L.L. Junior: Azért vagyok szomorú, mert ez a balhé kifelé zajlott, és nem befelé

Legfontosabb

2023. február 2. – 19:10

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 25 évvel megalakulásuk után az eredeti felállásban tért vissza a Fekete Vonat januárban a Papp László Sportarénában. A magyar popzene egyik legmeghatározóbb, kizárólag romákból álló popcsapata 10 ezer ember előtt adott remek koncertet, azonban az ünnepélyes visszatérés hamar civakodásba és üzengetésbe fordult szinte már másnap. A szervezők szerint veszteséges volt a koncert, a Fekete Vonat egyes tagjai pedig a várt bevétel elmaradását kérték számon egymáson, amelynek az lett a következménye, hogy valószínűleg megint jó sokáig nem lesz Fekete Vonat-koncert. Az After Podcast legújabb adásában L.L. Junior volt a vendég, aki beszélt az arénás koncerten szerzett élményeiről, a fellépés után kitört balhéról, és persze a saját szólókarrierjéről is.

(A beszélgetést könnyű olvashatóság érdekében pár helyen szerkesztve közöljük)

A Fekete Vonat sok szempontból unikális jelenség volt az ezredforduló környéki magyar könnyűzenében. Addig a cigányságot jellemzően a tradicionális népzenével vagy a vendéglátós, esetleg mulatós zenével azonosították, mire jött három Budapest belső kerületeiből származó tinédzser (Fatima, Beat és L.L. Junior), akik a hiphopot, a latin és karibi zenét ötvözték a cigányzenei motívumokkal, gyakran cigány nyelven énekelve. A három fiatal pillanatok alatt az ország legismertebb produkciójává nőtte ki magát, tele voltak a slágereikkel a tévék és a rádiók, azonban szinte a csúcson feloszlottak, a tagok pedig saját karrierbe kezdtek.

A legsikeresebb karrierje hármuk közül egyértelműen L.L. Juniornak lett, aki egy rövidebb kanadai kitérő után szólóban is képes volt évekig meghatározó előadó lenni, és máig aktív. Olyannyira aktív, hogy a beszélgetés felvételének idején éppen az ő közreműködésével készült KKevin-klip vezette a YouTube trendinglistáját.

„A rendező kirakott egy táblát, és azt mondta, hogy ő Timi, 40 éves, csepeli lakos, gyűjtött a jegyre, egyedül neveli a tízéves kisfiát. Neki énekeljetek, Timinek! Ő műkörmös és gyűjtögetett a koncertre. Mindenki Timi felé forduljon, és így énekeljen. Aztán fel kellett mindenkinek írni egy fogalmat, hogy hogy szeretnénk, hogy Timi távozzon majd a koncertről. Mindenki felírta, hogy boldogan, elégedetten – én katarzist írtam”

– meséli Junior azzal kapcsolatban, hogyan készültek fel ennyi év után a koncertre, ami gyakorlatilag a roma popkultúra nagy ünnepévé vált hamar. Ezt jól mutatja, hogy a színfalak mögött politikusok és közéleti szereplők adták egymás kezébe a kilincset. Junior szerint ott volt a koncerten Járóka Lívia fideszes EP-képviselő, Sztojka Attila országgyűlési képviselő, de állítólag még a Belügyminisztérium emberei is felbukkantak a vendéglistán, ahogy a Mazsihisz is. „Itt a bizonyíték, hogy színtelen a zene, mert mondjuk a Bilakóra ugyanúgy felállt táncolni fehér, nem fehér, meleg vagy nagy fukszos cigány is”. Később arról is beszél Junior, hogy a közönségben rengeteg rokonuk is ott volt, és bizony sokan sírtak is. Köztük például a közönségben ülő Pápai Joci is.

Junior egyébként saját bevallása szerint nem csalódott amiatt, hogy nem hozta meg a koncert a várt anyagi bevételt, bár szerinte mindenki többre számított. Beat és Fatima is kikelt a közösségi médiában a rendezvénnyel kapcsolatban, már-már vádaskodásig fajult a helyzet, de Junior mindezek ellenére mindkettőjükre meleg szívvel gondol. „Én ezt az élményt így és jól szeretném eltenni magamnak, különben felemésztene engem” – mondja Junior, aki egyébként a koncertért járó gázsija egészét jótékony célra ajánlotta fel.

Az összeveszés különösen azért lehet fájó, mert már le volt kötve egy fellépése a Fekete Vonatnak a Budapest Parkba, és a háttérben több fesztivál és klub is elkezdett érdeklődni a zenekar visszatérése miatt. Mi is úgy értesültünk több helyről, hogy 2023-ban rengeteg fesztivál és rendezvény fizetett volna komoly összegeket azért, hogy eredeti felállásban lépjen fel náluk a Fekete Vonat.

