Az iPhone 12 Mini majdnem tökéletes telefon

2020. november 27. – 19:48

frissítve

Az iPhone 12 Mini majdnem tökéletes telefon
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az Apple idén négy új modellel újította meg az iPhone-palettáját, a flotta legnépszerűbb darabja pedig szinte garantálhatóan a Mini lesz, ami irtózatosan pici helyre sűrítette össze a cég legmodernebb technológiáját. Gyors, okos, és ami a legfontosabb: szívmelengetően tökéletes a mérete.

Ez a telefonteszt nem egy eddig iPhone-szűz ember megvilágosodásáról és megtéréséről fog szólni, de azért egy kicsit mégis. Ahogy ez a telefonteszt nem is azt akarja majd sulykolni, hogy az Apple mennyire eszement jó telefonokat gyárt, és ezzel annyira tisztában van, hogy pofátlanul elkér bármennyit értük – de azért egy kicsit mégis.

Hello mindenki, Gergő vagyok, 34 éves, és amióta az okostelefonok elkezdtek vákuumba küldött lufi módjára, eszetlenül nőni, folyamatos problémával küzdök, mert anatómiailag úgy alakult, hogy a kézfejeim nem nőttek akkorára, mint Shaquille O'Neal lapátméretű tenyerei. A probléma persze abból adódik, hogy megannyi embertársamhoz hasonlóan szeretném, ha okos, gyors és szép lenne a telefonom, ugyanakkor már egy 6 collos képátlójú telefonnal is úgy érzem magam, mintha egy kisebb fotóalbumot kellene megszelídítenem.

>>>Legfrissebb híreinket itt olvashatja>>>

A most piacra dobott négy új iPhone-nal az Apple lényegében négy teljesen különböző, mégis nagyjából egyforma telefont alkotott, és az egy tőről fakadó négy hajtással nagyjából minden területre be tudtak törni. Az iPhone 12-t és 12 Prót már korábban kipróbáltuk, most a villámgyorsan kedvenccé váló 12 Minin volt a sor.

A Mini névválasztás nem véletlen: először kézbe fogva valószínűtlenül kicsinek tűnik az 5,4 collos képátlójú telefon. Még az SE változathoz képest is sikerült belőle faragni, tömegben kerek 7 grammot – ez azért a gyakorlatban nem érzékelhető –, hosszában 7, szélességében pedig 3 millimétert, ami viszont már szemmel látható.

Hogy mennyire jó ez a méret (és az SE mérete is), azt tökéletesen jelzi, hogy egy 6 collos androidos telefonról a teszt idejére áttérve pillanatok alatt sikerült megszokni a Minit. Amikor valami miatt újra a saját telefonomat kellett kézbe venni, a mérete, illetve a jó 60 grammos többlet miatt kényelmetlen, már szinte teher volt a nagyobb telefon. Nagy előnye viszont, hogy ugyan kisebb, mint az SE (meg az iPhone 6, a 6S, a 7 és a 8), mindegyiknél nagyobb a kijelzője.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Sorolhatnánk igazából, hogy mennyire mini is a Mini, de a legjobban talán az érzékelteti, hogy

belefér egy farmer órazsebébe,

ami akkor is nagy szó, ha nincs épeszű ember, aki az órazsebében tartaná az onnan félig kiló telefont.

Ami nekem a kézfejméret, az a nőknél a nadrágzseb, a Mini viszont ezt a problémát is orvosolja, ezzel a változattal keveseknek lesz azzal gondja, hogy nem tudja hova tenni a telefont, és kézben kell majd hurcolni. Na de ennyi elég is arról, hogy Mini = kicsi.

Mielőtt rátérnénk az egyéb részletekre, nézzük gyorsan, mi az, ami pontosan ugyanaz benne, mint a sima 12-ben, és ezért nincs is értelme különösebben újra taglalni:

  • nincs se nyomógomb, se ujjlenyomat-olvasó, ami vírusterhes időkben a maszk miatt kicsit nehézkessé teszi az utcai használatot,
  • ugyanaz a kamerarendszere, mint a sima iPhone 12-nek, szuperjó képeket csinál, de nyilván lesznek, akik sokkal szívesebben látnák a 12 megapixeles telefotót a hasonló felbontású ultraszéles látószügú optika helyén,
  • a hátsó borítása ugyanúgy üveg-kerámia hibrid (ami egyébként feketelyukként gyűjti magára az ujjlenyomatokat és az apró szöszöket, de hát úgyis mindenki tokba teszi majd), a kisebb méret miatt viszont valahogy sokkal ellenállóbbnak tűnik, legalábbis ez alapján a videó alapján:

És szinte teljesen ugyanaz a belseje is, mint a többinek, az A14 Bionic processzor piszok gyors működést hoz,

egy dolog nem ugyanaz csak belül: kisebb akkumulátort kapott.

