Egyre nehezebb követni, merre halad a Marvel-univerzum, és ez nem véletlen

2022. augusztus 23. – 20:39

Egyre nehezebb követni, merre halad a Marvel-univerzum, és ez nem véletlen
Forrás: Disney+ / Marvel

Másolás

Vágólapra másolva

A 2008-as Vasemberrel elindult Marvel Cinematic Universe nemhogy lassítana így másfél évtized év után, hanem csak most indul be igazán. A Disney+ elindítása óta nemcsak a mozikat foglalta el a képregényes-szuperhősös tematika néha már évi négy Marvel-filmmel, hanem elkezdte uralni a streaminggel kapcsolatos online diskurzust is. A legelső, teljesen a Disney-nél készült Marvel-sorozat 2021 januárjában jött ki, most már pedig hat sorozatnál járunk, és hamarosan jön a hetedik. És ez még mind semmi ahhoz képest, hogy hány produkciót jelentett be a következő évekre a Disney.

A Marvelnél ugyebár „phase”-ekre vagyis, fázisokra, szakaszokra oszlik a gigantikus történetfolyam, a következő Fekete Párduc-filmmel pedig hivatalosan is lezárul a negyedik ilyen fázis. Ezeknek a jelentése fontos ahhoz, hogy egyáltalán esélyünk legyen felfogni, hol tart most az MCU, és milyen irányba tarthat majd az ötödik és a hatodik szakaszban.

Aki semmilyen spoilert nem akar a Marvellel kapcsolatban, az inkább ne olvasson tovább!

  • Első szakasz: A Bosszúállók négy legismertebb hősét (Amerika Kapitány, Hulk, Vasember, Thor) szóló filmekben mutatták be, hogy a szakasz végére először összeálljon a Bosszúállók csapata.
  • Második szakasz: Három újabb szóló filmmel, új hősök (A galaxis őrzői, A Hangya) bevezetésével, illetve a második Bosszúállókkal ez a szakasz megágyazott a harmadik fázis nagy fináléjának és főellenségének, Thanosnak.
  • Harmadik szakasz: Minden eddiginél több filmmel, és klasszikus képregényes karakterek (Pókember, Doktor Strange, Fekete Párduc) bemutatásával eljutunk az egész MCU-projekt eddigi csúcspontjához, a Thanos elleni küzdelemhez és ennek a hatalmas történetszálnak a lezárásához.

Jelenleg a negyedik szakaszban járunk, ami már nemcsak filmekből, hanem sorozatokból is áll. Ahhoz képest, hogy eddig a fázisok jellemzően 3-5 évig tartottak, a negyedik mindössze 2021-et és 2022-t, a már bejelentett ötödik pedig csak 2023-at és 2024-et fedi le. Ebből is látszik, hogy óriási átrendeződés várható az MCU-ban, ezért érdemes részletesen átnézni, hogy hol tartunk most, hová tart az egész filmes-sorozatos univerzum, és hol köthet még ki.

Bosszúálló-tartalékok vagy tini Bosszúállók?

Annak ellenére, hogy az első a Bosszúállók indította be igazán az MCU-t, sem ebben, sem az ötödik fázisban nem lesz önálló Bosszúállók-film. A hatodikban viszont jön rögtön kettő is, amivel valószínűleg egy újabb nagy történetszálat zár le a Marvel – hogy pontosan melyiket, arról kicsit később.

A Bosszúállók pihentetésének több oka is van. Több színésszel lejárt a szerződése a Marvelnek, és a halott karakterek visszahozása a képregényes világban teljesen megszokott dolog ugyan, a Marvel érezhetően inkább egy új csapat felépítését kezdte meg. Nehéz dolga lesz, mert olyan nagy nevek távoztak, mint Robert Downey Jr., Scarlett Johansson vagy Chris Evans, és lejáróban a szerződése Chris Prattnek, Jeremy Rennernek, Mark Ruffalónak és Chris Hemsworthnek is. Chadwick Boseman (Fekete Párduc) váratlan haláláról nem is beszélve. Mi a megoldás?

