Otthonfelújítási kölcsön: a 4 legfontosabb dolog, amire érdemes figyelni
2021. április 19. – 12:39
frissítve
Kattintson ide kalkulátorunkhoz, és ellenőrizze, jogosult-e a 3 milliós állami támogatásra!
Az idén indult el az állami otthonfelújítási program, amelynek keretében a gyermeket váró vagy gyermeket nevelő háztartások visszakaphatják a számlával igazolt felújítási költségek felét, de maximum 3 millió forintot. A program azoknak is lehetőség ad, akik hitelképesek, de most azonnal nincs több 100 ezer vagy több millió forintjuk, ők ugyanis támogatott hitelből fizethetik a felújítást és juthatnak hozzá a támogatáshoz.
Cikksorozatunk előző részeiből kiderült, hogy a felújításokra nagy szüksége van a magyar lakásoknak, valamint az, hogy milyen lépésekre van szükség a hitelfelvételhez, most pedig pontokba szedtük, melyek a kardinális pontok az otthonfelújítási támogatás és kölcsön igénylése esetében.
Első, de leginkább nulladik lépés
Bár a program kétségtelenül vonzó feltételeket kínál, mielőtt valaki belevág a felújításba, érdemes a pontos kritériumokat megnéznie. Nem mindegy például, hogy hány éves a gyermek. Az sem, hogy a felújítandó lakásban mekkora tulajdonnal rendelkeznek az érintettek. Bár a lakásfelújítás körébe tartozó munkák nagy része belefér a támogatási szabályokba, mindenképp érdemes ellenőrizni, hogy a korszerűsítés pontosan milyen munkálatokra vonatkozik, és azok elfogadhatóak-e a támogatás tekintetében. Lényeges lesz, hogy kinek a nevére szólnak a számlák, fontos továbbá, hogy korábban a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében már elszámolt munkákat nem lehet „behozni” az otthonfelújítási programba.
Ahogy szó volt róla, a program keretében kamattámogatott kölcsönre lehetnek jogosultak a „felújítók”, ám itt is jó pár kritériumnak meg kell felelni. Létrehoztunk egy könnyen használható kalkulátort, amellyel mindenki megnézheti, jogosult lehet-e az otthonfelújítási támogatásra. Ha mindegyik kérdésre megfelelő a válasz, akkor lehet továbblépni. Fontos, hogy a jogosultságellenőrző csak arra ad választ első körben, hogy az érintettek igényelhetik-e a támogatást. Az, hogy az otthonfelújítást tervezők megkapják-e a kölcsönt, számos egyéb paramétertől függ, amelyekről cikkünkben még szó lesz.
Mennyibe kerül a festék? Mennyibe kerül a festő?
Az otthonfelújítási támogatásnak van egy sajátos számítási módja. A szabályok szerint az állami támogatás összegében az anyagköltség és a vállalkozói díj fele-fele arányban szerepelhet, ezért a lakásfelújítóknak kiemelten érdemes figyelniük erre az „50-50 százalékos szabályra”.
Abban az esetben, ha akár az anyagköltség (festék, gépek, faanyag, burkolat stb.), akár a korszerűsítéssel megbízott cég vagy szakember vállalkozói díja nem éri el a támogatás 50 százalékát – vagy ha úgy tetszik a teljes felújítási költség 25 százalékát –, akkor már borul az eredeti menetrend.
Az alábbi példákon keresztül jól látszik, miről is van szó. Ha valaki a támogatás és a kölcsön segítségével csak festést szeretne, a festéshez szükséges anyagok összértéke 100 ezer forint, miközben a festőknek 900 ezer forint a vállalkozói díja, akkor hiába 1 millió forint a kiadás, nem 500 ezer forint, csak 200 ezer forint lesz a támogatás. (Mivel a 100 ezer forint az alacsonyabb tétel és ennek a duplája érkezik az államtól.) Ha 200 ezer forint az anyag és 800 ezer a vállalkozói díj, akkor már 400 ezer forinttal „száll be” az állam. Ha viszont 300 ezer forintba kerülnek az anyagok és 700 ezer forintot kell a festőnek fizetni, akkor az összkiadás fele visszajár. Ugyanis az összeg is magasabb a teljes kiadás 25 százalékánál és a támogatás 50 százalékánál.
Példák 1 millió forintos összköltségű otthonfelújításra
Anyagköltség | Vállalkozói díj | Otthonfelújítás teljes költsége | Állami támogatás |
100 ezer forint | 900 ezer forint | 1 millió forint | 200 ezer forint |
200 ezer forint | 800 ezer forint | 1 millió forint | 400 ezer forint |
300 ezer forint | 700 ezer forint | 1 millió forint | 500 ezer forint |
Forrás: Erste Bank, Telex-számítás, Magyar Államkincstár
Mire kell figyelni az otthonfelújítási kölcsön felvételénél?
A támogatásra jogosultak államilag kamattámogatott kölcsönt igényelhetnek, hogy abból finanszírozzák a felújítást. Az Erste Banknál 3-6 millió forint között lehet a kölcsön összege, amit 5-10 év közötti futamidőre lehet felvenni.
A kölcsön tényleges összegét befolyásolhatja – többek között – a felújítandó ingatlan értéke, az érintettek adósminősítése, jövedelme és az aktuális havi törlesztőrészleteinek összege is. Az otthonfelújítási kölcsön igényléséhez be kell mutatni a banknak, hogy a felújításra fordított összegből mennyi lesz saját erő, és mennyi lesz az otthonfelújítási kölcsön összege.
Mikortól meddig lehet igényelni az otthonfelújítási támogatást?
Az otthonfelújítási támogatás a munkálatok befejezését és az utolsó számla kifizetését követő 60 napon belül, de legkésőbb 2022 december végéig igényelhető. Ha az otthonfelújítási kölcsönből történik a felújítás akkor még számolni kell azzal is, hogy a kölcsön folyósításától számított egy éven belül a bank számára igazolni kell azt, hogy megtörtént a felújítás.
Amennyiben minden feltétel adott, a Magyar Államkincstár közvetlenül a hitelszámlára utalja a támogatás összegét, amely a tartozás összegét csökkenti, vagyis onnantól a korábbinál alacsonyabb lesz a törlesztés. Fontos, hogy ha nem az előírásoknak megfelelően történik a felújítás, és a támogatás összege nem kerül betörlesztésre, azaz nem csökkenti az aktuális időpontban meglévő tőketartozást, akkor a kölcsönhöz nem jár az állami kamattámogatás, tehát piaci alapú – ennek eredményeként magasabb kamatozású és teljes hiteldíjmutatójú – kölcsön lesz belőle.
Az otthonfelújítási cikksorozatunk következő részeiben többek között bemutatjuk, hogy az átlagbérből mennyit kell fizetni az otthonfelújítási kölcsön részleteire kezdetben és mennyit, a támogatás megérkezése után.
A cikk megjelenését az Erste Bank támogatta.