Nehéz egy olyan telefonról írni, aminek az a legfőbb jellemzője, hogy egész jól működik. És hát a Xiaomi Redmi Note 10 5G egész jól működik, jön-megy, teszi a dolgát. Amikor arra kérem, hogy legyen olyan szíves kis ablakban mutatni a Netflixet, amíg csetelek a barátaimmal, akkor ezt teszi, amikor arra kérem, hogy csatlakozzon a hangszórómhoz, akkor azt teszi, ha lefotózom vele az udvart 48 megapixel felbontásban, akkor az teszi, és nem hisztizik. Ez az a telefon, amit simán vennék olyan családtagoknak, akik visszahőkölnek a drágább mobilok árától, de, mondjuk, szeretnék a zsebükben tartani a Netflixet.
A Telex működését az olvasóink támogatásaiból finanszírozzuk. Legyél te is a támogatónk!
Miután elég behatóan megismerkedtem a Xiaomi okosotthon-rendszerével még télen, kíváncsi voltam, hogy milyen lehet az a készülék, amit az egész irányításához terveztek. Egy majdnem 10 éve iPhone-om van, a telefonteszteléshez pedig egyszer volt szerencsém, akkor is a pingpongütő alakú LG Wingről írtam, amiről, hát, csak akkor nincs az embernek véleménye, ha az volt az első találkozása a mobiltelefonokkal, de akkor is inkább bumerángként hajítaná el (ahogy a megjelenése után is az LG tette az egész mobiltelefon-üzletágával). A Redmi Note 10 5G-ben nincsen semmi olyasmi, ami egyből elkapja az ember tekintetét, nincsen semmi, amit lehet a haveroknak mutogatni, nincsen semmi, amire büszkék lehetünk. Maximum a kis jackdugó bemenete, mert az ma már tényleg kuriózum.
Hogy néz ki?
Úgy, mint egy telefon, haha. Gyakorlatilag kívülről nincsen semmi megkülönböztető jele, nekem eszembe jutottak azok a készülékek, amiket filmekben meg sorozatokban mutatnak akkor, ha nem akarnak egyeztetni a gigacégekkel, és inkább egy mindenféle ismertetőjegy nélküli mobiltelefont használnak. Fekete téglalap, 16 centis átlóval, maximum kosarasoknak van olyan araszuk, hogy ezt átérjék egy kézzel. A kijelzője alul és felül egy pár milliméteres csíkban fekete, az egyetlen dolog, ami be tud zavarni a teljes képernyős összképbe, az az előlapi, 8 megapixeles kamera, ami többnapi használat után is azt a benyomást keltette, hogy véletlenül valami odacsöppent a képernyőre. Kézbe fogni nem rossz érzés, vékony, és egyáltalán nem vészes a súlya. A felső részénél van a 3,5 mm-es bemenet, alján a töltő, jobb oldalán pedig a hangerőgombok, illetve az ujjlenyomat leolvasója.
Milyen használni?
Igen, van ujjlenyomat-leolvasó a Redmin, ráadásul rögtön a hangerőt állító gombok alatt, nekem napok alatt sem sikerült rutint szerezni abban, hogy melyiket nyomjam meg, hogy a telefon reagáljon, de ez maradjon az én hülyeségem. Az olvasó egyébként szuperül működik, röhejesen gyorsan fel tudja oldani a telefont, csak annyi a bibi vele, hogy muszáj kézbe fogni hozzá a készüléket. Én rutinból a hüvelykujjamat adtam meg neki, ami azt jelentette, hogy a feloldáshoz a kezembe kellett fognom, és úgy, ahogy a tankönyvekben ábrázolnák a telefontartást, tartanom, hogy tudjam használni. Az oldalra pakolt leolvasó miatt el lehet azt felejteni, hogy akkor is fel tudjuk oldani, ha az asztalon van, vagy valahol rögzítve, egy autóban például. Ráadásul a Redmi 10 képernyője nem reszponzív, ha zárolva van, azaz hiába bökdössük az asztalon vacsora közben, nem tudjuk megnézni az értesítéseinket. Csak ha megnyomjuk az oldalán a leolvasót, ami viszont, ha nem a jó ujjlenyomattal tesszük, azonnal PIN-kódot kér. Nem a legsimább megoldás.
Nyilván a majdnem tízévnyi iOS teszi, de nagyon nehéz volt megszokni a Redmin a Xiaomi saját szoftverével megbolondított androidos kezelőfelületét: az értesítéseknél gyakran véletlenül kitöröltem mindet, ahelyett, hogy bezártam volna a listát, a használat után nem sokkal már rögtön jött zavarni a vizet a Tisztító, hogy mennyi helyet tudok megtakarítani, néha nem volt világos, hogy hol van szükség ujjmozdulatra vagy éppen nyomkodásra. Képtelen voltam megszokni a teljesen váratlan helyen, például appok telepítése alatt megjelenő reklámokat, de ez már tényleg az egyéni problémám.
Mit lehet vele csinálni egyáltalán?