  • Steve Rogers (Chris Evans) helyett Sam Wilson (Anthony Mackie) lesz valószínűleg a következő Amerika Kapitány.
  • A Vasember további története még kérdéses, bár az már látszik, hogy jön az Ironheart, ami egy ifjú feltaláló lányról szól, aki egy Vasemberhez hasonló robotikus páncélzatot fejleszt magának. (Ő, vagyis Riri Williams benne lesz egyébként a következő Fekete Párduc-filmben is.)
  • Elindult a She-Hulk, a civilben ügyvéd női Hulk sorozata, Mark Ruffalo is szerepel benne.
  • A Hawkeye-ban Clint Barton (Renner) átadta a stafétabotot Kate Bishopnak (Hailee Steinfeld).

Ezen kívül számos, Bosszúállókhoz közeli karaktert építettek fel az elmúlt években, mint a Hangya és a Darázs, Doktor Strange, Pókember, Marvel Kapitány vagy Sang-Chi. Az már más kérdés, hogy a negyedik fázis alapján még évekig kell várni arra, hogy kiderüljön, mit is kezd az MCU a Bosszúállókkal – pláne úgy, hogy a háttérben mintha a Marvel már egy új csapat, az ifjú Bosszúállók felbukkanását készítené elő.

Fotó: Marvel Comics
Fotó: Marvel Comics

A Young Avengers egy 2005-ben indult képregény volt, ami egy Bosszúállókhoz hasonló képességű fiatalokból álló szupercsapat (ráadásul a tagok nagy részét rokoni szálak kötik az elődökhöz). Az elmúlt évek MCU-produkcióiban egy sor olyan fiatal tűnt fel, aki megfordult ebben a csapatban a képregényekben. A már említett Kate Bishop, a Hangya lánya, Cassie Lang, az első fekete Amerika Kapitány unokája, Elijah Bradley, Vision és Skarlát Boszorkány gyerekei, Tommy és Billy, América Chavez, a kölyök Loki, de simán ide lehet sorolni még Ms. Marvelt, a későbbi Ironheartot vagy akár Kanget, aki a Loki végén tűnt fel. Ők egyelőre mind csak mellékes karakterek, de biztos nem véletlen, hogy az elmúlt évek szinte összes Marvel-produkciójában felbukkant egy tini hős, aki valamilyen módon kötődik egy ismert karakterhez.

Az ifjú Bosszúállók története azért is érdekes, mert az egyik kulcsszereplőnek nagyon sok köze van ahhoz a Kanghez, aki a már bejelentett Bosszúállók-filmek (Kang Dynasty, Secret Wars) alapján a következő Thanos, vagyis a nagy főellenség lesz. Valószínű az is, hogy a két új Bosszúállók-film a Végjátékhoz hasonló „royal rumble” lesz, amelyben mindenki megjelenik, aki csak él és mozog, nem pedig egy új, 5-6 fős szupercsapat bemutatása.

Hol vannak a mutánsok és a Fantasztikus négyes?

A következő MCU-szakaszok azért is lesznek érdekesek, mert mára szinte minden korábban elkótyavetyélt képregényes Marvel-jog visszakerült a Disney-hez, és láthatóan próbálnak kezdeni valamit azokkal a sorozatokkal is, amelyeket még a Disney+ előtt készítettek más csatornákra (Hulu, Netflix, ABC). Pókember még a Sonynál van, de a karaktert már beépítették az MCU-ba, a Fox nagy részének felvásárlása után pedig már az X-Men és a Fantasztikus négyes is a Marvelé. Nagyon úgy néz ki, hogy a jövőben a Bosszúállók csak egy lesz a különböző szupercsapatok közül, nem pedig az MCU legfontosabb egysége.

Az első új Fantasztikus négyes-film fogja megnyitni az MCU hatodik fázisát, és a már említett Kang is alapvetően ennek a társaságnak a házi főgonosza. Olyannyira, hogy a képregények szerint Kang nem más, mint Reed Richards, vagyis a négyest vezető Mr. Fantastic nagyon távoli, időutazó leszármazottja a jövőből. A Fantasztikus négyes a legcsúnyábban kezelt Marvel-franchise az elmúlt évekből, a 2015-ös filmet minden idők legrosszabbjai között szokták emlegetni. Richards viszont már felbukkant a Doktor Strange 2.-ben, és valószínűleg A Hangya: Kvantummániában is megtudhatunk pár részletet a Marvel első szuperhőscsaládjáról.

