2021. október 28. – 05:00
A Bűnös város a Valami Amerika-filmek legjobb poénja, a vicc, aminek van felvezetése és lecsapásai is. Ha valaki nem vágná kívülről-belülről Herendi Gábor vígjátékait, a Bűnös város az a film, amit elkészíteni a reklámosként dolgozó főszereplő nagy álma. Az álom az első film végére összejön, de a másodikból már megtudhatjuk, hogy a Bűnös város hatalmas bukás lett, amit utált mindenki. Csak egy percet látunk belőle: egy fekete-fehér jelenetben, egy búzatábla közepén vándorló kamera megtalálja Kovács Lajost, aki kimondja, hogy
„Ez egy bűnös hely. Ez egy bűnös város.”
Majd a fejéhez emel egy komikusan régi, vadnyugati stílusú revolvert, a filmnek és a szomorú zenéjének pedig vége.
A jelenet és a benne szereplő két mondat tényleg vicces, nemcsak azért, mert egy magyar művészfilm paródiája, hanem mert abból is viccet csinált, hogy vannak olyan filmesek, akiknek az álmuk létrehozni valami keményet, valami karcosat, valami mélyet – aztán ebből az lesz, hogy mindenki Büdös városnak nevezi majd a filmjüket egy kacagás után. (Ez egyébként egy annyira vicces alapötlet, hogy idén bemutattak egy magyar filmet, ami pont egy ilyen emberről szól.)
Azt nem lehetett tudni egész pontosan, hogy a Bűnös város miről szól, de Herendi idén elkezdte pedzegetni, hogy meg fogjuk tudni, ugyanis szeretné a fiktív filmet a valóságba áthozni, mondván, hogy borzasztóan nagy igény van rá.
Hogy pontosan mit értett az író-rendező a nagy igény alatt, az csak most, az október 23-i hétvégén derült ki, amikor rövid felvezetés után megjelent a Bűnös város, egy 28 perces, fekete-fehér, politikailag kritikus rövidfilm, a főszerepben olyan ismert arcokkal, mint Thuróczy Szabolcs vagy Sodró Eliza, és olyan egyértelmű politikai célpontokkal, mint Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, Borkai Zsolt vagy akár a Pegasus-ügy.
A politikai fordulat szokatlan Herenditől, de nem előzmény nélküli. Idén májusban már arról beszélt egy interjúban, hogy egyszerűen nem kapott magyarázatot arra a filmintézet döntőbizottságától, hogy miért nem kap finanszírozást a filmjeire – egy érthetetlen döntés valakiről, aki a Vajna-korszak legnépszerűbb magyar filmjét, a Kincsemet készítette. Herendi ekkor arról is beszélt, hogy az utóbbi években többször visszatartotta magát a politikai véleménynyilvánítástól, nem posztolta nyilvánosan a gondolatait Facebookon, és emiatt szégyellte magát.
Hát, ha volt pár gondolat, amit magában tartott, azt most mind sikerült belepréselnie a Bűnös városba, ami ott kezdődik, ahol az az apró részlet végződött – egy fegyverdörrenéssel –, aztán úgy folytatódik, mint egy különösen dühös rövidfilm a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről.
A Bűnös város főszereplője egy vidéki potentát (Thuróczy, még a szokásosnál is jobban meggyűrve), aki kitalálja, hogy a falujában nemzeti kolbásztöltő fesztivált fog létrehozni, mert ezzel mindenféle EU-s támogatást lehet lenyúlni. Ebben segít neki a teljesen fogalmatlan falusi tanács, a polgármester meg hiába ellenkezik, úgyis mindent eldöntenek a feje fölött, amíg alszik.
Főszereplőnk amellett, hogy tényleg úgy néz ki, mint akire ráférne egy wellnesshétvége, szekérrel jár a faluban a Colosseum melletti falusi házába, ahol a vak komondor mellett a felesége várja, aki a tészta mellé zsírosbödönből meri neki a kaviárt. Az emeletről lejön Lala, a fogalmatlan bojlerszerelő, a tanácsban bicskával eszik a szusit, a jogi tanácsos rommá kokózva orgiázik egy hajón, és így tovább.
Mivel a filmnek nincsen stáblistája, csak tippelek, hogy a Bűnös várost egyedül Herendi Gábor írta. Csak azért, mert tényleg az ő keze munkájának tűnik, Herendi ugyanis sosem volt a finomkodás vagy a többértelműség híve, sem a humorban, sem a drámában, és hát ebben a filmben sem éppen rejtik véka alá, hogy mi mire utal, és mi mit szeretne kifigurázni.
Ez a közérthetőség néha erény, néha hátrány, mert rosszabb pillanataiban a Bűnös város úgy kezd el működni, mint mondjuk a Horrorra akadva sorozat, és a humort abból próbálja kisajtolni, hogy az ember felismeri azokat a helyzeteket, pillanatokat, embereket, amikkel ő is bőven tisztában van. Aztán ha már felismerte, a Bűnös város újra és újra az orra alá dörgöli, a vak komondorban megbotló feleségnél is biztosra akar menni Herendi, többször is elmondatja különböző szereplőkkel.
Ráadásul a Bűnös várost meghatározza az a perc, amit eddig láthatott belőle az ember: a fekete-fehér, Víg Mihály-szerű zenével aláfestett, lassan kóborló kamerás halottasmenet, ami nem mindig áll a legjobban neki. Kétségtelen, hogy jobban néz ki, és főleg több ismert ember van benne, mint mondjuk a Comedy Central videóiban vagy Bödőcs Tibor egyszemélyes performanszaiban, de néha mintha ez a sokkal jobb megvalósítás a kárára menne, és a düh sokkal jobban működne koncentráltabban, nem 28 percben.
De még így is, miután a felismerés keserű szájízével nézhetjük a kamera elől rejtőzködő politikust, aki odaajándékozta az új feleségének BAZ megye felét, még mindig sokkal jobb, hogy a Bűnös város elkészült, mint ha nem létezne. Van abban valami brutális, hogy Herendi Gábor, aki a legutóbbi filmjeit állami támogatással készítette, egyszer csak besokallt, és elege lett mindenből: elment a freeSZFE-re tanítani, és filmet készít arról, hogy egy nagyon befolyásos politikai szereplő verandája túl közel van a stadionhoz.
Tapintható Herendi dühe benne, és ő az a rendező, aki látszólag tényleg minden szívességre rá tud venni híres embereket, hogy szerepeljenek a munkáiban (a rekordja az, amikor a Valami Amerika 3-ban Stohl András saját magát alakította a börtönben). A Bűnös város nem a legjobb paródia, amit valaha a NER ténykedéséről készítettek, de az egészen biztos, hogy a legérthetőbb. Persze a hatáshoz az is kellene, hogy ez is annyi emberhez eljusson, mint a Kincsem.
A Bűnös város 1250 forintért nézhető meg a direkt erre a célra létrehozott honlapon.
