Egyetlen rossz beállítás miatt állt le kedden a fél internet

2021. június 9. – 18:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden, magyar idő szerint nagyjából délben közel egy órán át elérhetetlen volt több nagy weboldal, így a Reddit, az eBay, az Amazon, a Twitch és a brit kormányzati oldal, de a Guardian, a New York Times, a BBC és a Financial Times sem volt olvasható egy ideig.

A problémáról már kedden lehetett tudni, hogy egy Fastly nevű cég okozta – ez a világ egyik vezető felhőalapú tartalomszolgáltató hálózata (CDN). Mostanra viszont kiderült az is, hogy a Fastlyn belül egyetlen ügyfél beállításának megváltoztatása ütötte ki kis túlzással a fél internetet.

A cég egyik vezető mérnöke később elismerte, hogy számítaniuk kellett volna a hibára, és a beállítás módosítása előtt tesztelniük kellett volna annak hatásait. Mentségükre szól, hogy 40 perc után észlelték a hibát, 49 perc elteltével pedig az ügyfelek 95%-ánál minden helyreállt.

A BBC cikke szerint az eset után felmerül a kérdés, hogy egyetlen szolgáltató hibája hogyan okozhat ekkora kimaradást, nem probléma-e, hogy az internet alapját képező hatalmas infrastruktúra működtetése egy maroknyi vállalatra támaszkodik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!