A magyar oltásellenes közösség lába alól is kihúzza a talajt a Facebook új szabályozása

2021. február 09. – 08:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Facebook az utóbbi évben számos intézkedéssel próbálta elejét venni a félinformációk és álhírek terjedésének a járvány idején, és bár a kísérletei nem mindig értek célt, a mesterséges intelligencia előretörésével sikerült valamivel biztonságosabbá tenniük a platformjaikat. A techóriás most még szigorúbb moderációt jelentett be a vakcinákkal és a koronavírussal kapcsolatban, amivel lényegében teljesen kihúzták a talajt az oltásellenesek lába alól, nemcsak angol, hanem például magyar nyelvterületen is – derült ki a cég hétfőn közzétett blogbejegyzéséből.

A bejelentés szerint a vezető egészségügyi szakértőkkel, köztük az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) való egyeztetést követően úgy döntöttek, hogy kibővítik a koronavírussal és vakcinákkal kapcsolatos álhírek listáját, így jelentősen leszűkítik a közösségi oldalakon rettentően népszerű elméletek terjedését. A rendelkezés értelmében törölni fogják többek közt az olyan bejegyzéseket, melyek szerint a COVID-19-et ember alkotta, de ennél is érdekesebb, hogy

ezentúl azt sem lehet állítani, hogy az oltások mérgezőek, veszélyesek vagy autizmust okoznak.

Ez elég fontosnak tűnik, ha ugyanis az ilyen tartalmakat tényleg eltávolítják, azzal lábon lövik a teljes oltásellenes mozgalmat, amely nagyrészt ezekre alapozva tud népszerű maradni például Magyarországon is. A Facebook bejegyzése alapján az új irányelvek azonnali hatállyal érvénybe léptek, vagyis tegnap óta már aktívan törlik az ebbe ütköző tartalmakat, azokat az oldalakat, csoportokat és profilokat pedig, amelyek mégis ilyeneket osztanak meg, akár törölhetik is.

A cég kérdésünkre azt is elmondta, hogy az irányelvek globálisan léptek életbe, vagyis hamarosan a magyar oltástagadó közösséget is kihajítják majd a platformról. Azt ugyanakkor hozzátették, hogy egy nap alatt nem fognak teljesen eltűnni az ilyen tartalmak, a rendszerek és a moderátorok megfelelő felkészítése igénybe fog venni még némi időt.

A Facebook tavaly decemberben kezdte el érdemben eltávolítani azokat a koronavírusra vonatkozó álhíreket, melyeket egészségügyi szakértők már megcáfoltak, beleértve ebbe például az 5G és a vírus állítólagos kapcsolatát, az oltásokba helyezett mikrochipeket és az arcmaszkok hatástalanságát is. Azt, hogy pontosan mivel bővítették most ezt a listát, itt lehet megnézni.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!