Az X-Men már jóval nehezebb kérdés. A franchise elképesztően népszerű volt a kilencvenes években a képregényeknek köszönhetően, majd a 2000-es évektől a mozikban is. Annyi mutáns karakter van a Marvel-képregényekben, amiből hatszor ennyi filmet és sorozatot lehetne csinálni, ráadásul az elmúlt 20 év után a nagyközönségnek már nem biztos, hogy újra elölről be kell mutatni, mi az a mutáns, ki az a Küklopsz vagy Magneto. A Doktor Strange 2.-ben már fel is bukkant Xavier Professzor, ahogy Ms. Marvelről is kiderült, hogy mutálódott génjei vannak. Ettől függetlenül úgy látszik, hogy az X-Men bemutatásával még sokáig várni akar a Disney.

Az is kérdéses, hogy mi lesz a nem Disney+-os sorozatokkal. A Doktor Strange 2.-ben, a Hawkeye-ban és a legutóbbi Pókemberben olyan karakterek bukkantak fel, mint Anson Mount (Black Bolt az ABC Inhumanséből), illetve Vincent D’Onofrio és Charlie Cox, akik a netflixes Daredevil-sorozat kulcsfigurái. A Disney már készíti a következő Daredevil-évadot Charlie Coxszal, vagyis a háttérben már elkezdődött, hogy kezdjenek ezekkel a karakterekkel valamit. Hogy újra castingolnak színészeket vagy valami más megoldást választanak, arról egy kicsit később.

Három másik potenciális szupercsapat sorsa még kérdéses, róluk van szó:

  • A galaxis őrzői;
  • a Thunderbolts; és
  • a Midnight Sons.

A galaxis őrzőiből idén jön egy karácsonyi különkiadás, amiről a rendező James Gunn már elárulta, hogy az ötödik szakasz előzménye lesz. Ezen kívül azt is elárulta, hogy ebben az összetételben a harmadik filmben látjuk utoljára együtt A galaxis őrzőit. Chris Pratt (Star-Lord) és Dave Bautista (Drax) jövője is kérdéses a színészek szerződései miatt, szóval kozmikus vonalon nagyon nem látni, merre megy tovább a Marvel.

Fotó: Marvel Studios
Fotó: Marvel Studios

A Thunderbolts már valamivel konkrétabb projekt. Ezzel a filmmel záródik az ötödik MCU-szakasz valamikor 2024-ben, és már megy a találgatás, hogy mi lesz ez az egész. A Thunderbolts bejelentése azért is volt meglepő, mert egy olyan franchise-ról van szó, aminek gyakorlatilag ugyanaz a lényege, mint az Öngyilkos osztagnak a konkurens DC-nél. Ez egy titkos szupercsapat tele bűnözőkkel és antihősökkel, akiket olyan feladatokra használ a kormány (vagy más szervezetek), amelyeket jobb eltussolni, cserébe az elítéltek valamilyen kompenzációban részesülnek. Hogy miben fog ez különbözni az Öngyilkos osztagtól, az jó kérdés. Főleg úgy, hogy a második Öngyilkos osztagot pont az előbb említett James Gunn rendezte, és kifejezetten szórakoztató lett.

Az eddigi MCU-projektek alapján már bőven van annyi bejáratott karakter, aki felbukkanhat ebben a csapatban:

