2023. március 10. – 22:29
Fel vagyok paprikázva, hogy beülök egy horrorfilmre, és az első gondolatom utána az, hogy mi folyik ebben az országban már megint. A Sikoly VI., ismétlem, a Sikoly hatodik része ugyanis a magyar korhatárbizottságtól X-es besorolást kapott, ami annyira szigorúan azt jelenti, hogy csak felnőttek nézhetik meg, hogy csak és kizárólag este tíz és hajnali öt között lehet megnézni moziban, amit, hát nem tudom, ki mennyit járt mostanában moziban, de csúcsidőnek nem neveznék. Az X, azaz szigorúan csak felnőtteknek járó besorolást már több film is megkapta, amióta 2012 óta ilyesmiket osztogatnak – az IGN egy remek összefoglalóban nézte át ezeknek a történetét és a bevételre tett hatását –, de van valami bizarr abban, hogy pont a Sikoly hatodik részével szúrtak ki ennyire.
A besorolásokat megvitató bizottság hozott már furcsa döntéseket: a Venom teljesen gyagya és ártalmatlan második része 18-as karikát kapott, talán azért, mert a főszereplő egy adott ponton elmegy egy LMBTQ-buliba, és ott jól érzi magát. A Sikoly hatodik részében még ez sincsen, igaz, két egyetemista nő között elcsattan egy csók, amin úgy érzem, nagyjából annyi értelme van felhorkanni, mint egy kivillanó bokán. Az IGN úgy tudja, hogy a korhatár indoklásában többek között az is áll, hogy a filmben látható gyilkosságok realisztikusak, öncélúak, indokolatlanul véresek, „ezek elkövetése a gyilkosnak élvezetet nyújt, és mindez a film vége felé egyre csak fokozódik”. Jómagam az a fajta ember vagyok, akinél például ez a megfogalmazás egy reményt keltő horrorfilmet takar, bár nem olyan régen végignéztem, hogy egy mutáns Micimackó először letépi egy nő felsőjét, pépesre veri a fejét, aztán beletunkolja egy aprítóba, miközben méz folyik ki a szájából, amire szintén igaz volt ez. Az is igaz volt, hogy az sem kapott X-kategóriát. Meg nem is került a horrorfilmekre különösen ráharapó magyar közönség elé ugyanazon a héten a Hadikkal.
És máris itt van a Hadik egy olyan filmről szóló cikkben, amiben fiatalok rohangálnak egy szellemmaszkos figura elől, a végén kiderül, hogy az a gyilkos, akiről nem is sejtettük, vagy talán egy kicsit azért mégis, páran elhaláloznak, néhányan szörnyű sebekkel, de túlélik, volt egy kis riogatás, egy kis vicceskedés azzal, hogy milyenek a fiatalok manapság, a popcornt lehet összesöpörni, aztán várni a következő részt.
Azért is jó ötlet várni a következő részt, mert a hatodik epizód jobb az előző, számozatlan című változatnál, ami úgy állt a Sikoly-univerzumhoz, mint a Star Warshoz, ahol Neve Campbell, David Arquette és Courteney Cox karakterei nagy becsben tartott, legendás figurák, akiknek meg kell adni a jussot, kontextusba kell őket helyezni az új évtizedben, vagy pedig úgy kell elbúcsúztatni az egyiküket, mint amikor a saját fia leszúrta Han Solót Az ébredő Erőben. A Sikoly VI-ban Arquette értelemszerűen nem tűnik fel, Neve Campbell állítólag a gyártás alatt kiszállt, maradt Cox, aki még jobban mellékszereplője a történetnek, a terep az előző részben bemutatott fiataloké.
Akikről mondanám, hogy élik a saját történetüket, és ennek a saját történetüknek a kovácsai, de hát egy kivételével mindegyikőjük az első film szereplőinek leszármazottja, és a mai napig ők határozzák meg az életüket. Főszereplőnk, Sam (Melissa Barrera) bujkál a hírneve és a neten terjedő, róla szóló összeesküvés-elméletek elől, húga, Tara (Jenna Ortega) próbálja feldolgozni az előző film történeteit, a többiek meg… Érdekes ez egyáltalán? Ha valaki azért nézte a Sikolyt, hogy megértse a generációs trauma öröklődését, a pszichopátia mivoltát, vagy azt, hogyan tud egy amerikai fiatal egy vérengzés túlélőjeként mentálisan és fizikailag is talpra állni, akkor el kell keserítenem, ebben a filmben öncélú, indokolatlan gyilkosságok vannak egymás hegyén-hátán.
