A tartalomgyártókat célozza meg a Xiaomi új csúcstelefonja, de valószínűleg nem emiatt fogják szeretni

2021. szeptember 15. – 16:33

frissítve

A tartalomgyártókat célozza meg a Xiaomi új csúcstelefonja, de valószínűleg nem emiatt fogják szeretni
Fotó: Flachner Balázs / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az év végén jellemzően az Apple viszi a prímet, ha telefonos bejelentésekről van szó, tavaly azonban a kínai Xiaomi is becsusszant a kora őszi idősávba, és pár héttel az iPhone 12 októberre csúsztatott bejelentése előtt mutatta meg a nyilvánosságnak a Mi 10T-szériába tartozó új csúcsmobiljait. A kínaiaknak pedig úgy tűnik, be is jött a dolog, mert idén és majdnem pontosan az Apple-lel egyszerre,

egészen pontosan egy nappal utánuk rántották le a leplet a Mi brand augusztus végén bejelentett leépítése után simán csak 11T-szériának nevezett folytatásról.

Nem is ez volt az egyetlen közös pont, a Xiaomi ugyanis idén elég keményen ráfeküdt a filmes vonalra, amit az Apple tavaly kezdett el, és idén is serényen folytatott. Ennek persze már az Apple-nél sem volt semmi értelme, és a kínai gyártó sem győzött meg arról, hogy innentől minden filmes telefonnal fog forgatni, de szerencsére a 11T és a 11T Pro ránézésre vannak olyan jó csúcstelefonok, hogy egyébként is érdemes legyen megvenni őket. Pláne annyiért, amennyit kérnek értük.

Videózásra tervezve (de minek)

Az már az újságíróknak szervezett keddi sajtóeseményen is érződött, hogy a Xiaomi idén az Apple nyomdokaiba lép, és elkezdi majd azt sulykolni, hogy telefonnal is lehet olyan videókat csinálni, mint profi felszereléssel. Arra viszont a keddi prezentáció alapján nem tudtam felkészülni, hogy a kínaiak még az Apple-nél is lelkesebben vetik bele magukat ebbe, pedig pontosan ez történt. A bemutatón egymást érték a telefonnal forgatott kisfilmek, meg az olyan hangzatos lózungok, hogy ez pontosan olyan volt, mint egy hollywoodi film, de itt még az amerikai gyártó végletekig optimalizált videóinál is jobban érződött, hogy ennek bizony semmi köze a komolyabb filmekhez.

Fotó: Xiaomi
Fotó: Xiaomi

Ez annyiban persze jó, hogy legalább tényleg látszik, hogy telefonnal készült felvételekről van szó, így talán egy kicsivel jobban meg tudja ítélni az ember, hogy mire lesz képes az átlagfelhasználó a telefonnal a kezében. Másfelől viszont teljesen aláássa a kínai gyártó elsődleges marketingszlogenjét, a Cinemagicet, mert ez láthatóan nem varázslat, azzal meg pláne nem fenyeget, hogy végleg véget vessen annak a korszaknak, amikor még nehéz és drága berendezésekre volt szükség a filmforgatásokhoz. Ahogy korábban is írtuk,

profi filmesek néhány kísérleti alkotást és kifejezetten ilyen bemutatókra készülő kisfilmeket leszámítva nem használnak telefont, egyszerűen azért, mert semmi okuk nincs erre, és valószínűleg a komolyabb tartalomgyártók is inkább vesznek egy kompaktabb kamerát, mint hogy telefonnal bajlódjanak.

Szó se róla, ettől még persze tök jó, hogy a Xiaomi a Cinemagic hívószó kapcsán egy rakás új videós funkciót rakott az új telefonjaiba, a makróvideózás, a hangokat is felerősítő zoomolás, a magic zoom (ami a dolly zoom leegyszerűsített változata, ez az, amikor a kamera mozgásával ellentétes irányba zoomolunk, amitől úgy tűnik, mintha a háttér közelebb kerülne az alanyhoz), a 8K-s rögzítés, a Dolby Vision és a HDR 10+, meg az egyszerű MI-megoldások pedig mind érdekes innovációk.

Akár még egészen látványos amatőr kisfilmek is kieshetnek majd ebből, pláne mert a kínai gyártó a Sundance Institute-tal működik együtt egy filmes képzésen, de attól azért nem kell tartani, hogy a profi filmesek mindenhol telefonokkal forgatnak majd. Ahogy attól sem, hogy ettől hirtelen mindenki (fél)profi filmes lesz, mert ahogy azt a legtöbb videónál ki is emelték, ehhez azért a telefonnál kicsivel több mindenre van szükség.