  • Jelena Belova (Florence Pugh): A Fekete Özvegyben és a Hawkeye-ben látott karakterrel hosszú távú tervei vannak az MCU-nak az eddigi történések alapján.
  • John Walker (Wyatt Russell): Kurt Russell fia volt az egyetlen pozitívum a rém unalmas Falcon and the Winder Soldier sorozatban, és már volt is a csapat tagja a képregényekben.
  • Baron Zemo (Daniel Brühl): A második Amerika Kapitány-film főgonosza visszatért a Falcon and the Winder Soldierben, ráadásul a képregényekben ő az alapítója az eredeti Thunderboltsnak.
  • Antonia Drejkov (Olga Kurylenko): A Fekete Özvegyben Taskmaster karakterét radikálisan átírták a képregényekhez képest, és elég gyengére is sikerült, szóval hiába volt a képregényekben Taskmaster a Thunderbolts vezetője, valószínűleg a moziban várnak még vele. Főleg úgy, hogy valószínűleg nem is kell Florence Pugh mellé egy másik orosz karakter.
  • Ava Starr (Hannah John-Kamen): Ghost karakterét is kicsit átírták a képregényekhez képest, de biztosan kezdenek még vele valamit A Hangya és a Darázs története alapján. Szintén volt már a Thunderbolts tagja a képregényekben.
  • Emil Blonsky (Tim Roth): Hulk ellenfeleként tűnt fel, aztán évekkel később vették elő újra egy rövid jelenet kedvéért a Doktor Strange 2.-ben. Abomination felbukkan majd a She-Hulkban, és a trailer alapján most éppen börtönben lehet, szóval az ő szerepe még úgy is biztosnak látszik, hogy nem volt a csapat tagja a képregényekben.
  • Frank Castle (Jon Bernthal): Nemrég Rosario Dawson elkotyogta, hogy a Punishernek sem lett vége a Netflixen, és a Disney még hülye lenne elpazarolni egy tökéletes Jon Bernthalt. A képregényekben ő is megjárta már a Thunderboltsot.

Ami egy picit megkavarhatja a dolgokat, hogy geek körökben egyre többet hallani arról, hogy a Thunderbolts valójában a Dark Avengers-sztorit készíti elő. A Dark Avengers egy nagyobb képregényes történetfolyam volt, amelyben a Norman Osborn (a Pókember Zöld Manója) kormányzati támogatással a háta mögött létrehozta a Bosszúállók antitézisét csupa bűnözőből meg kétes hátterű figurából. A történet szerint Amerikának csak ikonokra van szüksége, és teljesen mindegy, ki van valójában Rozsomák vagy Sólyomszem maszkja mögött.

Ilyen alapon már most van egy csomó potenciális karakter, hiszen Taskmaster vagy US Agent simán lehet Amerika Kapitány, Jelena Belova az új Fekete Özvegy, Abomination a csapat Hulkja, Agatha Harkness a WandaVisionből lehet Skarlát Boszorkány, a Pókemberben epizódszerepet kapó Mac Gargan pedig úgy lehet Pókember, hogy megkapja a Venomból ismert szimbiótát, amit a legutolsó Pókemberben is megmutattak. Egyedül az a kérdés, hogy a legutolsó Pókemberben visszahozott Norman Osborn, vagyis Willem Defoe behúzható-e még egy újabb projektbe, vagy mást kell keresni. Thunderbolt Ross, a képregények Vörös Hulkja viszont nem jöhet szóba, mert az őt alakító William Hurt idén tavasszal elhunyt.

Fotó: Marvel Comics
Fotó: Marvel Comics

A Midnight Sons az utolsó ilyen potenciális csapat, ráadásul hasonló címmel (Midnight Suns) már készül egy hivatalos Marvel-videójáték is. Ez a képregényekben egy 1992-ben debütáló csapat volt, amit eredetileg Doktor Strange hívott össze (bár ez nem a legjobb szó rá, de ennyire már ne vesszük el a részletekben), és minden tagnak volt valamilyen kapcsolódása az okkulthoz. Az itt megforduló karakterek közül többen debütáltak már az MCU-ban, vagy hamarosan fognak, mint Penge (Mahershala Ali), Werewolf by Night (Gael García Bernal), Vasököl (Finn Jones), Holdlovag (Oscar Isaac), Wong (Benedict Wong), és a Szellemlovas. Ő valószínűleg nem a régi filmekből ismert Nicolas Cage lesz, és nem is az Agents of Shieldből megismert Gabriel Luna, aki egyébként is csak egy sokadik Szellemlovast alakít. Erről még elég korai beszélni, de az ötödik szakaszra időzített Penge, illetve az idén októberben a Disney+-ra érkező Werewolf by Night különkiadás után valószínűleg többet tudunk meg.