Ahogy ezt az egyik szereplő el is mondja, mert ha valami megy a Sikolynak a vérengzés mellett, az a folyamatos kommentárja saját magának. Saját maga pedig éppen egy mindent újraindító, de valójában csak az első film struktúráját lemásoló film folytatása, ahol még durvább, még sokkolóbb, még brutálisabb vérengzés kell, ahol bárki veszélyben lehet, ahol még több ember gyanús, és így tovább. És mivel egy Sikolyról van szó, ezt nem saját magával, hanem az egyik szereplő hosszú monológjával illusztrálja, ahogy egy éve és ahogy több mint huszonöt éve is tették.
Mondanám, hogy unalmas, de ez már vele jár, a Sikoly VI. a saját rendezői és rajongói kommentárja is, egy nonstop utalgatás saját világára, miközben viccelődés saját magáról, kikacsintás az előző részekre (Hayden Panettiere visszatér a negyedik rész után), más horrorokra, akár apróságokban (mint az egyik szereplő Négy légy a szürke bársonyon-pólója, az olasz horrorok rajongóinak), akár konkrét utalásokban (az egyik tévén a szintén vidéki horrorból nagyvárosba váltó Péntek 13. – VIII. rész: Borzalom New Yorkban megy). Az egész rémesen idegesítőnek tűnhet, mintha egy csapat horrorrajongó vitatkozna egymással, és próbálnák tromfolni egymást (ilyen jelenet konkrétan van a filmben); sőt, öncélúnak is, ha nem ez lenne a Sikoly VI. tételmondata: a sorozat védjegyévé váló nyitányban megkapja a magáét egy filmakadémikus, aki azt hiszi, hogy az egyetemi tananyagával örökre elhárította egy sorozatgyilkos csapdáját.
A film legjobb jelenetében a szereplők egy New York-i metrókocsiban ragadnak Halloweenkor, körülöttük csupa horrorszörnynek öltözött emberrel. A New York-i metró már önmagában olyan tud lenni, mintha egy Fűrész-filmben ragadtunk volna, szóval a feszültség már adott, de az a jelenet sokkal több annál. A szereplők pásztázzák a teli kocsit, és várják a gyilkost, de mindenhol rémek vannak: Tűfej a Hellraiserből, a Babadook, Freddy Krueger. Ha úgy vesszük, hogy azonosultunk a szereplőkkel, akkor azt látjuk, hogy annyi horror van, hogy el sem lehet tőlük férni. Miért pont azt hagyjuk, hogy Szellempofa szúrjon meg minket?
Az én válaszom az, hogy azért, mert a Sikoly VI. a folyamatos kommentárja, a többszörös idézőjelbe tevése ellenére mégis szórakoztató lett. Olcsóbb és szürkébb, mint az előző rész, de annak ellenére kevesebb rajta a felesleg, hogy kétórás. Kevesebb benne az elnyújtott riogatás, a szórakozás az emberek elvárásaival, és inkább az egyszerű, brutális elborzasztásra mennek. A szereplők egyszerre viselkednek úgy, mint hús-vér karakterek, akik például szeretnek néha szexelni is, vagy mondjuk vacsorát főzni, néha meg úgy, mint akik elfelejtették egy pillanatra, hogy egy horrorfilmben ragadtak, de az egyik ki tudja egészíteni a másikat, hiszen sokkal könnyebb együtt menni egy papírvékony karakterrel is, ha tudjuk, hogy vannak igényei. És lehet, hogy ez blaszfémia, de kifejezetten jót tesz, hogy Neve Campbell karaktere, Sidney Prescott kimarad ebből a körből, Campbell mindig is egy fokkal jobb színész volt, mint ahogy a Sikoly-filmek megkövetelték tőle, a hiányától könnyebb elhinni, hogy ez a világ messze rugaszkodik a valóságtól.
Mert az egész alapja persze most is egy maximális tökkelütöttség, de amit a korhatárbizottság kifogásolt, azt én kifejezetten élveztem: a Sikoly VI. egy hisztérikus, vériszamos fináléba torkollik, ami csak stilizált, szinte operai (Dario Argento-rajongóknak: Opera-i) magasságokba/mélységekbe jut el, ahol tort ül a túltolt színészi játék, ahol zavaros motivációkat próbálnak megmagyarázni, ahol egyszerre próbálnak lezárni többéves, évtizedes történetszálakat, és talán megy nekik, talán csak megágyaznak a következő résznek. Én bevallom, rettenetesen élveztem az eszkalálódást. Remélem, én nem kapok korhatárt a cikkeimre.
A Sikoly VI. március 9-től látható a mozikban.