„Valahogy a sorsszerűsége, vagy inkább baljós árnya a Fekete Vonatnak, hogy mindig van valami dráma, mindig van valami rumli. Pedig aztán itt olyan szép volt minden!” – meséli, és hozzáteszi, hogy hamarosan elutazik három hónapra Dominikára, de mire visszaér, szerinte már rendben lesz minden újra közte és másik két zenésztársa között. Azt is elmondta, hogy ő abszolút nyitott arra, hogy újra leüljön Fatimával és Beattel tárgyalni és megbeszélni a dolgokat, de csak a sajtó és más külső tényezők kizárása nélkül.

„Ami családon belül van, az családon belül kell, hogy maradjon. Azért vagyok szomorú, mert ez kifelé zajlott, és nem befelé.”

A Fekete Vonat balhéi nem idén januárban kezdődtek. Emlékezetes volt, hogy a pályájuk csúcsán annyira összevesztek az addig a karrierjüket egyengető Dopemannel, hogy a két kollektíva a sajtóban, majd dalokban kezdett el üzengetni egymásnak. Emlékezetes a TKO: Nesztek című száma és videóklipje, amelyben az az Ogli G is keményen beszól nekik, aki sokáig Junior legjobb barátja volt kamaszkorában.

Junior szerint a balhé kifejezetten prosperáló volt a felek számára, de azt cáfolta, hogy megrendezett lett volna az összeveszés. „Nem volt ledealelve semmi, de mindenki örült a számoknak, amit ez a balhé hozott” – mondja, majd kitér arra, hogy annak idején Dopeman juttatta őket lemezszerződéshez, és ő intézte a stúdiófelvételeket is. „Bementünk, freestyle-oztunk, és két hét alatt megírtuk az első lemezt”. Az első lemez felvételeinél akadt anyagi nézeteltérés az akkor még mindig tinédzsernek számító tagok és Dopeman között. „Mindig marakodás volt a pénzen, de aztán jött a Virítsd a lóvét klipje, amiben Dopeman arról rappelt, hogy ő fedezett fel minket, aztán elárultuk. Erre írtunk egy dalt Vissza a feladónak címmel” – ezután kezdett a magyar raptörténet talán legnagyobb beefje, amelybe belekeveredett Ganxsta Zoleetól Kicsi Tysonon át még MC Ducky is. A helyzet odáig fajult, hogy egyszer valaki még a Z+ tévécsatornán is beletelefonált, hogy a Fekete Vonat tagjai tanuljanak meg viselkedni, mert baj lesz a diszkókban.

„Volt egy buli ebben az időszakban, amikor lementünk ugyanarra a szórakozóhelyre. A Ganxstáék voltak ott, és így viccből vicsorgott, de lehetett látni, hogy ez poén, és nem veszi komolyan” – emlékezik vissza L.L. Junior erre az időszakra. Mindezek után Dopeman felbukkanása azért egészen meglepő volt az arénás koncerten. Junior szerint Lévai Balázsnak, a koncert rendezőjének volt az ötlete, hogy ezt a kis rapháborút csinálják meg újra a színpadon is. Junior egyébként Dopeman kartörése miatt három hónapig még a Ganxsta Zolee és a Kartelbe is beugrott helyettesíteni, annyira jó volt előtte a kapcsolat.

Fekete Vonat-koncert egy jó ideig biztos nem lesz újra, azonban L.L. Junior, mint szólóelőadó életében új korszak kezdődik. Saját bevallása szerint kicsit túl későn jött rá, mikor kellett volna átállnia élő hangszerelésre a fellépéseken, ezért a jövőben erre koncentrál, nagyzenekaros felállásban koncertezik, és elhagyja a kisebb klubbulikat vagy haknikat. Lesznek valószínűleg Fekete Vonat-számok is, de repertoárjában bőven akadnak saját slágerei is, mint a Raggamoffin 2. Utóbbi azért különösen érdekes, mert jól bemutatja, mennyire ritka Magyarországon, hogy egy férfi előadó hasonló színvonalon tudjon rappelni, énekelni és táncolni, illetve az is kiderül belőle, hogy a pár éve óriási trendnek számító reggaeton hangzást ő már 20 évvel ezelőtt ellőtte.