Biztosan vannak emberek, akik meg akarják hajtani a telefonjaikat, kipréselni az utolsó csepp RAM- meg CPU-teljesítményt is belőle, aztán nézni, hogyan olvad szét majdnem – nekem egyébként ezt a végeredményt teljesen véletlenül sikerült reprodukálnom, amikor pár használat nélküli nap után bedugtam tölteni, és pár órával később hibaüzenettel fogadott, hogy túlmelegedett a készülék. Lehet, hogy a frissítések és a töltés együttesen tették taccsra annyira, hogy jelezzen, de nem különösebben éreztem, hogy forró lett volna. És egy idő után a veszély elmúlt, ment minden tovább.
Az előző bekezdéssel csak arra akartam kilyukadni, hogy én nem vagyok ilyen ember, aki a telefonon videót vesz fel, azonnal megvágja, kiposztolja, lájkolja, törli a gonosz kommenteket, én inkább az vagyok, aki addig pörgeti a különböző feedeket, amíg el nem gémberedik az ujja. A Redmi Note 10 5G erre tökéletesen alkalmas, minden flottul megy vele, Instagramból Twitterbe, Twitterből Facebookba, Facebookból a Telex appba simán megy a váltás, a YouTube lejátssza a videót, a Spotify lejátssza a zenét, a Netflixen simán megy a Blacklist, még akkor is, amikor kilépek az alkalmazásból, és átmegy kisképernyősre a kalapos James Spader.
A nagyjából egy hét alatt, ameddig intenzíven használtam a telefont, nem volt semmi, ami akadályozta volna, hogy arra használjam, amire szeretném. Mivel teljesen tanácstalan voltam, hogy mivel érdemes meghajtani egy Androidot, feltelepítettem a PUBG mobilváltozatát. Ha valaki nem ismerné, a PUBG egy battle royale játék, aminek a lényege, hogy ledobnak egy szigetre 99 játékost, és csak egy túlélő maradhat. Igen, a Fortnite is ugyanez, csak ott túltekerték a dilifaktort, ebben a játékban pedig valamennyire a valóság talaján maradtak. Előre rettegtem attól, hogy egy telefonnal kell helyt állnom abban, amiben konzolon csak rettenetes küzdelmek árán tudok, ehhez képest az első és egyetlen PUBG-meccsemet a Redmin sikerült megnyernem. A játék majdnem maximum grafikai beállításokon futott, az első menetem talán fél óra volt (annyira elég volt, hogy rájöjjek, egy telefonon ilyet játszani olyat művel az ember ízületeivel, mintha irreálisan sokáig enne pálcikával), és ez alatt tíz százalékot sem ment le az aksi szintje.
A Xiaomi rakott egy 48 megapixeles kamerát is a Redmi Note 10 5G-be, amivel impresszív méretű képeket lehet készíteni, de kérdés, hogy minek. A felbontás óriási, a fájl mérete is, amitől aztán gyorsan betelik a 64 gigás belső tárhely, de ha a fotókat már egy számítógép monitorán nézzük vissza, azért nem egy hűhaélmény. A cég egy ideje óriási kunsztként reklámozza az AI-alapú fotózást, ami azt jelenti, hogy a telefon sorozatfelvételben készít egy csomó képet, és ő megmondja, hogy melyik volt a legjobb. A fotózásnál egyébként meglepően sok opció van, nekem a kedvencem a tenyérrel indítható visszaszámlálás, de a pro menü alatt fényérzékenységet, zársebességet meg hasonló professzionális dolgokat is lehet vele bindzsizni. Vannak már a kameraappban beépített filterek, amikkel majdnem animeszemeket és karcsúsított állkapcsot lehet varázsolni, van portrémód, és már beépített opció a makettszerű fotókat eredményező tilt shift.
Ajánlanám?
Köszönöm a kérdést, a válasz az, hogy amúgy igen. A Redmi Note 10 5G legnagyobb durranása, hogy a mai okostelefonokhoz képest teljesen baráti áron, kábé 80 ezer forintért lehet megvásárolni Magyarországon, és ezért még jár hozzá egy Mi Band is (erről a karperecről az okosotthonos cikkben volt szó). Ha valaki csak arra használja a telefonját, hogy a szó klasszikus értelmében internetezzen, akkor arra bőven elég. Az aksija egész jól bírja, gyorsan töltődik, és villámgyorsan lehet amúgy vele váltogatni az ablakok között. Tökéletesen megfelelhet azoknak, akiknek ennyi az igényük, és, mondjuk, egy jó Netflix már tényleg a jéghegy csúcsa. Én simán megvenném azoknak az idősebb rokonoknak, akik még mindig kitartanak a régi telefonok mellett, vagy tiniknek, akiknél nem áll fenn a veszély, hogy kiröhögik őket a gimiben, ha nem a jövő évi iPhone-prototípussal állítanak be. A Redmi Note 10 5G egy olcsó, okés megoldás, de azért ne várjuk tőle azt, hogy eldurrantja az agyunkat.
