Az oroszok olyan testpáncéllal kérkednek, ami fizikailag nem is létezhet

2021. február 06. – 07:20

frissítve

Az oroszok olyan testpáncéllal kérkednek, ami fizikailag nem is létezhet
A Szotnyik testpáncél – Fotó: Rostec / Twitter

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz hadsereg (egyik beszállítója) vagy a fizikai ismereteinket alapjaiban megváltoztató felfedezést tett, vagy Moszkvában picit füllentenek, hogy erősebbnek, okosabbnak és félelmetesebbnek mutassák magukat, mint amilyenek valójában. De mielőtt rátérnénk a haditechnikai anomáliára, gyorsan nézzük meg, mit is jelentettek be az orosz hadseregnél a múlt napokban!

A Task & Purpose-ön olvasható közlemény szerint az orosz hadsereg egyik beszállítója, a Rostec 2025-től (egyebek mellett) új testpáncéllal látja el a modernizálás előtt álló katonaságot. A harmadik generációs védőfelszerelés újításai között szerepelnek a taposóakna-biztos csizmák, a hőkamerékat hatástalanná tevő, a test hőjét elrejtő ruházat, illetve az öltözetbe integrált apró drónok, amelyek képét a sisakba épített kijelzőn valós időben figyelhetik majd meg a katonák.

A legérdekesebb fejlesztés viszont az, hogy a Rostec szerint a teljesen új,

Szotnyik (Kapitány) névre keresztelt testpáncél képes lesz megállítani a .50-es kaliberű, 12,7 mm átmérőjű és 99 mm hüvelyhosszú lövedéket, amit többek között az M2 Browning géppuska is használ.

Balra a .50-es kaliberű lövedék mérete a többi, nagyobb mennyiségben használt lövedékhez képest – Fotó: Richard C. Wysong II / Wikimedia

Azt tudni lehet, hogy a Szotnyik védelmét műanyag elemek adják, ami egyébként nem újkeletű a testpáncélok esetében. A műanyag, pontosabban polietilén páncél működési elvének lényege, hogy hő hatására meglágyul, és így képes elnyelni egy lövedék becsapódása esetén a lövedék energiáját azzal, hogy megolvad, és eldeformálódik.

Valami nem stimmel

A probléma ott kezdődik, hogy a jelenlegi technológiai (és fizikai) ismeretek alapján nincs olyan, a harctéren értelmesen használható polietilén páncél, ami képes megfogni egy M2 Browning géppuska lövedékét. Ez az a fegyver, amit többek között a katonai terepjárók tetejére szoktak szerelni, filmekből így lehet leginkább ismerős. Mutatjuk:

Egy .50-es kaliberű géppuska egy amerikai katonai járművön – Fotó: United States Navy

Az amerikai hadsereg által rendszeresített harmadik generációs testpáncél – ami természetesen már jóval fejlettebb annál, mint amit annak idején egy pizzafutár dolgozott ki elsőként golyóálló mellény formájában – jelenleg arra van hitelesítve, hogy megállítson egy tipikusnak mondható .308-as kaliberű, például vadászpuskákban használt lövedéket. Ez 2546 Joule energiát ad le becsapódáskor, a .50-es kaliberű Browning-lövedék viszont majdnem a hatszorosát, 15 008 Joule-t.

A .308-as kaliberű, vagy 7,62 mm-es lövedék megállítására képes amerikai golyóálló mellény súlya bő 10 kiló. Hogy az ennél ötször nehezebb és sokkal nagyobb energiát képviselő lövedék megállításához mennyi műanyag kéne, arra nem tud pontos választ adni a Popular Mechanics cikke, de hozzáteszi, hogy biztosan vastagabb és nehezebb polietilén páncélzat kellene, mint amit kényelmesen lehet viselni, pláne harctéren.

És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy más dolog megállítani ezt a lövedéket, és megint más, hogy egyáltalán elviselhető-e a becsapódás. A Browningnak ugyanis meg sem kottyan mondjuk egy betonfalat átütni.

Mivel az orosz cég egyelőre sem bizonyítékot nem közölt arra, hogy a páncél valóban képes megállítani a lövedéket, ahogy ezt állítják, illetve az eddigiekhez képest fejlettebb polietilén páncélról sem számoltak be, inkább blöffnek, vagy kérkedésnek, mint valódi haditechnikai előrelépésnek tűnik az állítás.