd a szomszédos országban azonnal felvásárlási hullám indult, nagyjából két héttel ezelőtt. Ezt a múlt hét elején a Magyarország felé irányuló AdBlue-turizmus követte, majd amikor itthon megjelent néhány cikk arról, hogy hamarosan nem lehet majd megvásárolni a dízelekhez használt folyadékot, itt is a sokszorosára nőtt a kereslet.

A Greenchem a kialakult helyzetben először azt jelezte a Molnak, hogy a szerződésben vállalt mennyiségen felül nem tudnak szállítani az adalékból, de a múlt hét végén törölték ezt a korlátozást. Hogy most mégis várni kell, annak számos oka van. Ilyen például, hogy a Molnak időbe telik, hogy utolérje magát, és a pániknak is le kell csillapodnia. Nehézséget okoz, hogy az ömlesztett, tehát nem kannás AdBlue szállításához speciális tartályautóra van szükség, mert a folyadék erősen korrozív, és ilyen autóból csak korlátozott számú áll rendelkezésre. A kiszerelt, csomagolt termék esetében pedig a Greenchem csomagolási kapacitása lehet szűk keresztmetszet, mert azt is az eddigi igényekhez méretezték, a felvásárlási láz okozta többletigényt nem tudják kielégíteni.

A pánikkészletezés miatt azt tervezi a Mol, hogy alkalmanként 50 literre korlátozzák az ömlesztve, tehát tartályból vásárolható AdBlue mennyiségét és a vásárlók fejenként egy 5 vagy 10 literes kannát vehetnek a folyadékból. A cég szeretné elkerülni, hogy valaki túl sokat tároljon az amúgy romlandó folyadékból, másnak pedig egyáltalán ne jusson a következő szállításig. Hogy mennyibe fog kerülni az AdBlue később, azt a földgáz jegyzésárának alakulása is befolyásolja, de további emelkedés várható. A Molnál az ötliteres kiszerelés legutóbb 5399 helyett 5999 forintba került, a tízliteres kanna 7999 forintos eredeti ára ezer forintot emelkedett, a kútoszlopról tölthető, ömlesztett AdBlue pedig holnaptól literenként 333 forintba kerül majd az eddigi 279 helyett.

Bizonyos típusú autók szinte elképzelhetetlenek dízelmotorok nélkül, ilyen például a Toyota Land Cruiser is, amelyet az Alapjárat nem rég részletesen bemutatott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!