Életemben nem vártam még olyan sokat egy vándorjósra, mint a Sziget Fesztiválon

„A munkahelye a kártyák szerint gyarapodni fog. Nem bizonytalanítja el magukat a jövőben sem semmi, az utolsó kártya pedig azt mondja, újabb és szerteágazóbb témákkal fognak foglalkozni.”

– derül ki a jóskártyákból ez is, illetve magánéletem összes jövőbeni rejtelme. Persze joggal merülhetne most fel a kérdés, hogy mégis hogyan jutottunk oda, hogy egy vándorjós a Telex tartalmi és technikai jövőjéről mesél, miután kihúztam négy lapot egy pakliból. A válasz nem is olyan bonyolult: teljeskörű Sziget-tudósításunkból semmiképp nem akartuk kihagyni a fesztivál minividámparkját, a játékokkal, jósokkal, gólyalábas óriásokkal ékesített Sziget Vurstlit sem.

Oké, mi ez az egész?

A Sziget Vurstli 2011-ben indult el egy akkor még nagyjából ezer négyzetméteres területen a Sziget nagyszínpadával szemben. Nem meglepően része lett a rendes Sziget mellett a kisebbeknek rendezett Gyerek Szigetnek is.

A járvány utáni, idei Szigetre a területméret változott, a Vurstli is kicsit arrébb került. Már nem a nagyszínpaddal szemben található, hanem a bejárat melletti főút és a csónakház útjának találkozásánál. Mellette fekszik a cirkuszi előadások sátra, a Cirque du Sziget, illetve a táncos-színházas Theatre-and-Dance Field. A három helyszín tökéletesen kiadja az igazi vidámparki hangulatot (pláne, hogy régen Budapesten is egy egységet alkotott vidámpark és cirkusz), ezt pedig csak fokozza, hogy amíg a vurstli felé tartunk, élő szobrok, kötélen rángatott, gigantikus zenélő bika keresztezik az utunkat, hogy addig se unatkozzunk.

A hangulat nyilván meg is hozza a kívánt hatást. A vurstliba kanyarodva már nappal is azt láthatja az ember, hogy konkrét tömegek játszanak, ördögbotoznak, zsonglőrködnek egymás mellett. Teljesen józan felnőtt embereket varázsol el a bejáratnál egy pálcán pörgő tányér, belépve pedig az italpultokat is megszégyenítő sorok fogadnak minket: itt az emberek arra várnak súlyos perceket, hogy egy méterről beletaláljanak egy falövedékkel egy lyukba.

Rúgni, dobni, lőni

A Sziget programigazgatója 2011-ben úgy fogalmazott, hogy a vurstli ötlete onnan jött, hogy bár „a hatvanas-hetvenes évek Magyarországán élni nem volt leányálom, az emberek igyekeztek megtalálni azokat a pillanatokat és helyszíneket, ahol szabadnak érezhették magukat, és a Vidámpark ilyen hely volt.”

A hatvanas-hetvenes évek megidézése abszolút jól sikerült. A játékok ennél filmbe illőbben nem is tudnák idézni a tipikus vurstlihangulatot: nagy részük a dobálásra és lövöldözésre fókuszál,

• dobálhatunk itt egereket, lábasokat, dobozokat, kezeket;
• megrugdoshatjuk egy bohóccipővel a bohócokat, esetleg beküldhetünk pár labdát a szájukba;
• a reflexjátékok kategóriájában megpróbálhatunk gyorsan száguldó diókat szétzúzni;
• vagy foghatunk egy kalapot, és megpróbálhatjuk valahogy szobrok fejére rádobni;

A játékélményt fokozza, hogy amikor sikerrel járunk, a körülöttünk állók tapsolni és kiabálni kezdenek – ha pedig valami nem sikerült, biztatni kezdenek minket. Emellett pedig már-már a korzós andalgás varázsát adja az is, hogy a háttérben közben szól, hogy Május éjszakán, hogy Multimilliomos lesz a jazzdobos vagy hogy Stux, maga vérbeli párizsi lett.

Egy kicsit mérges oroszlán

Az egész vurstliban azért mégis az a legmeglepőbb, hogy hatalmas sorok állnak mindenhez, még a legegyszerűbb játékokhoz is. Az egyik legnépszerűbb látványosság itt Németország paradoxonja, a legkisebb óriáskerék, aminek a tetejéről sokat nem látni, de tény, hogy jól néz ki. Ez pedig elég is ahhoz, hogy kígyózó sorok várjanak előtte arra, hogy feljussanak rá.

Azt pedig semmi nem mutatja jobban, hogy mekkora szükség is van egy vidámparkra, mint hogy emberek képesek egy-másfél órát várni egy jósra vagy egy kalapdobásra még egy fesztiválon is.

A jóslás szintén hihetetlen nagy izgalmakat vált ki egyébként itt az emberekből. És legyen az akár a Telex-jövőt is megmondó jóskártyás opció vagy az úgynevezett szerencsekerék, ami az egyik résztvevő szerint úgy működik, hogy „pörgetsz, aztán vagy szerencséd lesz, vagy nem”.

Visszatérve az eredeti célokra: bármilyen szürreális a gigasoros vurstli, a hatvanas-hetvenes évek mellett a „vidámság, szabadság” vágyának kielégítését láthatóan jól sikerült hozni. Bár persze nehéz kívülről megérteni, miért vonz magához egy fesztiválon bárkit pont a vurstli, a velünk együtt játszó fesztiválozók azzal érveltek, hogy „itt minden olyan aranyos”, ezért éri meg önmagában is megnézni az egészet.

A Sziget Vurstlin általánosan kevés a gyerek, inkább a felnőttek teszik ki a közönség nagy részét. Persze itt-ott akadnak kicsik is, de a vurstli látszólag inkább azoknak a felnőtteknek szól, akik kikapcsolódás gyanánt most lennének kicsit újra gyerekek – hogy aztán ilyen mondatokat mondjanak a kivágott kartondobozok előtt egymást fotózva:

„Jó, jó, de most legyél egy kicsit mérges oroszlán inkább!”

Mi van még a gyereknek?

A Szigeten a gyerekes szülők sem maradnak tanácstalanul abban az esetben, ha a gyereknek épp nincs kedve bohócokat rugdosni. A vurstli területén belül szervezett bűvészshow-k például kifejezetten a gyerekeknek szólnak – bár ezt segíti az is, hogy felnőtt ember már kevésbé hiszi el, hogy az a bohócorr TÉNYLEG eltűnt a bűvész kezéből.

Bár a kinti játékok is könnyen lekötik a gyereket, a fesztiválozó családosok egy része emellett inkább a cirkuszi előadásokra esküszik elmondásaik alapján. A zsonglőrök és kötéltáncosok, akrobaták önmagukban érdekesek a kicsiknek is, ráadásul a cirkuszkultúra iránt érdeklődőket biztosan nem hagyja hidegen a felhozatal sem: érkeznek a Szigetre ugyanis társulatok Belgiumból, Franciaországból, Palesztinából is.

Ha pedig valaki tényleg a – szubjektív – legek legjére is rátekintene, de semmi nem tetszett eddig neki, akkor annak ott van még a Sziget egyik legcsodálatosabb dolga, a vietnámi vízi bábszínház. Egyszerre egyszerű és egyszerre valami elvarázslóan más világ, mint az egész fesztivál:

A Szigetről az Instagram- és Tiktok-csatornánkon is tudósítunk a fesztivál ideje alatt.