A nagyszínpadon túl is bőven lesz mit nézni az idei Szigeten

Már csak néhány nap választ el minket attól, hogy két év szünet után ismét megnyíljon a Sziget Fesztivál, ahol első ránézésre az arcbénulással járó betegségéből már felépült Justin Bieber tűnik a legnagyobb durranásnak, elvégre ő még sosem járt Magyarországon korábban. Vagy esetleg a Tame Impala, ami utoljára 2013-ban, még a szupernépszerű Currents megjelenése előtt lépett fel a Szigeten, most viszont már az egyik legnagyobb névként tér vissza. Oké, persze,

a headlinerek között ott van még a két éve remek albumot kiadó Dua Lipa, a Kings of Leon, Calvin Harris és az Arctic Monkeys is, de ők annyiszor voltak már itt, hogy azoknak, akik mindig valami újra vágynak, nehéz izgalomba jönniük tőlük.

A headlinerek alatt viszont a 2020-as, végül a járvány miatt elhalasztott Szigethez hasonlóan idén is egy rakás marha érdekes fellépőt lehet találni, jelentős részüket két évvel ezelőttről sikerült átmenteniük a szervezőknek. Persze nem mindenkit, a pár hónapja az idei év eddigi egyik legjobb lemezét kiadó FKA Twigs például kimaradt az idei felhozatalból, de így is bőven lesz mit néznie annak, akit nem csak a nagyszínpad érdekel. Összeszedtünk tíz másodvonalas fellépőt, akik miatt idén érdemes kimenni a Szigetre.

Caribou

Augusztus 14., 22.15, FreeDome

A kanadai Dan Snaith szólóprojektjét nem egyszerű kategorizálni, de ha nagyon muszáj lenne, valahogy úgy lehetne leírni, hogy a Caribou név alatt okos elektropopot csinál. Snaith albumról albumra, sőt sokszor még albumon belül is tud egy nagyot csavarni a formulán, így pedig a zenéjében tényleg minden van, krautrocktól a pszichedelikus elszállásokon, hangmintás kavalkádokon és már-már vaporwave-re hasonlító, bevásárlóközpont-core-on át a visszafogott, lágy énekkel megtámogatott szintis prüntyögésig. Caribou-t hallgatni marha izgalmas, felszabadító élmény, ez pedig élőben hatványozottan igaz, szóval ha valakit érdekel a kicsit elvontabb elektronikus zene, annak kár lenne kihagynia.

Slowthai

Augusztus 12., 20.15, FreeDome

A brit hiphop fenegyereke az elmúlt években felnőtt a helyi grime sztárok, mint Skepta vagy Stormzy mellé, és talán még túl is nőtte őket annyiban, hogy valamivel talán már most népszerűbb az Egyesült Államokban, mint az említett kollégái. Slowthai 2019-ben robbant be igazán a köztudatba a Nothing Great About Britain című nagylemezével, ami tele van társadalomkritikával, és kifejezetten sötéten ábrázolja korunk Nagy-Britanniáját. A rappert nemcsak karcos szövegei, hanem a punkból építkező attitűdje és sajátos flow-ja különbözteti meg a többiektől, azóta pedig már nemzetközileg is felfigyeltek rá, tavalyi nagylemezén közreműködött többek között ASAP Rocky, Denzel Curry, James Blake és a Mount Kimbie is, de van közös száma a Gorillazzal is.

Jon Hopkins

Augusztus 14., 0.00, FreeDome

Ha valaki együtt dolgozott az ambientisten Brian Enóval és a Coldplayjel is, az általában elég jó ajánlólevélnek számít, Jon Hopkins azonban nem csak emiatt van ott az elektronikus zene élvonalában már bőven több mint tíz éve. Hopkinsra rá lehetne sütni, hogy egy sima progresszív house producer, de az underground körökben mai napig körülrajongott Immunityről, vagy a 2018-as Singularityről annyi réteget lehet lefejteni, hogy közben tényleg fel sem tűnik az embernek, hogy vége lett az albumnak. A dübörgő basszussal megtámogatott kattogást éteri ambientrétegek és sokszor elég prominens zongoramenetek egészítik ki, a végeredmény pedig egy grandiózus, katartikus zenei utazás. Három éve a Sziget egyik legjobb koncertje volt az ugyancsak brit James Blake fellépése, én ettől is hasonlóra számítok.

Beabadoobee

Augusztus 13., 22.15, FreeDome

Ahhoz képest, hogy a filippínó származású brit Beatrice Laus még mindig csak 22 éves, már kihozott öt EP-t és két nagylemezt, és egyértelműen a korosztálya egyik legtehetségesebb énekes-dalszerzője. Laus a YouTube-ról tanult meg zenélni, és nagy hatással volt rá a Juno filmzenéje, illetve olyan énekes-dalszerzők, mint Daniel Johnston, Mac DeMarco, a Pavement vagy Elliot Smith, és ezt nagyon érezni a zenéin is. Nagyon teátrális, gazdagon hangszerelt, mégis alapvetően különböző indie műfajokból táplálkozó számokat ír, amelyek hol nagyon introvertáltak, hol nagyon karcosak. Már jó pár éve, hogy elkezdődött egy óriási hullám olyan női előadókkal, akik kicsit újraértelmezik a singer-songwriter hangzást és szerepet, Beabadoobee pedig egyértelműen a következő zenész, aki Courtney Barnett vagy Phoebe Bridgers nyomdokain haladhat tovább.

