Nem csak repült, már manőverezett is az Ingenuity marshelikopter

2021. április 22. – 16:30

frissítve

Nem csak repült, már manőverezett is az Ingenuity marshelikopter
A Perseverance marsjáró által készített képen az Ingenuity marshelikopter a levegőben az április 22-i, második repülésén – Fotó: NASA / JPL-Caltech

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön újabb bravúrt hajtott végre a NASA marsmissziója: a hétfőn történelmi repülést végrehajtó Ingenuity marshelikopter a fordulással egybekötött lebegés után ezúttal már manőverezett is a levegőbe emelkedve.

A 1,8 kilós drón magasságban is túlszárnyalta hétfői teljesítményét, ugyanis három helyett ezúttal már öt méterre emelkedett a nagyjából 50 másodperces repülése során, majd ebben a magasságban 5 fokban megdőlve 2 métert repült oldalra, ott több forgással képeket készített különböző irányokba, majd visszatért az eredeti pozíciójába, hogy onnan ereszkedjen le.

Mindezt teljesen önállóan, előre megkapott parancsok alapján tette meg – a kézivezérlés a 280 millió km-es távolságból a kommunikáció csúszása miatt ugye szóba sem jöhetne. A NASA előzetesen a felszállásról, illetve két fordulásról adott ki minivideót, amit a Perseverance marsjáró készített – de várhatóan később rendes videó is érkezik a manőverezésről.

A NASA több további repülést is tervez az Ingenuityvel, amikkel némileg sietniük is kell, a Perseverance marsjáró küldetésébe ugyanis csak egy hónap várakozás fér bele, ennyi ideje van felügyelni az Ingenuiyt. Ebből a 30 marsi napból pedig már a 18-dikon járunk a csütörtöki repülés idején, tehát szűk két hete van a marshelikopternek, hogy mindhárom további tervezett repülését letudja.

Eközben persze a Perseverance sem csak megfigyelőmunkát végez: április 20-án például sikerrel indította be az oxigéntermelő berendezését, a MOXIE-t, amivel egy embernek 10 percre elegendő oxigént állított elő a marsi légkör 96%-át alkotó szén-dioxidból.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!