Az LG már idén kiléphet a mobiltelefon-piacról
2021. január 20. – 15:51
frissítve
Az LG azt fontolgatja, hogy 2021-ben kilép a mobiltelefonok piacáról. A dél-koreai gyártó az elmúlt öt évben mintegy 4,5 milliárd dolláros veszteséget könyvelhetett el ezen az üzletágán, írja a Verge.
Az LG vezérigazgatója, Kwon Bong-seok egy belső levélben arról értesítette az alkalmazottakat, hogy a vállalat nagy változtatásokat fontolgat az okostelefon-üzletágban. „Mivel egyre hevesebb a verseny a mobileszközök globális piacán, itt az ideje, hogy az LG erre megfelelően reagáljon. A vállalat minden lehetséges intézkedést megvizsgál, beleértve az okostelefon-üzletág eladását, megszüntetését vagy leépítését” – mondta az LG vezetője a Korea Heraldnak. Az LG a Verge-nek megerősítette, hogy valóban létezik ez a belső levél, de megjegyezték, még nem született végső döntés a változtatásokról.
A vállalat korábban azt ígérete, megpróbálják nyereségessé tenni a mobiltelefonos részlegüket, de a G7-es és G8-as, valamint a V40-es és a V50-es készülékekkel nem tudták felvenni a versenyt a Samsung és a Huawei telefonjaival, nem sikerült növelni a piaci részesedésüket.
Az LG a Velvet és a Wing (tesztünket itt olvashatja) modellekkel próbált újítani, de a fogyasztók ezeket sem fogadták olyan kedvezően, mint arra számítottak. Az IDC szerint a Samsung, a Huawei, a Xiaomi, a Vivo és az Apple továbbra is uralja az okostelefon-paicot. Az LG a múlt héten mutatta be a CES-en a feltekerhető kijelzős Rollable készülékét, amely így akár az egyik utolsó LG által gyártott mobiltelefon is lehet.