Kutyaszarral dobálnak benne kritikusokat, ennek ellenére jó az új magyar romantikus vígjáték

2021. június 25. – 04:58

frissítve

Kutyaszarral dobálnak benne kritikusokat, ennek ellenére jó az új magyar romantikus vígjáték
Fekete Ernő és Béres Márta az Így vagy tökéletes című filmben – Fotó: InterCom

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyjából az Így vagy tökéletes egyharmadánál van egy jelenet, ami pont olyan, mint ezer másik romantikus komédiában: az egyik szereplő rájön, hogy kivel csalja meg őt a párja, és nem mondja ki, de az arcáról mindent le tudunk olvasni. A jelenet tragikus, már amennyiben az ilyen fordulatok az ilyen filmekben azok szoktak lenni.

Csak éppen a jelenet egyik szereplője egy kanos joghurtgyáros, akit Thuróczy Szabolcs alakít, és aki két egymás nyakába boruló nőtől is a száját nyalogatja. Az egész szituáció egyszerre szomorú és vicces, és az Így vagy tökéletes képes elérni, hogy egyik pillanatról a másikra totálisan különböző dolgokat érezzünk. Nagyjából ez a pillanat a filmben az, amikor kiderül, hogy Varsics Péter filmje sokkal több annál a kicsit bugyuta, kicsit ismerős, kicsit középutas romantikus vígjátéknál, mint aminek mutatja magát.

Nem a kanos Thuróczy Szabolcs miatt, hanem azért, mert az Így vagy tökéletes fogja a romantikus vígjátékok közhelyeit, és addig pakolja egymásra, amíg az építményből valami sokkal érdekesebb dolog lesz, mint a közhelyek sokasága. Az alaphelyzete is egy bődületes klisé: adott egy reklámos fazon, András (Fekete Ernő), aki néha írni is szokott, és most éppen a második regényével szenved. És adott egy self-help könyvet író nő, Kata (Béres Márta), aki hatalmas népszerűségnek örvend. A kettejük útja összeakad, és mondanám, hogy összegabalyodnak, de valami sokkal bonyolultabbról van szó: elkezdik kihasználni egymást.

Amikor meginog Kata párkapcsolata, akkor András ott van neki, András pedig rájön, hogy ha felbukkan a nő Instagramján, akkor a csúfosan megbukott első könyvét elkezdik venni az emberek. Azt filmkritikusként muszáj elspoilereznem, hogy először akkor találják meg a közös hangot, amikor megbeszélik, hogyan húzta le mindkettőjük könyvét a Magyar Narancs kritikusa, és megpróbálják bedobni egy zacskó kutyaszarral a kritikus kőbányai panellakásának ablakát.

Béres Márta, Fekete Ernő és a zacskó kutyaszar – Fotó: InterCom
Béres Márta, Fekete Ernő és a zacskó kutyaszar – Fotó: InterCom

Nem hibáztatnám azokat, akik ennél a résznél kicsekkolnának az Így vagy tökéletesből, mert sokáig pontosan olyan filmnek tűnik, aminél percre pontosan meg lehet jósolni, hogy mik lesznek a fordulatok: ez a két ember utálja egymást, aztán megszereti, aztán lesz egy félreértés, ami miatt fasírtban lesznek, aztán a végén minden oké lesz. Csurgó Csaba (Megdönteni Hajnal Tímeát) forgatókönyve nagyjából követi is ezeket az állomásokat, csak néha bakugrásokban, átgondolt karakterekkel, és azoknak olyan döntéseivel, amik hülyeségnek tűnhetnek, de teljesen érthetőek.

Az utóbbiban óriási segítség a tényleg szuper szereplőválasztás: Fekete Ernő frizurája és állandó citromba harapott arckifejezése miatt tényleg olyan, mint egy megfásult reklámos, aki művésznek hiszi magát, és felkapja a vizet, ha valaki csak reklámosként tekint rá. A vajdasági Béres Márta teljesen ismeretlen volt nekem, és valószínűleg mindenki másnak is, elsőre talán nem is egyértelmű, miért ő lett egy szélesebb közönségnek szánt romantikus vígjáték női főszereplője.