Azért nem csak a videózás lett jó

A videózás fejlődése tehát marha érdekes, és valahol üdvözlendő is, hogy a kínai gyártó kísérletezik ezzel, de ez aligha adná el a 11T-t, vagy a 11T Prót, hiába lett ez idén a fő szlogen. Az átlagfelhasználónak ezek inkább vicces extrának számítanak, a jó hír viszont, hogy ezeken túl is bőven van miért foglalkozni a telefonnal. Az igazán érdekes dolgok természetesen a 11T Próba kerültek be, ide tartozik többek közt a kétcellás, grafén alapú akkumulátor-szerkezet vagy az ehhez érkező, HyperCharge névre hallgató 120 wattos gyorstöltő, ami 17 perc alatt tölti nulláról százra a telefont (ezt kedden meg is mutatták nekünk, tényleg így van), és bármilyen más, USB-C-s eszközhöz is használható, akár még laptopokhoz is.

A meglehetősen nehéz és nagy adaptert nem is kell majd külön megvenni, ez jár majd a telefonhoz, ami még akkor is elég nagy fegyvertény, még ha amúgy gyakorlati haszna nincs is túl sok az ennyire gyors töltésnek.

Fotó: Flachner Balázs / Telex
Fotó: Flachner Balázs / Telex

A 11T Próba a Mi 11-et is hajtó Snapdragon 888-as rendszercsip került, a kijelzője 6,67 colos, 120 Hz-es AMOLED (ami a Mi 10T-széria 144 Hz-éhez képest kevesebb, viszont tutira sokkal szebb lesz a kép így, hogy nem IPS technológiát használnak) és visszatért a 108 megapixeles főkamera is, amelyet egy 8 megapixeles ultraszéles és egy 5 megapixeles telemakró kamera egészít ki. A kamera a idén az alap modellnél is pontosan ugyanilyen lesz, és a kijelzőkben is csak annyi lesz a különbség, hogy a sima 11T nem kapott A+ besorolást a DisplayMate-től és nem támogatja a Dolby Visiont.

A legnagyobb különbséget a két telefon között az jelenti, hogy a simát a Snapdragon 888 helyett egy valamivel lassabb Dimensity 1200-Ultra hajtja majd. Az aksi is egy hagyományos darab lesz (ami ugyanúgy 5000 mAh-s, de nem kétcellás) a töltésért pedig egy 67 wattos adapter lesz felelős, aminek már 36 perc kell egy teljes töltéshez. Ja, és azt is érdemes kiemelni, hogy a Próba egy, a Harman Kardon által tervezett hangrendszer került, a simánál viszont be kell érni egy mezei sztereó hangszóróval.

Ez a kép a Xiaomi 11T Próval készült. Fotó: Flachner Balázs / Telex
Ez a kép a Xiaomi 11T Próval készült. Fotó: Flachner Balázs / Telex

Ahogy tavaly, úgy idén is érkezik olcsóbb változat, a már létező Xiaomi 11 Lite 5G felújított változata (hivatalosan New Edition névre hallgat), melynek legnagyobb előnye, hogy nagyon vékony és nagyon könnyű. Itt már be kell érni egy 64 megapixeles főkamerával, egy Snapdragon 778G csippel, kisebb aksival és lassabb töltéssel, de több mesterséges intelligenciára hagyatkozó funkció is lecsorgott ide, a szerényebb képességeket pedig a karcsúbb kivitel mellett karcsúbb árral is kompenzálták.

A Xiaomi a telefonok mellett megmutatta a Xiaomi Pad 5 tabletet, a Mi Smart Band 6 okoskarkötőt, a Mi Smart Projector 2 okosprojektort és az okosotthonok működtetését biztosító Xiaomi Mesh System AX3000-et is. Ha ez alapján nem lett volna egyértelmű, a Xiaomi eléggé benne van az okosotthon-bizniszben, januárban pedig ennek örömére le is teszteltük, hogy milyen az ökoszisztémájuk, ezt a cikkünket itt tudják elolvasni. Végezetül pedig álljanak itt az új telefonok árai, egyelőre euróban, mert magyar árról még nincs hír. Ránézésre egyébként úgy tűnik, hogy nemcsak az év elején bemutatott Mi 11-nél lesz jóval olcsóbb, hanem talán még az elődjének számító Mi 10T-szériánál is kevesebb pénzért lehet majd megvenni:

  • Xiaomi 11T (8GB+128GB/8GB+256GB) – 499 euró/549 euró;
  • Xiaomi 11T Pro (8GB+128GB/8GB+256GB/12GB+256GB) – 649 euró/699 euró/749 euró
  • Xiaomi 11 Lite 5G NE (6GB+128GB/8GB+128GB/8GB+256GB) – 369 euró
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!