Meghekkelték a Twitchet, a tartalomgyártók bevételei és forráskódok is kiszivárogtak

2021. október 6. – 17:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy szerdán a 4chanen közzétett 125 gigabájtos torrent alapján lényegében a Twitch teljes egészét sikerült meghekkelnie valakinek, így jelenleg nyilvánosan elérhetőek a legnépszerűbb videójátékközvetítő-platform szolgáltatásainak, illetve egy egyelőre nem nyilvános virtuális játékbolt forráskódjai, illetve olyan adatok, mint az ott közvetítő tartalomgyártók bevételei 2019 augusztusától idén októberig. Az anonim hekkerek azt írták, hogy a Twitch közössége egy gusztustalan pöcegödör, a szivárogtatással pedig az a céljuk, hogy felrázzák ezt a szektort – írja a Verge.

A szivárgásról először a Video Games Chronicle számolt be, ami egy névtelenséget kérő belsős forrásra hivatkozva azt írta, hogy a bárki által letölthető, hatalmas adathalmaz valódi, beleértve ebbe a még meg sem jelent online bolt forráskódját is. A Twitch egyelőre publikusan nem reagált a történtekre, de a forrás szerint a cégen belül tisztában vannak a hekkeléssel, amely az eddigi ismereteik szerint akár a hét elején is történhetett. A Verge ugyancsak megerősítette, hogy az adatok valódiak, és az eredeti 4chan poszthoz hasonlóan ők is összefoglalták, hogy pontosan mi került fel szerdán az internetre:

  • több mint két évnyi, a tartalomgyártóknak kifizetett pénzekre vonatkozó adat,
  • a twitch.tv teljes forráskódja, beleértve ebbe az összes változtatást egészen a platform kezdeti stádiumáig,
  • a mobilos, asztali és konzolos Twitch alkalmazások forráskódja,
  • a Twitchnél használt saját szoftverfejlesztői csomagokhoz és az általuk használt Amazon Web Services szolgáltatásokhoz kapcsolódó kódok,
  • az Amazon Game Studios egyelőre meg sem jelent online boltjának forráskódja,
  • egyéb, a Twitchhez tartozó szolgáltatások (mint a CurseForge vagy az IGDB) forráskódjai,
  • illetve a platform belső biztonsági eszközei.

Az eddig feltöltött adatokban nem szerepelnek jelszavak és címek, de ez nem jelenti azt, hogy a hekkerek nem szerezték meg ezeket az információkat. Éppen emiatt többen is azt tanácsolják mindenkinek, hogy változtassák meg a jelszavukat és kapcsolják be a kétfaktoros autentikációt az oldalon, még akkor is, ha a hekkerek az eddig látottak alapján kifejezetten a céget támadják annak felhasználói helyett. A mostani adathalmaz egyébként 4chanre első részként lett feltöltve, úgyhogy elképzelhető, hogy valamikor újabb adatok követhetik majd a szerdán nyilvánosságra kerülteket.

A kiszivárgott adatok közül a nyilvánosság számára egyértelműen a streamereknek kifizetett pénzek tűnnek a legérdekesebbnek, pláne mert az első tízezer tartalomgyártó szerepel ebben a listában. Így nemcsak a nagy, nemzetközileg is ismert sztárok bevételeire derült fény, hanem azt is látni lehet, hogy a népszerűbb magyar streamereknek mennyi pénzt fizetett ki a cég. Mielőtt konkrét számokat mondanánk, első körben érdemes leszögezni, hogy az itt szereplő összegek kizárólag az előfizetésekből, illetve a biteknek nevezett virtuális valutából befolyó pénzt jelentik. Ez általában komoly összeg, de a streamerek rengeteg pénzt keresnek a nézőktől befolyó adományokból, a reklámokból, illetve a különféle szponzori megállapodásokból is, vagyis több a bevételük annál, mint amit a mostani szivárgás mutat.

Az adatokból az látszik, hogy az igazán nagy sztárok, több millió dollárt keresnek bő két év alatt a platformon. Felix „xQc” Lengyel egészen pontosan 8 454 427 dollárt, vagyis több mint 2,6 milliárd forintot keresett 2019 augusztusától idén októberig, Turner „Tfue” Tenney is több mint 5 millió dollárt kaszált a Twitchen, de Michael „Shroud” Grzesiek és Tyler „Tyler1” Steinkamp is több mint 2 millió dollárt kerestek ebben az időszakban. Az ismertebb magyar tartalomgyártók közül a tavaly októberben egy furcsa letiltás miatt a hírekbe kerülő The VR egészen előkelő, 629. helyen vannak, ők 270 449 dollárt, vagyis több mint 84 millió forintot kaptak a platformtól. A tavalyi évben legtöbbet nézett magyar streamer, KriszhAdvice 46 541 dollárt, vagyis több mint 14 millió forintot keresett a streameléssel a kiszivárgott adatok szerint.

A Twitchet az utóbbi időben gyakran támadták különféle okokból, és a botrányoktól sem volt mentes a platform. Tavaly ők is prominens szereplői voltak egy, az egész videójátékos világot érintő botránynak, miután több női streamer is nyilvánosság elé állt a maga szexuális zaklatásról szóló történetével, idén pedig bikinis, gumimedencés nők világítottak rá arra, hogy a cégnek továbbra is nehézséget okoz megoldani az évek óta fennálló problémáit. Nemrég több streamer is azzal tüntetett a platformon elharapódzó gyűlölet ellen, hogy egy napig nem közvetített semmit, a #DoBetterTwitch hashtag alatt futó mozgalomra pedig a cég meg is próbált reagálni, és új szűrőket vezetett be, hogy kevésbé legyen toxikus a közvetítések mellett futó chat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!