Aztán kiderül, hogy a karaktere nem annyira fér bele a skatulyába, vannak rétegei, múltja, traumái, és úgy általában önálló döntései is, ami őszintén szólva sokkal több, mint amit egy ilyen műfajú magyar filmtől elvárnék. Én ráadásul még ilyen felhőtlenül nem láttam magyar filmben valakit folyamatosan úgy füvet szívni, hogy a személyiségének, és nem a cselekménynek a része valami, amit mindenki csinál, csak a rendőrség büntet. Béres és Fekete mellett pedig bombák a mellékszereplők is: Trokán Nóra, mint a minden második magyar reklámban szereplő modell, Dér Zsolt pedig a reklámos asszisztens, aki csak a főnök Macbookjára pályázik. Mind lehetnének karikatúrák, de valahogy sikerült elkerülni mindegyiknél, hogy olyan legyen, ahogy valaki első lendületből elképzeli őket.

Fotó: InterCom
Fotó: InterCom

Varsics Péter rendezőnek ez az első filmje, és ha lehet hinni annak, amit a premier előtt mondott Veszprémben a Magyar Mozgókép Fesztiválon, akkor igazából nem ez volt szíve vágya, hanem felkérték rá. Eddig főleg reklámokat, klipeket rendezett és vágott, bemutatkozó filmjét viszont nem aprózta el, tele van hosszú beállításokkal, abszolút működő montázsokkal, naprakész, és passzoló magyar zenékkel (Carson Coma, Belau), és van pofája például olyasmihez, hogy a film egyik csúcspontján percekig mutassa a főszereplőit, akik nem csinálnak semmit. Varsics úgy döntött, hogy a legapróbb szerepekre ismert magyar színészeket kér fel, így bukkan fel az Így vagy tökéletesben Thuróczy mellett Ónodi Eszter, Elek Ferenc, Gáspár Tibor, vagy egy picike, de annál fontosabb pillanatban Szőke Abigél. Nem mind viccesek, de Thuróczy és Elek nagyon, még úgy is, hogy az utóbbi egy különösen vidám proktológus.

Egy dolgot sajnálok igazán, hogy az Így vagy tökéletes valahogy nem tudja elkerülni azt, hogy olcsón nézzen ki. Amíg lakásbelsőkről van szó, addig nincsen gond, de sem egy klubot, sem egy díjátadót nem sikerült hihetőre megcsinálni, az előbbiben nagyjából 25 statisztát csoportosítanak át, az utóbbi pedig inkább hasonlít középiskolai gálára, mint az Év Könyve átadójára.

De miközben ezek a jelenetek picit bénábbak, ott van egy csomó, ami pont az ellenkezője, még akkor is, ha a legtöbb valami orbitális közhelyre épül: a két főszereplő között folyamatosan meghiúsuló szex már önmagában vicces, de aztán a második alkalom egy olyan jelenetben csúcsosodik ki, ami egyszerre kábszis komédia, scifi, és szép jobbegyenes a magyar kórházak (Covid előtti) állapotáról. Miközben Fekete Ernő ordít mint a sakál.

Fotó: InterCom
Fotó: InterCom

Ritka dolog, hogy sikerül egy olyan romantikus filmet készíteni, amit akkor is jó nézni, amikor mindkét főszereplője gigantikus pöcsfejként viselkedik. Az Így vagy tökéletes képes erre, még akkor is, amikor egy-egy helyszín szegényes vagy amikor egy-egy poén nem annyira sikerül. A titka pedig az, hogy van mondanivalója, akar beszélni arról, hogy a pöcsfej viselkedés miből jön, hova tart, mi okozza, és hogyan lehet vele megbántani embereket. Beszél arról, hogyan lesz a versenyszellemből és a megfelelni vágyásból olyan túlkompenzálás, amivel totálisan rossz vágányra tereljük az életünket. Nagy teljesítmény ez egy olyan filmtől, amiben kutyaszarral dobálják kőbányai kritikusok ablakát.

A film egyik producere egyébként az SZFE-kuratórium egyik tagja, Lajos Tamás volt. A mellékszereplő Dér Zsolt a premierre egy FreeSZFE-pólóba érkezett, és ha jól sejtem, ezzel nagyjából el is érte, hogy a film stábjáról ne kerüljön fotó a fesztivál kommunikációjába. Dér csak ezen a képen látható, háttal.

Az Így vagy tökéletes premierje a Magyar Mozgókép Fesztiválon volt, még egyszer látható június 25-én a balatonfüredi Tagore sétányon, este 9-től. A film a tervek szerint augusztusban kerül mozis forgalmazásba.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!