Uniós vizsgálat indult a Google ellen a reklámpiaci erőfölénye miatt

2021. június 22. – 22:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió szabályozó hatóságai újabb trösztellenes vizsgálatot indítottak a Google ellen, ezúttal azzal kapcsolatban, hogy a vállalat korlátozza-e a versenyt a digitális reklámpiacon – írja az AP hírügynökség.

Az Európai Bizottság kedden közölte, hogy hivatalos vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy a Google megsértette-e a unió versenyszabályait azzal, hogy a saját hirdetéskezelő platformját, a Google Ad Managert részesítette előnyben más vállalatok megoldásaival szemben. Az Európai Bizottság és az uniós versenyhivatal jelezte, hogy különösen a YouTube-ot vizsgálja ebből a szempontból.

A Google szerint az online hirdetések versenye megfizethetőbbé és relevánsabbá tette a hirdetéseket, bővítette a kiadók és hirdetők lehetőségeit. „Európai vállalkozások ezrei használják hirdetési termékeinket új ügyfelek elérésére és weboldaluk finanszírozására minden egyes nap” – áll a Google közleményében. „Azért választják ezeket a szolgáltatásokat, mert versenyképesek és hatékonyak. Továbbra is konstruktívan együttműködünk az Európai Bizottsággal, hogy megválaszoljuk a kérdéseiket, és bemutassuk termékeink előnyeit az európai vállalkozások és fogyasztók számára” – írja a közlemény.

A vizsgálat azt jelzi, hogy Margrethe Vestager, az Európai Bizottság versenyjogért felelős biztosa újabb erőfeszítéseket tesz a Google piaci erejének visszaszorítására. Három korábbi trösztellenes ügyben összesen 8,2 milliárd eurós bírsággal sújtotta már a Google-t. Azonban egyes kritikák szerint ezek a vizsgálatok túl sokáig tartottak, és a bírságok összege nem volt különösebben nagy a Google méretéhez képest.

Júniusban a francia trösztellenes hatóság 220 millió euróra bírságolta a Google-t, amiért visszaélt az online hirdetések terén fennálló erőfölényével.