Floating Points

Augusztus 14., 1.30, FreeDome

Igen, ez már a harmadik vasárnapi koncert a listában – és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a Tame Impala és a BadBadNotGood is aznap lesz –, de hát nincs mit tenni, egyértelműen ez az a nap, amit egy vájtfülű zenerajongónak nem szabad kihagynia. A Hopkinshez hasonlóan brit Sam Shepherd, alias Floating Points talán a legvisszafogottabb producer ebből a trióból, de ez nem jelenti a mélység hiányát, és az élvezeti faktort sem rontja. A 2019-es Crush tökéletes kombinációja volt a kísérletezősebb breakbeateknek, a furcsa elektronikus zajoknak, a monoton darálásnak, a habkönnyű ambientnek és az elszállós zongorázásnak, de így is nagyon minimalista volt, ami egészen érdekes élmény. Shepherd egyébként tavaly csinált egy egészen lenyűgöző közös lemezt minden idők egyik, ha nem a legjobb tenorszaxofonosával, Pharoah Sandersszel is, ha ez nem győzi meg az olvasót, hogy érdemes megnézni, akkor semmi.

Fontaines D.C.

Augusztus 15., 0.00, FreeDome

Sorra bukkannak fel a kétezres évek garázsrockos és britpopos indie rockjával szakító, posztpunkosabb zenekarok Nagy-Britanniában és Írországban, mint az Idles, a Shame, a TV Priest, a Squid vagy a Black Midi. Egyértelműen idetartozik, és talán az egyik legismertebb manapság a dublini Fontaines D.C. 2019-ben robbantak be a Dogrel című nagylemezükkel, ami tele volt energikus rockslágerekkel, hogy aztán egy évvel később radikális változást hozzanak a hangzásukban elindulva egy valamivel pszichedelikusabb irányba. Pár hónapja jelent meg a harmadik nagylemezük, a Skinty Fia, ami egy morózusabb, kísérletezőbb, ír népzenéből is építkező lemez, ezzel is bizonyítva, hogy nemcsak egy szimpla ír indie zenekarról van szó. Aki szereti a nagyon vastag akcentust, annak különösen ajánljuk a zenekart, mert Grian Chattenhez hasonló akcentusuk csak nagyon keveseknek van a kortárs gitárzenében.

TOKiMONSTA

Augusztus 15., 3.00, FreeDome

Jennifer Lee, vagyis TOKiMONSTA kétségtelenül a nagy műgonddal felépített, rengeteg hatást kombináló instrumentális beatek királynője, akit bizonyos tekintetben az idén szintén fellépő BadBadNotGoodhoz vagy éppen Flying Lotushoz is lehetne hasonlítani. Utóbbihoz többek közt azért is, mert ő volt az első nő, aki FlyLo saját kiadójához, a Brainfeederhez igazolt, és itt adta ki első albumát is 2010-ben. Lee azóta kiadott még öt lemezt, olyan arcokkal működött együtt, mint Anderson .Paak vagy az Earthgang (és olyan előadók számaihoz csinált hivatalos remixeket, mint Ólafur Arnalds vagy Sia) és albumról albumra bizonyította, hogy folyamatosan meg tud újulni. Közben pedig végig megtartotta a rá jellemző hangzásvilágot, még a legutóbbi lemezén is, pedig itt tényleg sok volt a kollab. Ha valaki méltó módon akarja lezárni az idei Szigetet, annak itt a lehetőség.

BadBadNotGood

Augusztus 14., 20.15, FreeDome

A 2010-es évek újhullámos dzsessz reneszánszának az egyik kirakatcsapata a kanadai BadBadNotGood, amely gyakorlatilag forradalmasította a rap és a dzsessz kapcsolatát. A formáció először kortárs rapperek (Gucci Mane, Waka Flocka Flame, Tyler the Creator) feldolgozásaival hívta fel magára a figyelmet, azóta pedig egyaránt az újhullámos hiphop és dzsessz-színtér liblingjei. Szinte minden magára valamit is adó rapperrel készítettek már közös számot, mint Danny Brown, Earl Sweatshirt, Joey Badass, de voltak már Frank Ocean háttérzenekara is a színpadon. A rengeteg improvizációra épülő zenéjüknek köszönhetően számos dzsessz és könnyűzenei díjra jelölték már őket, 2021-ben pedig a legjobb progresszív R&B albumért járó díjból is kaptak, hiszen producerként működtek közre Thundercat legutóbbi nagylemezén.