Egyébként pontosan mi is a történet?

Jogos kritika az újkori Marvel-filmek kapcsán, hogy amíg a korai produkcióknak volt elejük és végük és megállták a helyüket önálló filmekként, az újabbak nem ennyire koncentráltak, és nehéz látni pontosan, mi hova fut ki. Míg a korábbi szakaszokban a stáblista utáni bónusz jelenetekben építették fel szép lassan Thanost mint főellenséget, a következő évek meghatározó történetei sokkal kacifántosabbak. Pláne úgy, hogy a már bejelentett Bosszúállók-filmek, vagyis a Kang Dynasty és a Secret Wars a címeik alapján egy nagyon ismert képregényes történetet dolgoznak fel.

Plusz ott a Secret Invasion, ami szintén egy gigantikus, és nagy közönségkedvenc történet a képregényekben, az eddigi infók alapján az MCU-s verzió jóval kisebb lesz, mindössze egy sorozatot készítenek belőle Samuel L. Jacksonnal, vagyis Nick Furyval a középpontban. Ez egyébként a modern kori Marvel egyik legjobb képregényes sztorija volt, amit évekig készítettek elő a háttérben, és annyi a lényege, hogy a földönkívüli alakváltó skrullok szép lassan beszivárognak az emberi társadalomba, hogy így vegyék át a Föld felett a hatalmat. És igen, nemcsak politikusok helyét veszik át, hanem szuperhősökét is. Ha ez nem is lesz akkora durranás, mint a képregényekben, szépen megágyazhat A galaxis őrzői után történő kozmikus sztoriknak.

De térjünk is rá arra, hogy mi az a Kang-dinasztia, és mik azok a titkos háborúk.

Amíg az első három MCU-szakasz az Infinity Sagáról, vagyis a végtelen kövek összegyűjtéséről és annak következményeiről szólt, addig a negyedik-ötödik-hatodik szakaszt Multiverzum Sagának hívják. A multiverzum bemutatása nélkül nincs is értelme a Secret Wars-történetszálnak, de van ennek egy egészen más oka is. A Disney ezzel a történetszállal tudja közel 20 év után elérni, hogy minden létező Marvel-produkció végre egy helyre kerüljön, összeálljon a nagy puzzle, és kvázi tiszta lappal folytathassák.

Fotó: Disney+
Fotó: Disney+

A Kang Dynasty egy 2001-es Bosszúállók-történet, amelyben a már említett Kang rövid időre a Föld uralkodója lesz – valószínűleg ezt dolgozza majd fel a film is. Sokkal érdekesebb a Secret Wars, amiből kettő is volt. Az eredeti 1984-es történet azért is kultikus, mert ez volt az első alkalom, hogy több tucat Marvel-képregényen keresztül futott egy nagy átfogó sztori, pont úgy, ahogy az Infinity Saga a filmekben. Az első Secret Warst eredetileg azért hozták össze, mert a Mattel játékgyártó szeretett volna egy csomó Marvel-akciófigurát gyártani, és kellett hozzá egy háttérsztori, amiben mindenki megverekszik mindenkivel. A Secret Warsban nagyjából annyi történt, hogy egy sereg szuperhőst és rosszfiút egy Battleworld nevű helyre tereltek, hogy ott harcoljanak egymással a végsőkig.

A 2015-ös reboot már jóval komplikáltabb, és itt meg is érkezünk a jelenhez. Az elmúlt pár évben számos olyan Marvel-produkciót láthattunk, amelyben megjelent a multiverzum, vagy olyan hősök, akik egészen eddig nem voltak az MCU részei. Az egész Quicksilver felbukkanásával kezdődött a WandaVision-ben. És ez nem az MCU-féle verzió volt, Aaron-Taylor Johnsonnal, aki meghalt a Bosszúállók 2.-ben, hanem Evan Peters, akit a Fox-féle X-Menből lehet ismerni. Aztán jött a Loki-sorozat, amelyben megismertük a különböző idővonalak és párhuzamos univerzumok rendszerét, illetve magát Kanget is. Ezt a Pókember: Nincs hazaút követte, egy rakás Tom Holland előtti Pókember-karakter visszatérésével, hogy aztán a Doktor Strange: Az őrület multiverzuma igazán felkavarja a dolgokat egy rakás régi-új szereplővel.

