Elkészült a film a kultikussá vált 47 másodperces magyar filmbefejezés elé
2021. október 23. – 07:12
frissítve
Hatalmas búzatáblán siklik a kamera, fekete-fehérben ringatóznak a kalászok, vonósok hangja szól. Eltelik így tíz másodperc, húsz, felbukkan egy elgyötört férfifej, Kovács Lajos az, egy széken ül, előremered, és megszólal: „Ez egy bűnös hely… Ez egy bűnös város”, majd a fejéhez emel… De miért is folytassam, minden szónál többet ér egy pixel, pláne több milliárd pixel, nézzék meg:
Mondjuk több százezren vannak, akiknek leírni se, megmutatni se kellett volna, legalábbis korabeli sajtóhírek szerint bő két hét alatt több mint kétszázezren látták a Valami Amerika 2. című filmet, amelynek ez volt az ikonikus nyitánya.
A 47 másodperces „filmtöredéknél”, többet azóta sem tudtunk a Bűnös városról, ami a töredék alapján olyan, mintha egy Krasznahorkai-műből készült Tarr Béla-film paródiája lett volna. Vagyis csak annyit, amit idén májusban a rendező Herendi Gábor elmondott Veiszer Alinda műsorában, amikor a terveiről beszélt, miszerint: „borzasztóan nagy igény van, hogy a Bűnös várost meg kellene csinálni”.
Nos, úgy tűnik, Herendinek a borzasztó nagy igény kellően nagy motivációt jelentett, ugyanis tényleg elkészült a Bűnös város. A 28 perces filmet egyelőre online lehet megnézni itt, az egyszeri élményért 1250 forintot kell fizetni, illetve vannak támogatói jegyek is. A filmhez készítettek egy 40 másodperces előzetest is, amiben többek között az hangzik el: „leporoltuk, és kiderült, aktuálisabb, mint valaha”.
Ezen túl az oldal lényegében semmit nem árul el a projektről, túl azon, hogy ez az a film, amely kultikussá vált, anélkül, hogy valaha is be lett volna mutatva, amelynek mindössze egy jelenete került napvilágra, és amelynek sorai – Ez egy bűnös hely, ez egy bűnös város – szállóigévé váltak. Hogy miről szól, és kikből állt össze a stáb, az viszont nem derült, csak ennyit írnak róla: „A szereplőket fedje egyelőre homály, a történet egyelőre maradjon a mi titkunk.”