Meghekkelték a Cyberpunk 2077 fejlesztőjét, több játék forráskódja is a támadók kezében lehet

2021. február 9. – 10:25

Másolás

Vágólapra másolva

Hekkertámadás áldozata lett hétfőn a The Witcher-szériát és a Cyberpunk 2077-et is fejlesztő lengyel CD Projekt, melynek során a támadók beférkőztek a belső rendszereik egy részébe, és állítólag több dokumentumot, illetve egyes játékok forráskódját is sikerült megszerezniük. A hekkerek üzenetet is hagytak a cégnek, melyben azt írják, hogy 48 órájuk van felvenni velük a kapcsolatot, a CD Projekt azonban nem tervez egyeztetni velük.

A lengyel stúdió kedden délelőtt Twitteren jelentette be a támadást, melynek során egy egyelőre nem ismert támadó jogtalanul hozzáférést szerzett a belső rendszerükhöz, bizonyos adatokat megszerzett onnan, majd üzenetet hagyott nekik. A CD Projekt közzé is tette ezt, így kiderült, hogy a hekkerek állításuk szerint megszerezték a Cyberpunk 2077, a Gwent, illetve a a The Witcher 3 forráskódját, valamint utóbbinak egy eddig még ki nem adott verzióját is. Emellett állításuk szerint az összes fontos dokumentumot is lementették, és titkosították az összes szerverüket is. Mint írták, amennyiben nem jutnak egyezségre, a forráskódokat eladják, vagy kiszivárogtatják az internetre, a megszerzett dokumentumokat pedig újságíróknak adják majd.

A CD Projekt közleményében jelezte, hogy néhány eszközt valóban titkosítottak, de a backupjaik érintetlenek maradtak, így már meg is győződtek az informatikai rendszereik biztonságáról, és megkezdték az adatok visszaállítását. Mint írták, nem fognak felülni a fenyegetéseknek, és tárgyalni sem terveznek a támadókkal, dacára annak, hogy tudatában vannak a következményeknek. Éppen emiatt mindent megtesznek, hogy minimálisra csökkentsék egy esetleges szivárogtatás hatásait.

A lengyel stúdió azt is hozzátette, hogy jelenleg még vizsgálják az incidenst, de azt ezen a ponton meg tudják erősíteni, hogy legjobb tudomásuk szerint a támadás nem járt a játékosok, vagy a szolgáltatásaikat használók adatainak kiszivárgásával. A cég már megkereste a hatóságokat, valamint az illetékes szerveket, és szakértők segítségét is igénybe veszi, hogy fel tudják tárni, mi történt pontosan. A CD Projektnek éppen a legrosszabbkor jött a támadás, mert a korábban sztárolt stúdió egyébként is rengeteg kritikát kapott az elmúlt hónapokban a Cyberpunk 2077 félresikerült megjelenése miatt – ezzel korábban ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!