„Szomorú voltam, és néztem, hogy milyen dátum van most. Miért most? Nem láttátok, hogy ez már rég lement itthon?” – reagál arra, hogy egy olyan trendről beszélünk, aminek már megvolt a saját divatja hosszú évekkel ezelőtt. Junior kicsit unja már ezt, és nem jelent neki kihívást reggaetonra énekelni vagy rappelni. Bezzeg reggae-re vagy egy alap hiphopra, mert arra könnyebb neki technikázni. Azt még hozzáteszi, hogy egyébként Magyarországon a Fiesta zenekar volt az, ami a korát megelőzve már reggaetont csinált bőven 20 évvel ezelőtt.

2004-ben producere, nyelvi konzultánsa és főszereplője lett a Nyócker című magyar animációs filmnek, de mindig is érdekelte a színjátszás. Voltak is kisebb-nagyobb munkái, írt filmzenét is, de a tévés-filmes karrier nem igazán jött össze. „A Barátok közt volt, amin teljesen kiakadtam. Úgy utáltam a demagóg monológokat és dialógusokat, hogy ezt, hogy lehet élvezni? Nem hiszel el, hogy nincs egy színes bőrű nagypofájú! Én akarok lenni a nagypofájú kisebbségi! Leszek hentes vagy hajléktalan, csak adjatok egy szerepet, könyörgöm!” – fakad ki az RTL évtizedeken át futó sorozatára, amit szerinte annak idején remekül parodizált Gálvölgyi János. „Mondom, hol a vér? Ki van fakulva ez a tévé!”

Ennek ellenére a legnépszerűbb tévés tehetségkutatókban hosszú évek óta ülnek elismert roma előadók is a zsűriben, de ez Junior szerint csak azért lehet, mert ez zene, és nem színjátszás. Utóbibban szerinte nem használják ki eléggé a romákban rejlő potenciált, és az ezzel járó társadalmi felelősségvállalást, de ezen éppen igyekszik változtatni, mert producerként dolgozik egy YouTube-ra készülő sorozaton. Példaként azt hozza fel, hogy például Will Smith rengeteget tett a feketék elfogadásáért pusztán azzal, hogy megmutatta a feketék kultúráját tévésorozatokon (lásd Kaliforniába jöttem) keresztül, és szerinte ma is segítene a romák helyzetén, ha például lenne egy Família Kft.-hez hasonló sorozat kifejezetten roma szereplőkkel. „Will Smith is egy szerethető, könnyed, értelmiségi és szórakoztató családot mutatott be külön-külön karakterekkel, mindegyikkel tudtam azonosulni, és még szerethető is volt. Ez nagyon-nagyon hiányzik itthon, és nem merik bevállalni”.

Az adás többi részében szóba kerül még:

  • Hogyhogy felkerült végül az összes lemez a streamingfelületekre?
  • Lesz-e koncertfilm az arénás buliról?
  • Miért tartja azt, hogy minden cigány hipszter?
  • Miért költözött ki egy időre Kanadába?
  • Miért nem becsüli le a haknizást?
  • Miért nem volt számára csalódást keltő a rendezvény bevétele?
  • Miért ajánlotta fel végül a gázsiját jótékony célra?
  • Megromlott-e a kapcsolata Beattel és Fatimával?
  • Hogyan került Dopeman a színpadra? Miért vesztek össze annak idején?
  • Hogyan lettek gyerekkori barátok Ogli G-vel? És miért került miatta annak idején a rapper kórházba?
  • Hogyan fedezték fel őket a lemezkiadók?
  • Hogyan emlékszik vissza az 1997-es Fila Rap Jamre, amit végül megnyertek?
  • Mennyire voltak szerves része a ‘90-es évek magyar rapzenei undergroundjának?
  • Milyen zenék hatottak rá a Fekete Vonat előtt?
  • Lát most olyan előadót vagy rapcsapatot, akik hasonló utat járnak be, mint a Fekete Vonat?
  • Hogyan hatott Csóré Béla a Fekete Vonatra?
  • Hogyan látja mai szemmel a Raggamoffin 2 című slágerét úgy, hogy manapság már mindenki reggaeton alapokra csinál zenét?
  • Mennyire változott meg a VII. kerületnek azon része, ahol ő is felnőtt? Mit szól ahhoz, hogy a Király utca mára turisztikai látványosság és az éjszakai élet központja lett?
  • Tudott-e arról annak idején, hogy A város másik oldalán című számuk refrénje nagyon hasonlót egy Bill Withers-dalra?
  • Hogyan kapta meg annak idején a Nyócker című animációs film egyik főszerepét, és hogy látja mai szemmel azt a filmet?
  • Hogyan került a színjátszásba?
  • Milyen projekten dolgozik majd Dominikán?
  • Mi várható tőle szólóban a jövőben?
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!