A magyar BioTechUSA lett az FC Barcelona táplálékkiegészítő partnere

2024. szeptember 4. – 11:00

A magyar BioTechUSA lett az FC Barcelona táplálékkiegészítő partnere
Lévai Bálint és Lévai Balázs, a BiotechUSA tulajdonosai, középen Juli Guiu, az FC Barcelona marketingért felelős alelnöke – Fotó: BiotechUSA

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex újságírója is jelen volt Barcelonában, amikor a két cég vezetői aláírták a több évre szóló partneri megállapodást. Lévai Bálint vezérigazgatótól megtudtuk, hogy az együttműködést az FC Barcelona kezdeményezte, fontos volt számukra, hogy sportolóik jó minőségű, a nemzetközi piacon ismert és elismert táplálékkiegészítőkhöz jussanak. A termékeket a katalán klub férfi és női első csapatának játékosai egyaránt fogyasztják majd, ezzel is támogatva a legjobb teljesítmény elérését.

Az együttműködés nagyságrendjének megfelelően rejtélyes meghívót kapott a Telex szerkesztősége július végén. A részletekkel kapcsolatban először csak sejtéseink lehettek, hiszen az utazás célállomásán, azaz Barcelona városán túl nem árultak el nekünk további részleteket. Megérkezésünkkor azonban a cégtulajdonosok, a vállalat vezető munkatársai és a világ egyik legnagyobb és legismertebb sportklubjának tagjai már vártak bennünket. Itt kezdtünk el sejteni, hogy nagy horderejű bejelentés várható.

Erőnlét a bajnokságban és a táplálékkiegészítők piacán

Lévai Bálint vezérigazgató és Lévai Balázs kereskedelmi igazgató, a BioTechUSA-cégcsoport társtulajdonosai a helyszínen elárulták, hogy ha tíz éve, amikor átvették szüleiktől a cég vezetését, valaki azt mondja, hogy a világ egyik legismertebb csapatának partnerei lesznek, aligha vették volna komolyan az illetőt. Most viszont azt érzik, hogy a vállalatcsoport folyamatos fejlődésének következő organikus lépése az együttműködés. Amit azért is éreznek örömtelinek, mert tapasztalatuk szerint az FC Barcelona szervezete – cégükhöz hasonlóan – egy nagy családként működik.

Ennek a nagy családnak világszerte legismertebb tagjai az aláírás után közvetlenül kezdődő meccsen igazi focigálát rendeztek. 7-0-ra győzték le a Valladolidot a spanyol bajnokság aktuális fordulóján – ezzel a Barca az egyetlen 100%-os csapat a LaLigában. Több mint meggyőző volt élőben látni a fiatal csapat játékszeretetét, technikai tudását és azt, hogy erőnlét szempontjából mennyire az ellenfél fölé kerekednek.

Mondani sem kell, hogy az erőnlét és az egészség milyen fontos az élsportban, bármelyik sportágról is legyen szó. Ahogy azt sem, hogy a csapatok dietetikusainak, étrendkiegészítő szakembereinek és orvosainak milyen nagy előnyt jelent, ha a vitaminok, proteinkészítmények és más táplálékkiegészítők egy beszállítótól érkeznek – így egyszerűbb is a sportolók étrendjébe illeszteni azokat.

Ezért keresett a csapat hosszú távon is megbízható partnert magának, és így találtak az európai szinten egyik legnagyobb tényezőnek számító BioTechUSA-ra. Fontos volt számukra a termékek mellett a gyártás körülményeinek megismerése is, ezért Magyarországon is jártak. A szadai üzemben tett látogatásuk győzte meg őket végül arról, hogy több évre szóló partnerségi kapcsolatot érdemes kezdeményezni.

A piacon is egyedülálló együttműködés keretében a vállalat látja el többek között a férfi és női első csapatot sport-táplálékkiegészítő termékeivel – a fehérjéktől, a vitaminokon át a regenerációt támogató készítményekig. A hazai táplálkozástudományi ismereteket is megosztják, a Barcelona módszertanának bizonyos elemeit ugyanakkor a magyar élsportban dolgozó szakemberek számára is átadják.

Két nagy csapat egy pályán

A BioTechUSA-cégcsoport Európa egyik legnagyobb táplálékkiegészítő gyártója és forgalmazója, nemzetközileg elismert szakmai szereplő, portfóliója világszerte több mint 100 országban elérhető.

„A minőségi, jól megtervezett étrend és hozzá kapcsolódó táplálékkiegészítés játékosaink felkészülésének egyik legfontosabb eleme, a BioTechUSA-val kötött együttműködés pedig garancia arra, hogy e téren is az élmezőnyben versenyezhessünk. Ezzel a megállapodással nem csupán az ágazat egyik vezető vállalata csatlakozik klubunkhoz, hanem arra is lehetőségünk nyílik, hogy játékosaink képességeit új szintre emeljük” – mondta az együttműködés kapcsán Juli Guiu, az FC Barcelona marketingért felelős alelnöke.

A közös termékfejlesztés is elképzelhető – Fotó: Tuba Zoltán
A közös termékfejlesztés is elképzelhető – Fotó: Tuba Zoltán

„Az FC Barcelona rendkívül körültekintően választja ki globális partnereit, mely egyáltalán nem meglepő, hiszen nincs olyan márka a világon, aki ne szeretne egy, a Föld bármely pontján ismert, több tízmilliós szurkolói bázissal rendelkező emblematikus klubbal partnerségre lépni. Éppen ezért, óriási öröm számunkra, hogy a katalán csapat szakértőinek előzetes elvárásait is messze felülmúlták termékeink prémium minősége és az a know-how, amivel in-house rendelkezünk. - mondta el az együttműködés aláírásakor Lévai Bálint, a BioTechUSA-cégcsoport vezérigazgatója és társtulajdonosa.

Hozzátette: “Már a tárgyalások korai szakaszában éreztük, hogy értékeink és hitvallásunk közös, így meggyőződésünk, hogy rendkívül sikeres időszak áll előttünk. Emellett pedig bízunk benne, hogy a táplálékkiegészítők fejlesztése és gyártása területén szerzett 30 éves szakértelmünk segítségével további sportsikerekhez segíthetjük hozzá a világ egyik legnagyobb és legnépszerűbb csapatának élsportolóit a következő években”.

Az egyedülálló együttműködés a hazai sportteljesítményt is segíti

A partnerség a kutatásra, az oktatásra és a tudás-átadásra is kiterjed. Ennek jegyében a két márka minden évben közösen publikál majd egy nyilvánosan elérhető tanulmányt, amely a katalán sportklub szakértőinek és orvosi stábjának szakértői véleményével is kiegészülve értékeli a BioTechUSA-cégcsoport bizonyos táplálékkiegészítőinek sportteljesítményre gyakorolt hatásait.

Emellett a felek a katalán klub szakértőinek részvételével, előadássorozat keretében hozzák el a Barcelona módszertanát a magyar élsport szakembereinek, kiegészülve a BioTechUSA sport-táplálékkiegészítő specialistáival.

Azt is megtudtuk, hogy az együttműködés akár a termékfejlesztés területére is kiterjedhet. Így akár közvetlenül – saját teljesítményüket támogatva – is profitálhatnak belőle a hazai és külföldi Barcelona rajongók.

A cikk megjelenését a BiotechUSA támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!