A 12 Pro Max 3678 mAh-es akkumulátorát nincs is értelme idekeverni, mert teljesen más ligában játszanak, a sima 12-esbe és a Próba rakott 2 815 mAh-es aksi viszont szintén jelentősen nagyobb, mint a Mini 2 227 mAh-es telepe, és ez bizony a működésre is kihat.

A legtöbb bevizsgálás 11-12 órás üzemidőt mond, de ezt nagyon-nagyon-nagyon óvatos használat mellett. Ha az ember rendesen nyomogatja, pár YouTube-videó itt, egy kis twitterezés közlekedés közben ott, munkahelyi cset követése amott, meg kávéfőzés közben valami kis játék, hát, a munkaidő végére bizony már pirosban van a reggel 100%-ról indult töltöttség. Ez az egyelőre végeláthatatlan home office világában nem annyira zavaró, mert az ember a saját lakásában lépten-nyomon töltőkbe akad, de aki munka után még folytatná bármerre a napot, kínosan ügyelnie kell arra, hogy a kicsekkolásig adjon egy plusz energiafröccsöt a telefonnak.

A töltésre egyébként itt is rendelkezésre áll a MagSafe mágneses tappancs, és az sem zavaró, hogy a sima 12-eshez képest gyengébben tölt, hiszen kisebb is az aksi, így nagyjából ugyanannyi idő alatt van 50%-on és maximumon is. Az viszont itt is kis fekete pont, hogy kábel van, töltő viszont nincs a csomagban, ami a nagyjából 300 ezer forintos ár mellett azért nem túl baráti gesztus.

Az viszont mindenképpen üdítő, hogy a telefont a tenyérben tartva hüvelykujjal könnyen elérhető az ellenkező oldali felső sarok is, ezzel tökéletesen megvalósul a kényelmes, mindenféle görcsös mozdulatot nélkülöző egykezes telefonhasználat, ami az Apple kezelőrendszere mellett gyorsan olyan érzést kelt, mintha egy beépülő szimbiontává vált volna a telefon az ember kezében.

Ugyanakkor, aki a gyors kétkezes gépeléshez szokott, annak fel kell készülnie rá, hogy a kisebb kijelző miatt összeakadhatnak az ujjai úgy, ahogy régen az írógépeken a betűk karjai. Itt viszont legalább van lehetőség alkalmazkodásra.

Mire elég 5,4 hüvelyk?

A kisebb kijelző másban is érezteti azért a hatását. Aki a folyamatos és állandó médiafogyasztásra telefonon rendezkedett be, az csalódni fog a Mini minden előnye ellenére, mert ez 5,4 colos kijelző nem fog helyettesíteni egy mozivásznat sem. Ahogy egy rendes szövegszerkesztőt, vagy épp pdf-olvasót sem, szóval ha a mindennapjaink része, hogy dokumentumokkal foglalkozzunk akár a buszon is, érdemes másfelé tekintgetni, ha nem akarunk végtelen, fájdalmas ki-bezoomolásra és ide-oda tologatásra készülni.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Félig zárójeles megjegyzés, de az 5,4 colos kijelzőből lejön az előlapi kamerának fenntartott bevágás, ezt pedig nem minden alkalmazás kezeli tökéletesen – egyes játékok simán a teljes teret kitöltik, és így elfedi a játéktér, valamint a kezelőszervek egy részét a belógás, míg bizonyos, böngészőből indított videók vagy alul-felül fekete csíkot hagyva látszanak kicsiben a belógásig tartó területet elhasználva, vagy kitöltik a teljes szélességet (fekvő módban), akkor meg kilóg a képernyőből alul és felül egy-egy kicsi sáv.

Nem várt probléma, hogy a Mini bizony annyira kicsi, hogy nem minden autós telefontartó tudja megfogni, többől egyszerűen kiesik, szóval a váltás előtt nem árt méricskélni, vagy felkészülni egy új tartóra annak, aki gyakran használja autóban a telefont akár GPS-ként, akár csak kihangosítva telefonálásra.

Bár a cikk végére érve úgy tűnik, hogy inkább csak a negatívumokat soroltuk, valójában viszont szó sincs arról, hogy a Mini rossz lenne, sőt. A jó dolgok döntő többségét leírtuk már a 12/Pro tesztjében, az pedig, hogy mindezt egy meghökkentően kicsi telefonban megkapjuk többnyire ugyanúgy, szinte hihetetlen.

Az iPhone 12 Mini lényegében új kategóriát teremtett, érdekes lesz látni, mikor – és leginkább honnan – jön majd hasonló méretű telefon, ami technikában verni tudja. A mérete miatt nők körében biztosan gyorsan népszerűvé válik, de összességében is bátran ajánlott bárkinek, aki nem tévé vagy szövegszerkesztő helyett használja a telefonját.

(Az iPhone 12 Mini készüléket az iSTYLE-tól kaptuk a teszthez.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!