A modern golyóálló mellényt egy pizzafutár találta fel, mert megunta, hogy folyton kirabolják

2020. november 17. – 05:00

A modern golyóálló mellényt egy pizzafutár találta fel, mert megunta, hogy folyton kirabolják
Az amerikai hadsereg által használt védőfelszerelések bemutatása egy expón Washingtonban – Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Manapság általános, hogy a katonák és más fegyveres erők tagjai kevlár testpáncéllal védik magukat. Ez nem akkora meglepetés, hiszen a páncél alkalmazása nagyjából egyidős a háborúk feltalálásával. A nehéz fémeket felváltó kevlár forradalmasította a védőfelszereléseket, furcsa módon viszont nem a hadiipar, hanem egy pizzafutár nevéhez kötődik a feltalálás.

A feltaláló, Richard Davis korábban szolgált ugyan a haditengerészetnél, de nem innen jött az ihlet. Amikor Detroitban pizzériát nyitott és elkezdte kiszállítani a pizzákat, – eléggé meglepő módon – elkezdett folyton fegyveres konfliktusokba kerülni, amikre ráment a megélhetése.

Az történt ugyanis, hogy egy nap egy sikátorba rendeltek tőle egy-egy pepperonis és sonkás pizzát, ám a a kiszállítás végén fizetés helyett a vásárlói fegyvert rántottak és kirabolták. Hat héttel később, 1969. július 16-án (az Apollo 11 fellövésének estéjén) ugyanarról a címről ismét befutott ugyanaz a rendelés, Davis viszont úgy volt vele, hogy nem lép kétszer ugyanabba a folyóba, így revolverrel felszerelkezve indult a kiszállításra.

Mivel másodjára nem hagyta, hogy kirabolják, tűzharc robbant ki. Davist eltalálták a vádliján, egy golyó pedig súrolta a halántékát, miközben ő a katonai kiképzését kamatoztatva négy lövéssel a három támadó közül kettőt is komolyabban megsebesített. Csakhogy mire kijött a kórházból, valaki porig égette a pizzériáját, így nem maradt semmije.

A pizzeria leégése után Davis tudomására jutott, hogy a DuPont vegyipari vállalat kifejlesztett egy könnyű, ugyanakkor ellenálló anyagot, amit eredetileg gumiabroncsok gyártására használtak volna. (A DuPont egyébként meglehetősen elöl járt az anyagtudományi innovációban, a teflont, a neoprén anyagot és a nejlont is nekik köszönhetjük.)

Davis viszont nem gumiabroncsot, hanem a testét védő eszközt vizionált, és miközben nekiállt kevlárból és ballisztikai nejlonból védőöltözéket eszkábálni a garázsában, céget alapított, ami a Second Chance (Második Esély) nevet kapta. A golyóálló mellény prototípusa el is készült, de még úgy is nehezen tudott berobbanni vele a piacra, hogy akkoriban Detroitban átlagosan kéthavonta lelőttek egy rendőrt. Így szokatlan marketingötlettel állt elő:

Bérelt egy kamerát, hogy videóra vegye, ahogy mellkason lövi magát egy pisztollyal, így igazolva a mellény hatékonyságát.

Persze nem csak ennyiből állt a rendőröknek tartott bemutató, pisztollyal és puskával is lőtt a kifüggesztett mellényre, de hogy végképp meggyőzze a rendőröket, közvetlen közelről maga ellen fordította a fegyvert – minderről videó is van. A bemutató annyira látványos és sikeres volt, hogy a Davis által kifejlesztett kevlármellény a rendőri felszerelés alapkelléke lett, és ma is az eredeti tervek továbbfejlesztett verzióit használják.

Egy 2000-ben készült cikkben az akkor 57 éves Davis arról beszélt, hogy szerencsére akkorra már nagyjából mindenki ismerte, mekkora védelmet nyújt a mellénye, de ha külön megkérte valaki, még mindig hajlandó volt lelőni saját magát – számításai szerint nagyjából 190-szer tette meg ezt.

Davis 2005-ben adta el a cégét, a fegyveripari óriáscég Armor Holdings vette meg 45 millió dollárért.

Forrás: Business Insider