A 2015-ös Secret Warsban nem Kang, hanem a fantasztikus négyes ősellensége, Dr. Doom volt a főgonosz. A koncepció nagyjából annyi, hogy párhuzamos univerzumok kezdenek egymásba folyni, és egy ilyen ütközésben vagy mindkettő elpusztul, vagy az egyik túléli, ha elpusztítja a másikat. Ezért a különböző univerzumok lakói kénytelenek egymással harcolni, hogy ne pusztuljon el a világuk. Ezzel a történetszállal (ami közel 250 képregényszámot érintett) a Marvel voltaképpen rebootolta a képregényeit, illetve áthozott vagy megváltoztatott pár karaktert a fő idősíkon. Valószínűleg ugyanez motiválta a Disney-t és Kevin Feige-et, az MCU kreatív atyaúristenét is.

Fotó: Marvel Comics
Fotó: Marvel Comics

A multiverzum koncepcióval ugyanis bátran állíthatja a Disney, hogy az eddigi, más stúdiónál készült X-Men- vagy Fantasztikus négyes-filmek, sőt bármilyen már megjelent Marvel-alapú produkció az MCU része. Csak éppen nem a fő univerzumnak számító 616-os világban játszódnak ezek a történetek, hanem más, párhuzamos síkokon. Ennek a koncepciónak köszönhetően akár a Fox mutánsai, vagy a Netflix szuperhősei is úgy tudnak felbukkanni vagy akár megragadni az MCU-ban, hogy nem kell minden egyes új karakternek eredetsztorit adni, és a színészek változása sem zavaró egy-egy szerepben. Emellett el lehet játszani azzal a gondolattal is, hogyan lehet visszahozni, átírni vagy akár újra behozni már elengedett karaktereket, mint Vasember vagy Amerika Kapitány. Hiszen a képregényekben már működött a dolog, hogy például egy párhuzamos valóságban hogy Pókember nem Peter Parker, hanem egy Miles Morales nevű fekete-latino srác. Aki a Secret Wars után átveheti Tom Holland helyét a 616-os univerzumban, ahol a legtöbb Marvel-történet játszódik.

Ezzel Feige két legyet üt egy csapásra: hivatalosan is elpusztít minden olyan Marvel-terméket, ami még a Disney+ és a Fox felvásárlása előtt készült, cserébe ki is válogathatja magának azokat a karaktereket, akiket már nem kell újra bemutatni egy eredettörténettel.

Szóval nagyon úgy néz ki, hogy valahol 2025 környékén történik egy úgynevezett soft reboot az MCU-ban. Az addigi történeteket nem kezdik újra, de hogy bizonyos karaktereket más színészek játszanak, mint eddig, és lehet, hogy az X-Men és a Fantasztikus négyes tagjai között lesznek más filmekből látott színészek is. Ezután Feige olyan szempontból teljesen tiszta lappal indul, hogy a Pókember és Hulk bizonyos jogain kívül megkapja a teljes Marvel-játszóteret az összes fontosabb karakterrel, akiket már nem kell külön bemutatni. És az is elég valószínű, hogy ahogy felbukkan az X-Men és a Fantasztikus négyes az MCU-ban, úgy lesz egyre kisebb súlya magának a Bosszúállóknak.

Az már más kérdés, hogy az egész nem tűnik annyira organikusnak, és nézői szemmel jól követhetőnek, mint az Infinity Saga. A negyedik szakasz filmjei és sorozatai ezerféle irányba tartanak, és az olyan filmek, mint a Sang-Chi vagy az Örökkévalók inkább tűnnek tölteléknek, mint esszenciális néznivalónak. Ezen valószínűleg az ötödik fázist megkezdő Hangya: Kvantummánia tud majd sokat változtatni, de ez csak jövő februárban derül ki.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!