2023. március 16. – 08:04
A 65 című filmben napjaink egyik legnépszerűbb férfi színésze, Adam Driver egy energiapuskával lövöldöz gondosan megmunkált CGI-dinoszauruszokra a Földön 65 millió évvel ezelőtt, miután az űrhajója lezuhant a bolygóra. Érthető, ha ettől önök is izgalomba jöttek, úgy meg aztán pláne, hogy a film egyik producere Sam Raimi, a forgatókönyvet pedig a Hang nélküllel ismertté vált Bryan Woods és Scott Beck írták. Mindez tökéletes receptnek tűnik a sikerhez:
közkedvelt főszereplő, horrorban otthonosan mozgó producer és forgatókönyvírók, akik amúgy a rendezői is ennek a filmnek, és persze a dinoszauruszok.
Dinoszauruszokat még mindig imádnak nézni az emberek, nem véletlenül termelt a Jurassic World: Világuralom is egymilliárd dollárt globálisan, dacára annak, hogy újabb mélypont volt a sorozat életében. A 65-nek megvolt a lehetősége, hogy egy sokkal jobb dinós film legyen, tele feszültséggel és ijesztő őslényekkel, de ehelyett végül egy bántóan kiszámítható sztoriban csinált az újabban minden szerepében gyerekeket kísérgető Pedro Pascalt a főszereplőjéből.
A 65 nem egy bonyolult film, ami már az első tizenöt percben ki is derül róla. Driver, vagy ahogy a filmben hívják, Mills egy űrhajópilóta, akinek van egy felesége meg egy lánya is, és amint az az első percekben kiderül, azért megy el egy különösen hosszú, két éves küldetésre valahova az isten háta mögé, hogy nekik jó legyen. A küldetés aztán persze félbeszakad, Mills hajója egy aszteroidával ütközik, és lezuhan egy ismeretlen bolygóra. Ami, mint kiderül, a 65 millió évvel ezelőtti Föld, rajta az akkoriban még virgonckodó dinókkal.
Innentől nagy meglepetésekre nem kell számítani, és kicsikre sem, mert hiába merül fel egy csomó kérdés, a 65 nem akar ezekre válaszolni. Miért olyanok a filmben szereplő hitech eszközök, mintha egy negyven évvel ezelőtti scifiből szedték volna őket? A nyilvánvalóan földönkívüli Mills miért ugyanolyan, mint a későbbi földi emberek? Miért csak egy körökből és háromszögekből álló írásrendszer választ el egy fejlett, űrutazásra képes civilizációt a mai emberiségtől? Mi volt a Mills által vezetett távolsági kutatóhajó célja? A 65-öt ezek a kérdések láthatóan nem érdeklik, ahogy az sem, hogy magyarázatot adjon bármire, ami a továbbiakban történik.
Mills a zuhanásban megsérül, de miután egy Mentőexpedíciót idéző jelenetben fagyasztógélt fúj az oldalán tátongó, véres sebre, sosem említik többet a dolgot. Mills a zuhanás után felöltözik egy sci-fikben kötelező kelléknek tekinthető, átlátszó maszkkal ellátott kezeslábasba, de miután kiderül, hogy a Föld légköre nem mérgező, egy szál pólóra vált. Millsnek kimegy a válla, miután leesik egy fáról, de némi segítséggel visszaugrasztja a helyére, és egyből úgy kapja a vállához a fegyvert, mintha mi se történt volna. Mills elveszíti a reményt, de aztán megacélozza a szívét, amikor kiderül, hogy az űrhajó egyik utasa is túlélte a zuhanást.
Ő Koa (Ariana Greenblatt), aki nem beszéli azt a nyelvet, amit Mills, cserébe viszont korban közel áll a lányához, szóval tökéletes alany ahhoz, hogy szép lassan közel kerüljön a pilótához. A 65-öt viszont ez a kapcsolat sem érdekli igazán. Párszor azért megpróbál úgy tenni, és legalább kétszer sikerrel is jár, de Koa érezhetően leginkább azért van benne a filmben, hogy Millsnek legyen kit megmentenie, és ne magában beszéljen. Ez nagy kár, mert egy jobban kidolgozott kapcsolat feldobhatta volna az amúgy faék egyszerűségű sztorit, ahol Mills és Koa A-ból B-be akarnak eljutni, hogy leléphessenek a Földről, ahol minden meg akarja ölni őket.
Minden alatt főleg a dinókat kell érteni, melyeknek változatos kombinációi támadnak rá lépten-nyomon Millsékre. Hogy miért pont őket pécézik ki szándékosan, miközben sosem láttak még embert humanoid földönkívülit, az természetesen nem derül ki, de ebben a filmben ez mondjuk már nem is túl meglepő. Ez ráadásul pont nem is lenne zavaró, ha a dinók érdekesek lennének, az alkotók azonban leragadtak az olcsó, kiszámítható riogatásnál és a CGI-szörnyeket teljes pompájukban megvillantó frontális támadásoknál. A film elején van egy jelenet, ahol még a néző sem tudja, hogy mire számítson, ott tényleg sikerült izgalmassá tenni az őslényeket, de később ezt egyszer sem sikerült reprodukálni,
így a dinoszauruszok gyakorlatilag nem többek digitális biodíszleteknél, amik néha feltűnnek, de a nézőre gyakorolt hatásuk a nullához közelít.
A 65 egy csomó minden próbál lenni, de semmit nem talál el igazán. Dinós filmnek nem jó, mert nem érdekesek a dinók. A legutóbb a Last of Usban látott marcona harcos-találékony gyerek duó sem igazán működik. Thrillernek meg pont azért nem jó, mert nem tudja eldönteni, hogy a karakterekkel foglalkozzon, vagy azzal, hogy feszültséget teremtsen a dinókkal, vagy bármi mással, amivel Mills és Koa kénytelenek megküzdeni. A cselekménytől sem fogja senki a körmét rágni, Driverre és Greenblattre pedig szintén nem emiatt a film miatt fog emlékezni bárki, hiába akad azért pár jó pillanatuk.
Cserébe a 65 legalább nagyon látványos, effektek terén nem kell szégyenkeznie a tavalyi Jurassic Worldhöz képest sem, pedig negyedannyi pénzből készült – mondjuk itt négy szereplőt kellett kifizetni, és abból kettő alig tűnik fel a filmben – a zenéje és a hangeffektjei is el vannak találva, és csak 93 perces, ami manapság igazi kuriózum a moziban bemutatott filmeknél. Ha valakinek ennyi már elég, az simán elmajszolhat egy vödör pattogatott kukoricát rá, de az energiapuskával dinoszauruszokra lövöldöző Adam Driver azért többet érdemelt volna ennél.
A 65 március 16-tól látható a magyar mozikban.