Q-Dance presents: GET WACK!

augusztus 10., 22.00–5.00, TicketSwap Party Arena

Az utóbbi tíz évben jó pár népszerű hardstyle és hardcore előadó járt nálunk Headhunterztől a Da Tweekazon, Brennan Hearton és Angerfisten át egészen a Noisecontrollersig, de azért sosem volt túl népszerű nálunk a Hollandiában népzenének is tekinthető műfaj. Pont emiatt voltam eléggé meglepődve, amikor kiderült, hogy az idei Sziget első napjára a holland Q-Dance csinál nyitóbulit, amihez olyan legendás fesztiválok köthetők, mint a Defqon.1 és a Qlimax. Magyarországon ők először szerveznek eseményt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy este tíztől egészen reggelig hét előadó lép színpadra, köztük olyan veteránokkal, mint a Frequencerz, Ran-D és Zatox, illetve olyan feltörekvő szupertehetségekkel, mint a Sub Zero Project és Sefa.

A Sub Zero Project tagjai 26 és 25 évesek, Sefa pedig még mindig csak 22, de már mindketten írtak himnuszt a Q-Dance valamelyik nagy fesztiváljára, ami elég nagy szó – előbbi 2018-ban a Qlimaxre, utóbbi 2019-ben a Defqon.1-ra. A szerdai eseményen egyértelműen ők a legizgalmasabb előadók, és bár Sefa hajnali 4-kor fog kezdeni, tényleg érdemes lesz végig maradni. Ha valaki ennyire nem eltökélt, akkor is érdemes lesz benéznie: ha még sosem hallgatott hardstyle-t, de amúgy érdekli a sima EDM-nél pár fokkal izgalmasabb elektronikus zene, akkor azért, ha meg szereti a hardstyle-t, akkor azért. A kérdés már csak az, hogy milyen lesz a látvány – a Q-Dance saját eseményein évről évre egyre őrültebb színpadokat építenek, és van minden a lézershow-tól a tűzijátékig, de egyelőre nem tudni, hogy ebből itt mennyi jelenik meg.

Iceage

Augusztus 15., 17.00, FreeDome

Minden idők legjobb dán posztpunk együttese nem először jár Magyarországon, viszont minden fellépésük élményszámba megy, arról nem is beszélve, hogy az évek során mennyit változott a stílusuk. A még mindig csak a 30-as évei elején járó tagokból álló zenekar 2011-es bemutatkozó albumát az egekig magasztalta a szaksajtó, és azon ritka produkciók egyike, amelynek az összes, tehát mind az öt (!) nagylemeze megkapta a Pitchforktól a „best new music” címkét. Nem véletlenül, ugyanis a zenekar a nagyon zajos, már-már poszthardcore-os korai hangzásából a 2010-es évek második felére egy sokkal dallamosabb, gazdagabban hangszerelt vonalra állt át, hogy aztán kihozzák 2021-ben a Seek Sheltert, ami egy kifejezetten felszabadult, vidám, pozitív album ahhoz képest, hogy mennyire más jellemezte az Iceage-et a korábbi években.

És még pár izgalmas koncert a teljesség igénye nélkül:

• Alfie Templeman: groove-os, bulis indie pop baromi jó basszustémákkal és táncolható számokkal, egy mindössze 19 éves brit sráctól
• Jungle: őket talán már nem kell külön bemutatni, elképesztően jó koncerteket adnak élőben, és a Keep Moving című számuk egyértelműen az egyik legmenőbb világsláger volt 2021-ben
• Woodkid: óriási hype volt a francia zenész körül 2013 környékén, aztán évekre eltűnt, hogy 2020-ban visszatérjen egy új nagylemezzel
• Black Honey: kicsit garázsos hangzású, brit party rock and roll női frontemberrel
• Dirtyphonics: emlékeink szerint még sosem léptek fel Magyarországon, pedig a 2010-es évek elején az egyik legmenőbb formáció voltak, amelynek tagjai remekül ötvözték a drum and basst, az electrót és a brostepet, azóta pedig még durvább vonalra álltak át, és olyan kiadóknál jöttek ki zenéik, mint a Steve Aoki-féle Dim Mak, vagy a Diplo fémjelezte Mad Decent
• Nina Kraviz: az egyik legismertebb női techno DJ és producer, akinek fellépéseit orosz származása és állítólag a háború elleni nem túl erős kiállása miatt számos európai helyszínen lemondták
• Honey Dijon: transzgender aktivista és az egyik legmenőbb név manapság, akit a chicagói house-szal szoktak összefüggésbe hozni
• The Vices: holland indie rock némi elektronikus hatásokkal és fülbemászó refrénekkel
• The Psychotic Monks: súlyos francia pszichedelikus rock, ráadásul a zenekar pár éve közösen koncertezett Angliában a magyar Middlemist Reddel
• Lola Marsh: az izraeliek legjobb melankolikus indie popot játszó duóját a szlovák Pohoda fő szervezője fedezte fel, 2014-ben egyetlen lemez nélkül rögtön nagyszínpadra tette őket – ez pedig remek döntésnek bizonyult, mert a Lola Marsh pár év alatt eléggé befutott
• Princess Nokia: az egyik legjobb kurrens női rapper, akit valahogy mégis mindig lehagynak a toplistákról, pedig amellett, hogy nagyon sokoldalú, a beatjei is keményet mennek